6.3 C
Budapest
2024. április 20., szombat

Téma

Kedves keresztény „szuperhősök”: ne bosszúállók legyetek, hanem irgalmasok!

0
Szentírással a hónunk alatt szeretünk egymásnak ugrani, mint jóságosan öntelt, vitéz keresztények. A felekezetek közti béke egyik feltétele mi magunk vagyunk, ezért most szeretettel közénk ugrok.

Márki-Zay Péter: Ki kell szabadítani az egyházakat a politika fogságából

0
Szerethető, fejlődő országot építene miniszterelnökként, tud jót mondani a jelenlegi kormányról, nem is keveset, a vallási élet támogatását fontosnak tartja, a bűnt pedig mindig néven nevezi.

Tanácsai még sosem vezettek jóra, mégis hallgatunk rá

0
Mi lehet az oka, hogy az emberiség annyiszor felelt rosszul és most is épp bukásra áll az élet nagy vizsgáján?

„Boldogságom Krisztus, a Feltámadott!”

0
Eljött húsvét vasárnapja – ünnepeljük együtt a feltámadás csodáját Varga László püspökkel!

Az asszony verve jó? – Menekülés a kapcsolati erőszakból

0
A kaposvári Borostyánvirág Alapítvány anyaotthona 24 éve nyílt meg a családjukban elszenvedett bántalmazás miatt menekülni kényszerülő anyák számára. A segítségnyújtáshoz szakemberek összehangolt háttérmunkájára van szükség – kíváncsiak voltunk, hogyan csinálják.

Celeb a XIX. századból – életében világhíres lett, mégis visszavonultan élt

0
A lourdes-i jelenések által ismertté vált Soubirous Szent Bernadett tudta, hogy ő csak eszköz valami nagyobb jó érdekében.

„Mi dolga van az egyházaknak az őket elhagyó tömegekkel?” – megújult...

0
“Örülök, hogy több keresztény felület szellemi terméke adódhat össze” – ezt Laborczi Dóra mondja az Egyházfórum legújabb számáról, melynek megvalósulásában főszerkesztőként először vett részt.

Keresztény bántalmazások Isten Igéjével

0
A Biblia egy olyan vaskos könyv, amivel könnyedén lehet ütlegelni egy másik embert.

Botrányok mindenütt?

0
A molesztálás legtöbbször kedveskedő behálózással kezdődik - és a magányos gyerekek erre fogékonyabbak. Figyeljünk oda a gyerekeinkre!

Keresztény és meleg – elfogadjuk vagy átneveljük?

0
Már néhány hónapja fut a Netflixen, amerikai történéseket dolgoz fel, mégis itt és most aktuális a homoszexuálisokat átnevelni szándékozó keresztény szervezetet bemutató dokumentumfilm.
- Advertisement -

Ajánló

Szeretnéd cikkeinket kényelmes hírlevél formában olvasni?

Iratkozz fel neked szóló e-mailes e-magazinunkra, amelyet hetente küldünk számodra.