Lerajzolta a mennyország kulcsát, és itt hagyta nekünk ajándékba

Simon Andrást sokan grafikusművésznek tartották, valójában azonban az örök élet prófétájaként élt közöttünk.

– Ünnepi öltözékben legyünk jelen, a fehér szín is megjelenhet, nem kell, hogy domináljon a fekete – tolmácsolta a rokonság az elhunyt kívánságát az emlékére tartott szentmisére érkezőknek. Valóban nem gyászmisére, hanem hálaadó liturgiára gyűltünk össze június 7-én a Szent István-bazilikába, ahol elfogytak az ülőhelyek, pedig az ország egyik legnagyobb temploma volt a helyszín.

Eszembe is jutott egy másik barátom temetése – az ottani tömeg láttán egy járókelő meg is kérdezte, vajon valami fontos, híres embert temetnek-e. – Nem fontos volt, hanem jó ember – válaszolta akkor az ismerősöm, és ez most is helytálló felelet lenne az érdeklődők számára. A padsorokban ennek megfelelően épp olyan egyszerű emberek foglaltak helyet, amilyen maga András is volt. Főpásztort nem láttam a bazilikában, az egyetlen politikus, akit felismertem, illő szerénységgel a huszonvalahányadik sorban, a tömegben elvegyülve foglalt helyet.

Szinte méltatlan is ez a helyzetjelentés Andráshoz, hiszen benne nem volt méricskélés. Ahogy az egyik beszédben elhangzott:

aki találkozott vele, száz százalék figyelemben részesült.

A kacagó tekintetű alkotóművészt minden és mindenki őszintén érdekelte, mestere volt a figyelmességnek, a meghallgatásnak. Műtermének nappalija különleges „gyóntatóhelyiségként” működött – bárki letehette nála a terheit, s bár feloldozást nem adott, nem adhatott, sokan mégis könnyebb lélekkel távoztak, mint ahogyan érkeztek.

Kétségkívül grafikáit, írásait, kiadványait vesszük észre elsőként, amikor életművére tekintünk, de

a tárgyak, materiális örökségek csupán a vásznat jelentik ahhoz az alkotáshoz, amit rajta keresztül a Mestere művelt.

Közhelynek tűnik azt írni, hogy volt benne spiritusz, de Simon Andrást tényleg a Lélek hajtotta, inspirálta, késztette alkotásra. Egyik közös barátunk kifejezésével élve ő igazi „szabad katolikus” volt. Szerette, építette egyházát, de – ebből is fakadóan – bátran, nyitottan közeledett mindenhez és mindenkihez, igyekezett mindenhol felfedezni Isten ujjlenyomatát.

Emblematikus egyvonalas rajzai a mennyország szép pillanatfelvételeiként maradnak itt velünk: mindegyik ilyen grafikája egyszerre lendületes, letisztult, kifejező és magával ragadó, üzenetet közvetít összetettségről és egyszerűségről, szegénységről és gazdagságról, magasságokról és mélységekről.

András alkotásait befogadni egyszerű, őt követni, hozzá hasonlóan áttetsző, ragyogó életet élni – ez már sokkal nagyobb kihívás. A feladvány itt áll előttünk, de a példa is megadatott, hogy

nem lehetetlen a hétköznapok Szentlelkét követve szebbé formálni a világnak azt a részét, amire hatásunk van.

Szabadon elkötelezett - ez a két szó fejezi ki legjobban mindazt, aki vagyok, ahogyan gondolkodom. A párbeszéd a lételemem: rengeteget tanulok a másokkal való dialógusokból. Hiszek benne, hogy mindenkit gazdagabbá tesz, ha kevesebbet ítélkezünk és többet kérdezünk.