Reformátusok tízezrei döntöttek

Nemrégiben Balog Zoltán püspök a református egyházban “lezárt történetnek” nevezte a kegyelmi ügyet. Zalatnay István református teológust, filozófust kérdeztük.

– Hogyan látja, a reformátusok valóban lezárták ezt az ügyet?
– Ez egyfajta kincstári optimizmus, a valóság nem ezt mutatja. Van ennek egy egészen egyértelmű jele, ami egyben megválaszolja azt a fél éve vitatott kérdést, hogy az egyházon belül megjelent, a botrány miatt elkeseredett, felháborodott és szomorú hangok csak néhány kicsit túlbuzgó értelmiségi, meg egy-két elégedetlen lelkész hangját jelentik, vagy az egyház tagjainak sokkal szélesebb körét is mélyen érintette ez az ügy. A válasz benne van a személyi jövedelemadó 1%-os felajánlásainak nemrégiben nyilvánosságra került számadataiban. Első ránézésre is nagyon megdöbbentő, hogy

2024-ben közel 20 ezer emberrel kevesebben rendelkeztek a református egyház javára,

mint az előző évben. Ez önmagában, nominálisan is nagymértékű csökkenés, de még inkább az, ha figyelembe vesszük, hogy a történelmi egyházak esetében folyamatosan, körülbelül 5%-kal nőtt évente azoknak a száma, akik ilyen rendelkezést tettek.
Ezt is figyelembe véve, és azt is tudva, hogy a nem keresztény egyházaknál nem történt semmilyen csökkenés, azt mondhatjuk, hogy ahhoz képest, ami a korábbi trendek alapján várható lett volna, körülbelül 40 ezerrel kevesebben rendelkeztek a református egyház, és körülbelül 60 ezerrel kevesebben a katolikus egyház javára. Az evangélikusoknál és majdnem minden kisebb keresztény egyháznál is azt látjuk, hogy a felajánlások száma lényegében stagnált.
A kép teljességéhez fontos tudni, hogy – a civil társadalmi 1%-tól eltérően – ha valaki egyszer rendelkezett az egyházi 1%-ról, akkor az a rendelkezése a következő évekre is mindaddig érvényes, ameddig azt vissza nem vonja. Az esetek többségében ez azt jelenti, hogy olyan emberek, akik a korábbiakban az egyház javára rendelkeztek, most hoztak egy döntést, vették a fáradságot, és visszavonták a rendelkezésüket. Erre semmilyen más magyarázat nincs azon kívül, hogy volt ez a botrány.

– Azt mondta, hogy a katolikus egyház javára rendelkezők száma is jelentősen csökkent – ez is összefüggésbe hozható a Balog-üggyel?
– Gyakran lehet hallani más felekezetű kollégákól, hogy ők is nagyon érzik ennek a botránynak a következményeit, a hatását; ez most számokban is megmutatkozott. Ha csak a nominális csökkenést nézzük, a református egyháznál ez majdnem 7 %, de a katolikus egyháznál is 3 % felett volt, vagyis kisebb mértékben ugyan, de ott is visszaesés tapasztalható. Figyelembe veendő azonban, hogy a rendelkezések száma évek óta folyamatosan nő, ami a támogatás lehetőségének és technikájának egyre ismertebbé tételéből a – jó értelemben vett – egyházi és civiltársadalmi kampányból fakad. Ez a növekedés a nem keresztény közösségeknél ugyanúgy folytatódott, a kisebb keresztény egyházaknál stagnálássá változott, a két nagy egyháznál pedig a jelzett visszaesés következett be. A botrány nélkül várhatóhoz képest tehát még nagyobb a veszteség, a reformátusoknál nagyságrendileg 40 ezer fő, ami több, mint 10 %, a katolikusoknál 60 ezer, ami meghaladja a 7 %-ot.
Ez olyan tükröt tart az egyházak elé, amelyből látszik, hogy

ez nem úgy működik, hogy bejelentjük, hogy az ügyet lezártuk, és többet nem foglalkozunk vele.

