Interjú
Közszolgálat az RTL-en: az újságíró, aki feltárta a kegyelmi ügy előzményét
Kétévnyi oknyomozás, áldozatok és tanúk vallomásainak összevetése, az FBI kérdezéstechnikájának alkalmazása – így dolgozott Moskovics Judit a bicskei gyermekotthon 2016-ban kirobbant botrányának feltárásán, amely nyolc esztendővel később, pont egy éve a kegyelmi ügy kirobbanásához vezetett. Interjú az RTL Házon kívül című műsorának riporterével.
Új fejezet kezdődik a Szemlélek életében – interjú Gégény Istvánnal
Hogyan élte meg a Szemlélek első tíz évét, és mit gondol arról, hogy az általa blogként indított fórum sokak szemében vörös posztóvá vált? Mi a válasza azoknak, akik liberális elhajlással vádolják? Tenne-e valamit másként? Miért lép ki a lap vezetőségéből, és januártól mi tölti ki az ideje nagy részét? Interjú Gégény Istvánnal, a Szemlélek Alapítvány kuratóriumának elnökével.
„Az itt maradottak hite edzettebb” – Majnek Antal volt munkácsi püspök...
„Isten dicsőségére és az áhított béke reményében vállaltam ezt a beszélgetést” – kezdte az interjút Majnek Antal nyugalmazott kárpátaljai püspök, aki öt falut és tömérdek karitatív feladatot lát el. Ukrajna lerohanásának harmadik évfordulóján a harctéren, illetve a szívekben zajló háborúról és békéről beszélgettünk vele.
Nyomot hagyott a világban – lányával emlékezünk Simon Andrásra
Az "egyvonalas" rajzairól ismert grafikusművész örökségét szeretettel és teljes szívvel gondozza a családja. Lányával, Smohayné Simon Gyöngyössel beszélgettünk.
Balás Béla, „Beton atya”: “Legalább nyolc pap és nyolc civil jelentett...
Idén volt ötvenéves a nagymarosi ifjúsági találkozó. A mozgalom egyik alapítójával, Balás Béla nyugalmazott kaposvári püspökkel beszélgettünk a kezdetekről.
Háború és béke, nagyböjt és húsvét – interjú tabuk nélkül Kocsis...
Kormány és egyház kapcsolata, gyermekvédelmi ügyek, az orosz-ukrán háború felelősségének kérdése, a szinodalitás, valamint a nagyböjt és a húsvét. Rendhagyó, tabuk nélküli nagyinterjú napjaink vitatott kérdéseiről, majd az üdvösségünket meghatározó igazán fontos dolgokról Kocsis Fülöp hajdúdorogi görögkatolikus érsek metropolitával.
Egymilliárd forint az élet – közösségi gyűjtés mint a gyógyulás egyetlen...
Bogi és Krisztián a kisfiúkkal nemrég még átlagos családként élt. Aztán jött a diagnózis: Micskó Benjámin Duchenne-szindrómás, gyógyíthatatlan beteg. Mivel a kezelés költségei egymilliárd forintra rúgnak, az apa és az anya gyűjtést indított. Milyen ítéletek, küzdelmek és etikai kérdések kiáltoznak az őrült nagy összegért való harc során?
„Kicsit Jézus, kicsit Júdás, kicsit Pilátus, de leginkább Péter” – Háy...
Húsvétkor jelenik meg a Poket zsebkönyvek sorozatban – Beteljesedés alcímmel – Háy János Passiója. A jézusi szenvedéstörténet kortárs feldolgozását május 3-án mutatják be az Újpesti Rendezvénytérben. Az íróval Mihályi Anikó beszélgetetett.
Hogyan határozzák meg életünket az őseinktől örökölt traumák?
Az őseinktől örökölt traumák és erények jelentősen befolyásolják életünket és döntéseinket. Koltai Mária családterapeuta hangsúlyozza, hogy az önismeret részeként fontos megismernünk családi örökségünket, beleértve a szenvedéseket, a traumákat, de az erényeket és a példákat is. Az el nem gyászolt veszteségek és fájdalmak mélyen hatnak viselkedésünkre és pszichés állapotunkra, gyakran generációkon át öröklődve.
„A Jóisten elvette a lelkemből a bosszút” – interjú Orsós Zoltán...
Nemrég mutatták be a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola gondozásában megjelent „Sírókkal sírni, nevetőkkel nevetni” – Cigány papok növekedéstörténetei című interjúkötetet. A kiadó engedélyével az alábbiakban részleteket közlünk az Orsós Zoltánnal készült beszélgetésből.