Véget ért annak a magyar szerzetesnőnek a földi élete, aki rengeteg emberrel kedveltette meg az életszentséget.
Ha Puskely Mária neve esetleg nem cseng ismerősen, nem feltétlenül az olvasó hibája. Egy szerény, aprócska termetű 89 éves apáca hunyt el február 26-án, ám olyan életművet hagyott örökségül számunkra, amely hatalmas értéket hordoz.
Akik ismerték, talán írói, előadói munkásságát tudják leginkább felidézni. Egyértelműen a szentekről, Isten embereiről írta könyvei többségét. Életének és alkotói tevékenységének egyik külön fejezete Batthyány-Strattmann Lászlóról szól, akiről nem csupán több könyvet írt, de Puskely Mária Kordia nővér készítette el azt a dokumentált életrajzot is, amely a nagycsaládos herceg, a szegények orvosa boldoggá avatásának egyik fontos előkészítője volt.
Néhány kötet címe a Puskely Mária által írt könyvek bőséges terméséből
- Akik hittek a szeretetben
- Akik a jobbik részt választották
- Árpádházi Boldog Erzsébet és a 14. századi misztika
- Marcell atya élete és lelkisége
- Árpád-házi Szent Erzsébet
- Árpád-házi Szent Margit és Ifjabb Szent Erzsébet tössi legendája
- Salkaházi Sára – A társadalmi igazságosság apostola
- „Virágos kert vala híres Pannónia…” Példaképek a magyar múltból, X-XVII. század
Magyarra fordította Anthony de Mello és Carlo Carretto műveit is, valamint egyszerre átfogóan, ugyanakkor részletesen mutatta be a keresztény szerzetesség történetét, és Európa keresztény gyökereit is.
Ha azonban főként íróként emlékeznénk rá, csak a felszínt vennénk észre.
Puskely Mária valójában leginkább kommunikátor és nevelő volt,
ebből fakadóan írt könyveket is. Hosszú időn át szolgált a Vatikáni Rádió munkatársaként – a MennybeMenő kezdeményezés keretében, II. János Pál és XXIII. János szentté avatására készülve a lengyel pápával való személyes találkozását is felidézte.
Puskely Mária alighanem tanárként, előadóként hatott igazán másokra. Aki pályája kezdetéről is őriz emlékeket, tudhatja, hogy már szerzetesjelöltként, novíciaként elkezdett tanítani. Végzettsége alapján latin, orosz nyelv és irodalom szakos volt, de ének-zene tantárgyat is tanított, szervezett filmesztétika- és irodalomelmélet-szakkört is. Kell hozzá némi fantázia, hogy elképzeljük:
mindezt a ’60-as évek körülményei között tette, valódi kulturális innovátorként, olyan szellemi tartalommal vértezve fel diákjait, amely erősen hiánycikknek számított az akkori magyarországi valóságban, a Magyar Népköztársaság kommunista rendszerében.
Akiket tanított, megtapasztalhatták határozottságát, amelyet akár kemény következetességnek is nevezhetnénk, ugyanakkor nem csupán zseni volt, de hamar meglátta másban is a tehetséget, és igyekezett elő is csalogatni növendékeiből a talentumokat.
A mennyország nem is annyira titkos ügynöke volt Puskely Mária, akivel én már nyugdíjas éveiben találkoztam személyesen. De hát nyugdíjba vonulhat-e egy apostoli lelkületű szerzetes? Aligha. Ifjúsági találkozón, zarándoklaton az aktuális fiatalság pont olyan ámulattal figyelte az új évezredben is magával ragadó, lebilincselően sodró lendületű előadásait, ahogy fél évszázaddal korábban első diákjai tehették.
Egyik legendás mondása szerint túl kevés az időnk az életben ahhoz, hogy azt rossz könyvek olvasására pazaroljuk. Ő is rengeteget tanult, tájékozódott, majd tovább is adta, amivel így gazdagodott, s mindezt azzal a mennyei lelkülettel átitatva tette, amely az általa sokunkhoz közelebb hozott szentek, keresztény példaképek életében is rendre felismerhető.
Hogy Puskely Mária életéről olvashatunk-e majd a szentek életét bemutató jövőbeni kiadványokban, ki tudja… Annyi bizonyosnak tűnik, hogy
földi élete minden percét a mennyország felé fordulva töltötte, oda vágyott, mennybe menő úton járt, eközben hozzánk is közelebb hozta az örök élet nyilvánvalóságát és szépségét.
Ő maga nem tart már több előadást, de írásai, vallomásai itt maradnak velünk. És itt vannak közöttünk azok a tanúk is, akik vele találkozva megújultak, megerősödtek hitükben, példát kaptak tőle lelkes Krisztus-követésből.
Ritkán mondjuk egy elhunyt személytől búcsúzva, de Puskely Mária maga is biztosan örülne, ha így köszönnénk el tőle: viszontlátásra – a mennyországban!