Az emberek lelkében ettől nem szűnik meg a keserűség, sokakban ott marad a felháborodás, ami miatt nagy számban meghoznak egy ilyen kemény döntést, hogy eddig rendelkeztek a személyi jövedelemadó 1 %-áról az egyházak javára, de többet már nem akarják ezt megtenni, illetve mást támogatnak vele. Az is látszik a számokból, hogy nagyon megugrott az egyházak alternatívájaként választható Nemzeti Tehetség Program támogatottsága, és feltehetően a Magyar Evangéliumi Testvérközösség plusz 20 ezer támogatójából is sokan korábban valamelyik történelmi egyház javára rendelkeztek.
És van még egy nagyon figyelemre méltó vonatkozása ezeknek a számoknak. Minden egyház esetében lehet ugyanis tudni, hogy hányan rendelkeztek a javára, és azt is, hogy összesen mekkora összegről. A két adatból kiszámítható, hogy az illető egyházat támogatók átlagban mennyi adót fizetnek. A három történelmi egyház esetében visszamenőleg az látható, hogy van egy katolikus átlag, ennél mindig egy kicsivel, körülbelül 1 %-kal magasabb volt a református átlag, és még jó pár százalékkal az evangélikusoké – minderre társadalom- és gazdaságtörténeti aspektusból van is magyarázat. Most viszont egyik évről a másikra a református átlag “aláment” a katolikusnak, ami azt jelzi vissza – ami szintén jól érzékelhető volt –, hogy elsősorban az átlagnál magasabb jövedelmű értelmiséget sokkolta a botrány, és ahogyan ezt kezelte, illetve nem kezelte az egyház.
Az érzékelhető, hogy az aktívabb, erősebb városi gyülekezetekben, ahol nagyobb arányban vannak fiatalok és értelmiségiek, ott okozott és okoz továbbra is nagyon komoly lelki problémákat a Balog-ügy és a kezelése. Itt nem pusztán szervezeti, meg anyagi dolgokról van szó. Az is igaz, hogy a rendelkezések visszavonása, illetve elmaradása miatt

sok száz millió forinttól esnek el az egyházak, de ennél sokkal súlyosabb az a lelki kár, amit ez a botrány okoz.

– Lehet azt mondani, hogy a kegyelmi botrány mély hitelességi válságot okozott a református egyházban, sőt általában a magyar kereszténységben?
– A számok egyértelműen azt mutatják, hogy hitelességi válság van, amivel nagyon komolyan szembe kellene néznie az egyháznak. Sokakban van fájdalom, szomorúság, elégedetlenség, és félreértés azt hinni, hogy azokban, akiknek amúgy is laza volt a kapcsolatuk az egyházzal. Sőt, ha olyan közösségben történik valami botrányos dolog, aminek érzelmileg is a perifériáján vagyok, az olyan nagyon mélyen nem fog érinteni. Azoknak sokkal fájdalmasabb, akiknek nagyon fontos az egyház, akik úgy érzik, hogy lelki otthonukat veszítik el, hogy valami nagyon fontos tört el bennük. Persze vannak, akik még most is homokba dugják a fejüket, várják, hogy majd csak elmúlik a vihar, lejár Balog Zoltán mandátuma, és azt hiszik, majd utána rendeződnek a dolgok. De ez illúzió. Sokan mondják, lelkészek és világiak is, hogy amikor kitört a botrány, úgy gondolták, hogy ki kell tartaniuk a püspök mellett, csak túl kell élni egy rövid ideig tartó botrány napjait; de azóta rádöbbentek, hogy ez az ügy továbbra is, folyamatosan rombolja az egyházat belülről is. Nem tudják azonban, hogy mit tegyenek, mi lehet a megoldás.
Persze ami történt, nem baleset volt, hanem nagyon régre visszanyúló okai vannak annak, hogy bekövetkezhetett ez a botrány. Most szembesül az egyház azzal, hogy milyen következményei vannak annak, amit manapság politikai kereszténységnek mondanak; azzal, hogy a társadalom szemében a történelmi egyházak – talán az evangélikus egyház kivételével – egyre inkább pártpolitikailag elkötelezettnek tűnnek. Vannak, akiknek a szemében ez pozitívum, de egyre többen vannak azok, akik előtt ez éppen hogy elzárja a templomhoz és az egyház üzenetéhez vezető utat.
Sok minden más is van, ami őszinte önvizsgálatra kell, hogy indítsa az egyházakat, és ebben vannak különbségek. A katolikus egyház esetében például újabban jöttek elő nagyon fájdalmas, pedofíliával kapcsolatos ügyek. A kegyelmi ügy is ilyenből indult ki, de a református egyházban, azt hiszem, azzal kellene leginkább szembenézni, hogy saját teológiai elvei feszültségben vannak egyházjogi berendezkedésével, a valóságot pedig még attól is hatalmas szakadék választja el. Kiábrándító a jogszerűség teljes hiánya.
Ugyanakkor lehet remélni, hogy éppen egy ilyen nagy megrázkódtatás fog jót tenni a közösségnek: mert megtörténhet az őszinte szembenézés, és elkezdődhet új utak keresése a semper reformanda jegyében. Ez vezethet csak az egyház hitelének visszanyeréséhez.