13.7 C
Budapest
2024. március 28., csütörtök

Téma

Francia püspökök: nem messiást, csak politikai vezetőt választunk

0
A franciaországi elnökválasztás első fordulóját követő elemzések arról tanúskodnak, hogy a katolikus szavazók körében az elmúlt évek során jól érzékelhető változások mentek végbe.

Áldássá válhatsz

0
Béke, boldogság, vagy veszekedés, elakadás... Varga László püspök évbúcsúztató és évindító gondolatai, egy csokorban.

„Azért vagyok cserkész, mert itt önmagam lehetek”

0
Idén Dél-Korea adott otthont annak a dzsemborinak, aminek sikerült a médiavilág figyelmét is felkeltenie. Az egyik magyar résztvevővel, Polgár Lorkával beszélgettünk.

Létezik-e jó halál? – Az eutanázia erkölcsi dilemmái

0
Ritkán esik meg, hogy az emberi élet és az emberi együttélés alapvetően fontos kérdéseiről széles körű vita kezdődik Magyarországon.

Titokzatos zenés programmal zárul az idei év

0
Még el sem kezdődött, máris tele van meglepetéssel egy különleges keresztény kezdeményezés.

Jézus nem hittérítést végez

0
Jézus egy asztalhoz ül a megvetettekkel, a bűnösökkel és megmutatja, hogy szereti őket. Laci atya e heti gyöngysora.

Ne hazudd boldognak a karácsonyt – inkább tegyél érte, hogy az...

0
Sokak számára kín és kesergés az ünnepek ünnepének misztikus logisztikája.

Elhunyt XVI. Benedek

0
A 95 évet élt egykori katolikus egyházfő életműve nem csupán saját kora, de bizonyosan a jövő egyháza számára is bőséges inspirációt, kihívást, elmélkednivalót ajándékoz.

Lehet, hogy nem elég akkumulátort cserélni…

0
Mobilfüggés, ítélkezés, összeomlás az egyik oldalon. Változás, bizalom, megtérés a serpenyő másik oldalán. Varga László püspök már megint döntésre hív.
- Advertisement -

Ajánló

Szeretnéd cikkeinket kényelmes hírlevél formában olvasni?

Iratkozz fel neked szóló e-mailes e-magazinunkra, amelyet hetente küldünk számodra.