Az egy éve készült, elhíresült karikatúra készítője sajnálja, ha fájdalmat okozott bárkinek. A kereszténység szerinte jót tehetne a magyar társadalomnak, noha ő nem látja Istent.
– Amikor erre a beszélgetésre készültünk, jelezted, hogy nagyon örülsz a SZEMlélek újraindulásának. Egy kicsit meglepett ez a kijelentés. Meg tudnád fogalmazni, minek örülsz konkrétan?
– Úgy gondolom, a SZEMlélek fontos űrt tölt be hazánkban, mert olyan hangot képvisel, ami szokatlan a magyar közbeszédben. Léteznek más, szintén keresztény tematikájú médiumok, ám azok többnyire a jelenlegi kormánnyal összhangban szoktak megnyilvánulni, az úgynevezett „keresztény politika” jegyében. A SZEMlélek az én szememben olyan műhely, amely egyszerre megértő a másként gondolkodókkal, miközben hitelesen és ténylegesen keresztény, valamint kellő érzékenység is jellemzi. Úgy látom, az ilyen hangokat idehaza igyekeznek elhallgattatni, gondolok itt arra a népszerű bloggerre, akinek értésére adták, hogy egy időre jobb lenne hallgatnia. Szerintem egyfajta belső médiaháború zajlik, és örülök, ha tovább tudjátok ennek ellenére folytatni a tevékenységeteket. Igazából egy évvel ezelőtt ismerkedtem meg a SZEMlélek munkásságával, azóta követem ezeket a cikkeket. Sajátos módon úgy érzem,
már azért megérte megrajzolnom azt a bizonyos karikatúrát, mert egy éve sokkal jobban figyelek a keresztény hívekre.
– A keresztény hívek egy részétől, a társadalom számos tagjától alaposan megkaptad a magadét, és engem sem tölt el örömmel annak a karikatúrának a léte. Fontos azonban tisztázni, hogy azok közül, akik vallásgyalázással, keresztényellenességgel vádolnak, megkérdezte-e bárki tőled, hogy mit akartál üzenni azzal a rajzzal?
– Nem.
– Akkor én most felteszem ezt a kérdést: szándékodban állt-e a rajzoddal a kereszténységet gyalázni, a keresztény vallás követőit megsérteni?
– Nem. Álmomban sem gondoltam volna, hogy egyetlen napnál tovább érdekes lesz az a rajzom. Aznapra szóló kis poénnak szántam, és őszintén fel sem merült bennem, hogy ilyen kétes karriert fog befutni. Az operatív törzs kommunikációjának szerettem volna görbe tükröt tartani, amelynek központi szereplője, Müller Cecília szinte minden esetben következetesen ismételgette az „alapbetegség” kifejezést a halálesetek magyarázataként, nem egyszer kiadva az áldozatok bajait. Ennyiről szólt az a rajz részemről. Ha utólag módosítanék valamit, talán inkább egy kisebb keresztet tennék a tisztifőorvos mellé, hogy ne a szenvedő Jézust lássák bele, hanem egy kegytárgyat, egy hivatkozási alapot. Miután a rajzot elkészítettem, megmutattam a feleségemnek, aki a kereszténység témavilágában járatosabb nálam. Ő az egyetlen, aki megmondhatja nekem, hogy valami ne jelenjen meg. Sem ő nem látott kifogásolnivalót, de az egyik szerkesztő még egy katolikus hozzáértőt is megkérdezett, és mindenki azt állapította meg, hogy rendben van a rajz. A megjelenést követően pár napig ez így is maradt, aztán egy magát keresztényvédőnek kommunikáló portál nekem támadt, petíciót is indítottak, rám ragasztották a vallásgyalázó címkét. Mindeközben, ahogy te is rámutattál, senki nem tette fel a kérdést: de vajon mire is gondolt a költő?
– Én is bántónak tartom az ábrázolást, ugyanakkor szerintem ez a karikatúra nem önmagában értékelendő, hanem arra a közbeszédbeli meghasonlottságra adott reakcióként, amelyben a kereszténység hiteltelenül, a szavak és tettek közötti egységből kiragadva kerül elő újra és újra.
