Van-e esélye a kedvesség forradalmának a szavazófülkében?

Milyen lelkiállapotban van Magyarország a választások előtt, és mi várható április 12-e után? Erről a kérdésről beszélgettünk a Szemlélek Klub extra kedd esti alkalmán Babarczy Eszterrel, Borókai Gáborral és Pajor Tamással a Háló Közösségi és Kulturális Központban. A házigazda Gégény István, a Szemlélek Alapítvány elnöke és Szőnyi Szilárd főszerkesztő voltak.

A várható nagyobb érdeklődés miatt a Szemlélek klubestsorozatának áprilisi különkiadását nem törzshelyünkön, az evangélikusok Insula kávézójában tartottuk. Vendégeinket Merre tovább, Magyarország? című estünkre ezúttal másik kedves partnerünk, a Háló Közösségi és Kulturális Központ tágasabb termébe hívtuk.

Babarczy Esztert azért kértük fel a beszélgetésre, mert az eszmetörténész-publicista nemrég hirdette meg a „kedvesség forradalmát”, és úgy gondoltuk, az unitárius egyház friss tagjaként is releváns mondanivalója van a közviszonyainkról.

Borókai Gábor, a Hír Tv alapítója, majd a Heti Válasz főszerkesztője, egykori kormányszóvivő nyolc éve nem szólalt meg nyilvánosan közéleti ügyekben, pedig kiegyensúlyozott véleménye sokak számára volt mérvadó; most a kedvünkért vállalta, hogy megtöri a hallgatást.

Pajor Tamás dalszerző ellenben, miután eltávolodott a Hit Gyülekezetétől, rendszeresen hallatja a hangját politikai ügyekben, sőt minapi koncertjén is taglalta az állam és az egyház összefonódásának jelenségét.

SZEMLÉLEK KLUB EXTRA

1 a 8

Az esten a következő kérdések kerültek szóba:

⧫ Keresztény emberként milyen erkölcsi és más megfontolásokkal tekinthetünk a választások elé?

⧫ Van-e esélye a kedvesség forradalmának a végletesen megosztott országban?

⧫ Mire számítsunk, ha a Fidesz-KDNP folytatja a kormányzást?

Hirdetés

⧫ Ha a Tisza Párt nyer, hogyan lehetne érvényesíteni a politikai/civil kontrollt, hogy ne fusson bele a mostani kormányzókat jellemző hibákba?

⧫ Hogyan lehetne elkerülni, hogy a választások után már-már polgárháborús helyzet alakuljon ki?

⧫ Miként érthetnének jobban szót egymással az eltérő pártállású szavazók?

Ízelítő az elhangzott gondolatokból:

Babarczy Eszter: Osztom az indulatokat, bennem is megszületik a felháborodás az elmúlt hetek feltárt ügyei nyomán. Azt érzem, hogy a vasárnap több lesz, mint egy választás. Érzelmileg mindenkinek rendkívül megterhelő lesz – a győztesnek és a vesztesnek is. Érzelmi kataklizma jön, amit túl kell élnünk, anélkül, hogy polgárháborús állapotokat idéznénk elő.

Borókai Gábor: Az összes kutatás, aminek az eredményét láttam, azt mutatja, hogy a szocializmusban ragadtunk. Hiányzik az egyéni felelősség és a részvétel. Ahogy mondani szokták, minden nemzetnek olyan kormánya van, amilyet érdemel. Egy héten belül kiderül, mi milyet érdemlünk.

Pajor Tamás: A mindenkori politikai hatalom megragadása és megtartása teljes ellentéte a krisztusi parancsnak. Ezt nem lehet feloldani. Hatalmas a különbség, amikor valaki civil keresztényként nyilvánít véleményt és amikor az egyház mint szervezet. Kérdés, meddig és mennyire lehet csendben maradni, meddig adható fel a profétai én. Magyarország most le tudja váltani azt a rendszert, amely elvesztette erkölcsi legitimációját. Esélyt kaphatunk egy demokratikusabb berendezkedésre.

Babarczy Eszter a Facebook-oldalán így írt az estéről:

„Tegnap a Szemlélek klubesten – nagyszerű csapat volt és nagyszerű közönség, dugig telve a Háló terme – Gégény István, nagyon kedvesen, feltette a kérdést: ugyan mennyi realitás van a kedvesség-projektben. Nem vagyok egy kicsit (nagyon) naiv?

A kampányban semmi realitása nincs, és nagyon hosszú időn át a jövőben sem lesz. De a magánéletünkben már most látjuk közeledni a vasárnapot, a vasárnap éjjeli virrasztást, a hétfő hajnali csalódott vagy kicsit ijedt ébredést, a várakozást az utolsó szavazatokra. És már most tudjuk, hogy ugyanaz a kolléga, családtag, barát, gyülekezeti tag és ismerős ül majd mellettünk az asztalnál, aki eddig. Egy ország leszünk továbbra is, csak ezt átmenetileg hajlamosak voltunk elfelejteni. Mintha az egyik oldal győzelmével a másik oldal támogatói automatikusan eltűnnének. Lélekben, meglehet, bűnösek is vagyunk abban, hogy félnépirtásról képzelgünk: tűnjenek el (vagy húzzanak el), bújjanak a föld alá, vesztettek.

Ténylegesen az ügyeskedők és törtetők, a fanatikus és megvásárolható megmondóemberek mellett – akik persze inkább szem előtt vannak – a kormányoldalon is ott van számtalan jószándékú ember, aki ilyen-olyan félelem, seb vagy vágyott cél miatt elképzelhetetlennek tartja, hogy az ellenzékre szavazzon. Én magam is ismerek ilyen embereket. A radikális kedvesség, amit hirdetek, csak annyit akar, hogy hallgassuk meg őket, de figyelemmel, igazán. Hallgassuk meg az ő narratívájukat. Ne játsszuk az erő politikáját, amelyet eddig a kormány olyan agresszívan játszott. A radikális kedvesség az erő (macsó) politikájával szemben képzel el egy világot, ahol van beszélgetés, egyezkedés, tárgyalás vagy legalább udvariasság és méltányosság azután is, hogy az egyik fél számszerű többségbe kerül.

Mert egyébként a többség ereje legitim ugyan, mégis erőszak, jogilag legitim erőszak. Mi vagyunk a szavazók. Mi vagyunk a nép. Ha nem hagyjuk magunkat egymás ellen uszítani, ellenségnek képzelni egymást, akár még tanulhatunk is a másiktól. És kikényszeríthetjük, hogy az erő politikája helyett az egyezkedés politikája legyen az alapvetés. Jobban esik aztán úgy ülni egy asztalnál. Márpedig egy asztalnál ülünk.”