Tovább csökken a katolikus kispapok száma, bezár a győri szeminárium

Míg húsz éve még 420 magyarországi egyházmegyés kispap készült a hivatására, ma jóval kevesebb, mint a negyede. A Szemlélek feltérképezte, hol hányan tanulnak, és beszámolunk értesülésünkről, hogy ősztől bezár a győri szeminárium.

A márciusi országos kispaptalálkozóról szóló Magyar Kurír-beszámoló fotóján 33 lelkipásztor-növendék látható Erdő Péter bíboros társaságában. Szerencsére a kép csalóka: mert bár a  számok az utóbbi években tovább csökkentek, itt még nem tartunk. Valószínűleg sokan nem tudtak részt venni az eseményen, vagy más okból nem szerepelnek a felvételen.

Az adatok azonban azt jelzik, hogy a papi utánpótlás egyre fogyatkozik. Hiszen miközben a magyarországi szemináriumokban két évtizede még 420 fiatalember készült a papi hivatásra, ez a szám ma alig a negyede. Amint alábbi körképünkből kiderül, a hazai latin rítusú papképző intézményekben jelenleg 64 fő tanul, és ha ehhez hozzávesszük a nyíregyházi görögkatolikus szeminárium 30 növendékét, a létszám csak akkor közelíti meg a százat. (Emellett a szerzetesrendek is folytatnak papképzést, az ő helyzetüket későbbi írásunkban térképezzük fel.)

Míg a régmúltban szinte minden püspökségnek saját szemináriuma volt, az utóbbi években egyre több intézményt vontak össze, illetve zártak be, így

a tucatnyi egyházmegye közül jelenleg csak minden másodikban folyik papképzés.

A tendencia következtében legutóbb, 2020-ban a veszprémi intézmény működését szüntették meg, és a Szemlélek információi szerint idén ősztől ugyanez a sors vár győri társára. Az ügyben többször kerestük az egyházmegye illetékeseit, akik  információinkat nem erősítették meg, de nem is cáfolták. (Frissítés: bár az illetékesek többszöri megkeresünkre sem kívántak érdemben válaszolni a szeminárium sorsát firtató kérdésünkre, írásunk megjelenése után néhány órával az intézmény rektora a gyorplusz.hu-nak elismerte, hogy ősztől bezárnak.)

Veres András helyi főpásztor – a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke – már 2017-ben megkongatta a „vészharangot”. Amint a Szemlélek akkori írásából kiderült, január utolsó vasárnapján különleges levelet olvastak fel a Győri Egyházmegye templomaiban. A főpásztor ebben drámai hangon szólt a paphiány jelenségéről, megemlítve, hogy a hat évfolyamon összesen hét fő készült a hivatásra. A folyamat megállítása érdekében közös imát kért a hivatásokért, és megalapította az Apor Vilmos Imaszövetséget.

A helyi papnevelő intézetben jelenleg 14-en laknak, de közülük mindössze négyen győriek. A többiek más, részben határon túli egyházmegyékből valók, és a szeminárium bezárása után ősztől máshol kell folytatniuk tanulmányaikat.

Magyarországon napjainkban hozzávetőlegesen kétezer katolikus pap tevékenykedik – húsz éve még több mint 2500-an voltak –, az átlagéletkor azonban 60 év feletti, így a kevés számú belépővel együtt a jövőben egyre nagyobb teher fog hárulni az aktív lelkipásztorokra.

Központi Szeminárium (Budapest)

VI. évfolyam: 0 fő
V. évfolyam: 2 fő
IV. évfolyam: 3 fő
III. évfolyam: 0 fő
II. évfolyam: 1 fő
I. évfolyam: 4 fő

Összesen: 10 fő

Esztergomi Szeminárium

VI. évfolyam: 0 fő
V. évfolyam: 5 fő
IV. évfolyam: 2 fő
III. évfolyam: 3 fő
II. évfolyam: 2 fő
I. évfolyam: 5 fő

A plébánián lévőkkel együtt összesen: 20 fő

Érseki Papnevelő Intézet (Eger)

VI. évfolyam: 0 fő
V. évfolyam: 0 fő
IV. évfolyam: 0 fő
III. évfolyam: 1 fő
II. évfolyam: 1 fő
I. évfolyam: 1 fő

Összesen: 5 fő (beleszámolva az itt tanuló két nigégiai kispapot is)

Redemptoris Mater Egyházmegyei Missziós Szeminárium (Eger)

VI. évfolyam: 1 fő
V. évfolyam: 3 fő
IV. évfolyam: 0 fő
III. évfolyam: 0 fő
II. évfolyam: 4 fő
I. évfolyam: 2 fő

A missziós gyakorlaton lévőkkel összesen: 14 fő (felük külföldi)

Papnevelő Intézet (Győr)

VI. évfolyam: 5 fő
V. évfolyam: 3 fő
IV. évfolyam: 4 fő
III. évfolyam: 0 fő
II. évfolyam: 1 fő
I. évfolyam: 1 fő

Összesen: 14 fő (ebből négy győri egyházmegyés)

Szent Gellért Szeminárium (Szeged)

VI. évfolyam: 0 fő
V. évfolyam: 0 fő
IV. évfolyam: 2 fő
III. évfolyam: 0 fő
II. évfolyam: 2 fő
I. évfolyam: 0 fő

Összesen: 4 fő

Görögkatolikus Papnevelő Intézet (Nyíregyháza)

VI. évfolyam: 0 fő
V. évfolyam: 3 fő
IV. évfolyam: 6 fő
III. évfolyam: 6 fő
II. évfolyam: 4 fő
I. évfolyam: 7 fő

A gyakorlati éven, Rómában és Budapesten lévőkkel együtt összesen: 30 fő

*

Hogy mi lehet a megoldás, az külön írás témája lehetne – mint ahogy a kérdésre időről időre vissza is fogunk térni. Erdő Péter esztergom-budapesti érsek Paphiány és lelkipásztori ellátás címmel már 2001-ben tanulmányt szentelt a jelenségnek. Ebben felvázolta, hogy a papi közösségek létrehozásától a plébániai rendszer átalakításáig mivel lehet kezelni a helyzetet. Egyvalamit azonban biztosan tehetünk: vigyázzunk papjainkra, segítsük szolgálatukat, és imádkozzunk értük, valamint az új hivatásokért.

Így támogathatja a Szemléleket

A Szemlélek nem üzleti vállalkozás, kizárólag adományokból, támogatásokból működünk. Önállóságunk legfőbb záloga olvasóink nagylelkűsége. Kérjük, ha teheti, ön is csatlakozzon támogatói körünkhöz! Egyszeri vagy havi rendszeres adományát ezen a linken fogadjuk.

Támogatom