– A magyar társadalmat átitatja a kereszténység, és ez jót is tehetne neki. Létezik azonban ettől függetlenül egy ” politikai kereszténység”, amire az előbb is utaltam, ami viszont szerintem nem tesz jót ennek az országnak. Ez a típusú politika arra épül, hogy az ellenségkép tartja egyben a tábort. Bár a szóban forgó karikatúra jelenleg a leghíresebb rajzom, azért messze nem a legjobb. Nem szól másról, mint az operatív törzs kommunikációjáról. Ezt a rajzot, illetve engem tett újabb ellenségévé az a politika, amelynek szüksége van a gonoszra, és már negyedik hullámban támad emiatt. Ez is mutatja, mennyire témaszegény valójában ez a gonosz-meghajtású harc. Először a korábban jelzett petíció és annak hatása gyűrűzött végig a társadalom erre fogékony részén – a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) elnöke ezerig számolta a kormányközeli médiavilágban megjelent kapcsolódó publikációkat. A második hullámot épp a MÚOSZ elismerése váltotta ki, miután a karikaturisták titkos szavazással tavaly ősszel az év rajzának választották ezt a grafikámat, így elnyertem a nevében is megfogalmazott elismerést jelentő Kétfilléres-díjat. Ez ismét haragot váltott ki némelyekből. A harmadik hullám Vejkey Imre kormánypárti képviselőhöz kötődik, aki, mint utólag kiderült, nem csupán szóban ígérte, hogy pert indít, hanem neki egyedül sikerült sok kereset-kiegészítéssel odáig eljuttatnia a beadványát, hogy tárgyalás legyen belőle. A korábbi pereskedési próbálkozásokat rendre visszautasította a bíróság, mivel nem volt egyiknek sem jogalapja. 2021 januárjában aztán annyiból állt a tárgyalás, hogy a bíró az iratismertetést követően nagyjából rögtön iktatta az ügyet – zokon is vette a képviselő, hogy őt meg sem hallgatták. A bíró ugyan nem kommentálhatja saját döntését a nyilvánosság előtt, de a Fővárosi Törvényszék utólag sajtóközleményben a helyére tette, hogy miről szól a döntés, miért jogos az ítélet. Mindeközben Vejkey úr a megkezdett lendülettel vitte tovább a saját véleménye kivetítését, ami azért sajátos helyzet, mert az Országgyűlés Igazságügyi Bizottságának elnökéről beszélünk. Így itt igazából már arról van szó, hogy a törvényhozó hatalom támad a a bírói hatalomra. A negyedik hullám pedig az egyházi vezetők nyilatkozata volt, amely ugyan általánosságban ítélte el minden vallási jelkép meggyalázását, de számos média ezt már úgy terjesztette, mintha az illetők konkrétan ellenem fogalmaztak volna meg nyilatkozatot. Tudok olyan aláíróról, aki ezzel egyáltalán nem ért egyet, ő azt írta alá, ami abban a tömör nyilatkozatban megjelent: persze, hogy elítéli a vallásgyalázást, de annak a közleménynek nincs köze szerinte a rajzomhoz. Itt is érdemes egy kicsit megállni és végignézni az aláírók által képviselt szervezeteken. Muszlimok, zsidók, keresztények kiállnak egyazon ügy mellett – ez szinte maga a világbéke.
– Lépjünk tovább azon a bizonyos rajzon, merthogy úgy látom, többször rajzolsz a kereszténységet érintő témában! Nemrég például Ferenc pápa hazánkba látogatásának híre kapcsán ragadtál tollat. Mi az oka ennek az érdeklődésnek?
– A kereszténység nyilvánvalóan része a magyar szellemi életnek. Nem lehet kihagyni a témák közül. Korábban is rajzoltam vallási témájú karikatúrákat, de ahogy említettem, az elmúlt egy évben intenzívebben beszivárgott ez a témavilág a saját buborékomba, több ilyen hírrel, információval találkozom, ami a rajzaimban is megmutatkozhat.
– Személyesen van-e kapcsolatod a kereszténységgel?
– Apai ágon a rokonaim között katolikus püspök is megtalálható – Pápai Lajos vezette korábban a Győri Egyházmegyét, de ennek nincs rám hatása. Hatása annak van inkább, hogy anyámat a vészkorszakban lelkiismeretes apácák bújtatták a híres „Őrangyalházban”, a Ménesi úti rendházban. Az ő halált megvető hősiességük nélkül meg se születhettem volna, de a családomtól függetlenül a keresztény vallást megkerülhetetlennek tartom kultúrtörténeti szempontból. Ami a személyes vonatkozást illeti, számomra a kereszténység interszubjektív valóság: az én szememben másodlagos jelentőségű, hogy Jézus létező történelmi személy, vagy legenda. Valóságként fogom fel, hogy rengeteg követője van, ez a valóság történelemalakító, nemzeteket emel föl, földrészeket igáz le, művészeti alkotások, templomok sokaságában is mérhető. Még abban a sokat szidott rajzban is ott van.
Nem hiszem el, hogy tanult bírálóim nem látják, a „függőség” nem pejoratív ebben a történetben: Jézus, ha volt (van), ha nem, emberek milliárdjait tette függővé, követőjévé.
Nem vagyok hívő, bár előfordult, hogy beültem a helyi templomba, meghallgattam néhány misét, Beer Miklósét például. Biztos jobb lenne a világ, ha létezne Isten. Sok barátom van, aki győzköd e téren, csak az a helyzet, hogy nézek, de nem látom sehol. Istenvak vagyok.
– Úgy gondolom, a beszélgetésünk segíthet világosabban látni sok nyitott szívű embernek egy heves érzelmeket kiváltó témában, és talán elindulhat a mostani vallomásod által egy olyan újabb hullám, amely lecsendesítheti a háborgó tengert, helyére teheti a dolgokat. Amennyiben valóban nem állt szándékodban, hogy megsérts bárkit a rajzoddal, talán jó lenne zárszóként üzenni valamit azoknak, akik mégis sértve érzik magukat, akiknek fájdalmat okozott az a rajz.
– Ha bocsánatot kérnék, nem lennék őszinte. Akkor tudnék őszintén bocsánatot kérni, ha bűntudatom lenne, de ma is úgy gondolom, hogy semmiféle bűnt nem követtem el azzal a rajzzal. Meghallom ugyanakkor sokak fájdalmát. Ezért ezúton is szeretném kifejezni, hogy sajnálom, ha fájdalmat okozott bárkinek az a karikatúra.
