Miközben a Házasság hetében az egyház által felmutatott családeszményt ünnepeljük, jó, ha gondolunk azokra is, akiknek az életre szóló szentségi frigy nem adatott meg. A házasság febonthatatlansága természetesen a katolikus tanítás megkérdőjelezhetetlen sarokköve. Ezzel együtt lehetne még mit tenni azért, hogy az elvált hívők ne érezzék magukat másodrangúnak.
Gábor közel harminc éve él szentségi házasságban. Négy gyermek boldog édesapja. Feleségéhez ma talán még jobban ragaszkodik, mint valaha. Bár messze nem tökéletes egyikük sem, azt a családideált valósítják meg, amelyet egyházuk mutat fel mint Istennek tetsző szövetséget. Életét a férfi máshogyan el sem tudná képzelni. És nem győz egyetérteni a katolikus felfogással, sőt szűkebb és tágabb környezetében is azt hirdeti mint a boldogság legfőbb forrását.
*
Gabriella ugyancsak négy gyermek édesanyja. Közel húsz évet élt szintén Isten színe előtt kötött házasságban. Ez idő alatt férjével ugyanazt a családeszményt képviselték, mint Gáborék. Akár a Házasság hete arcai is lehettek volna. Aztán a férfi beleszeretett egy másik nőbe, akivel hamarosan párhuzamos kapcsolatba kezdett. Miután fény derült a viszonyra, Gabriella élete összeomlott. A nőt csaknem felemésztette a gyötrelem, aminek látható jeleként pár hét alatt tíz kilót fogyott.
A feleség mindent megtett volna, hogy újraélessze a kapcsolatot, férje viszont nem tudott elszakadni új társától. Mivel a párterápia is kudarcot vallott, hosszú hónapok gyötrődése után a férfi különköltözött. Nem könnyű szívvel hozott, de elkerülhetetlen döntés volt. Gabriella fájdalmasan szembesült vele: nincs tovább, férje már nem hozzá tartozik, és egyáltalán nem szereti. Csak évek múlva váltak el, amikor már meg tudtak egyezni a közös élet minden részletének felszámolásában.
Hitüket mélyen megélő emberekként előkészítették az érvénytelenítési eljárást is. Egyházjogász megállapította, hogy a házasságkötéskor mindkét oldalon pszichológiai éretlenség állt fent, ezért úgy látták, az ítészek arra fognak jutni: ez a frigy bizony létre sem jött.
Ez először megkönnyebbülést adott Gabriellának. Az új élet reményét. Mégis képtelen volt benyújtani a papírokat az egyházi bíróságra. Elvégre húsz évet eltöltött a férje oldalán. Született négy gyerekük.
Hogyan is lehetne a nagyon is valamire azt mondani, hogy semmis?
Persze a kánonjog nem a közös életüket tette volna zárójelbe, hanem a házasság megalapozottságáról mondott volna ítéletet. Ő mégis úgy érezte: ha kihirdetik az érvénytelenséget, mindaz „megy a lecsóba”, amiért addig élt, és nehézségek idején váltig kitartott. Ha benyújtaná a keresetlevelet, „önmagát köpné szembe”.
Legjobb esetben is bebizonyosodna, hogy nem bízhat magában. Arról, amit egykor a körülményekhez képest legjobb döntésnek tartott, kiderülne, nem volt az. Hanem éretlenségből fakadt. És mi van azokkal a döntésekkel, amelyeket azóta hozott? Rájuk ugyanez vonatkozik? Nem képes jól dönteni? Egy ideig visszatartotta az is, hogy ha új kapcsolatba lépne, ugyanolyan házasságtörőnek tartanák, mint azt, aki kifarolt a közös életükből, vagy aki közéjük tolakodott. Ráadásul az érvénytelenítéssel volt férje oltár elé vihetné azt, aki miatt az életszövetségük megfeneklett. Ezt nonszensznek tartotta; ezek szerint végül is mindent lehet. A házasság felbonthatatlan – mégis szétszedhető.
Elhagyatottságában Gabriella hónapokig vergődött. Lelkivezetője, barátai támogatták. Az AVE szolgálat elvált katolikusoknak szóló lelkigyakorlata is rengeteget adott neki. Meg ott volt a négy gyereke, akiknek a szakítás után sem szűnt meg édesanyjuk lenni.
Pedig nagyon, egy idő után szinte észvesztve vágyott új társra, akivel végre megélheti a teljes szeretetet. Alig negyvenes, feltűnően csinos nőként érthető, nem? Amíg nem tudta, hogy házasságuk nagy eséllyel érvényteleníthető, egy járható út állt előtte: hogy élete végéig egyedül marad. Neveltetése, hite miatt úgy érezte, máskülönben az üdvösségével játszik. Hiszen kimondatott: a halálos bűn terhét veszik magukra, akik folytatólagos házasságtörésben élnek.
Volt egy másik szempontja. Ezt már csak a hitben, lélekben haladók érthetik. Arra gondolt:
ha az egyházi szabályokat körömszakadtig betartó nő lesz, meglegyinti a „mártíromság” kísértése.
Aki inkább belepusztul, de nem megy újra férjhez, és más „szabálytalan” párkapcsolatra sem lép. Úgy érezte azonban, ezzel a gőgösség vétkébe esne, és akkor azért fenyegetné kárhozat.
Tanulságos volt a barátok viselkedése. Amikor meg volt zuhanva, sokan tartották benne a lelket. Másfél éven át minden álló héten háromszor járt pszichológushoz krízisterápiára, hogy összevakarja magát. Amikor már nyitottá vált párkapcsolatra, többen eltávolodtak tőle. Nyíltan nem ítélték el, de érzékeltették, hogy ezzel a helyzettel már nem tudnak mit kezdeni. Sokak ki nem mondott üzenete ez volt: a gyerekeid mellett a helyed, nem való, hogy házas emberként más férfi után nézz.
Aztán talált magának társat. Ugyancsak elvált, kétgyermekes, hitvalló katolikus férfit. Gabriella isteni csodaként, sőt a feltámadás ígéreteként éli meg, hogy ekkora csalódás után van valaki, aki iránt megint teljes bizalmat képes érezni. Egy párt alkotnak, de külön élnek. Kamaszgyerekekkel nem volna egyszerű a közös fedél. A valakihez tartozás és az autonómia sajátos elegye ez. Társa elvenné feleségül. El is jegyezték egymást. De Gabriella egyelőre ódzkodik a házasságtól, hiszen egyszer már megégette magát. Ugyanakkor kapcsolatát a jegyesség minden átmenetiségével együtt is örökérvényűnek szeretné megélni.
„Rendezetlen” párkapcsolatuk miatt egyikük sem áldozhat. A gyónásban pedig akkor kapnák meg a feloldozást, ha megfogadnák, hogy felhagynak „szabálytalan” életvitelükkel. Sokkal tisztességesebb, értékesebb egy elkötelezett, odaadó, hűséges kapcsolat, mint egy futó kaland, mégis nagyobb „büntetés” jár érte – hangsúlyozza Gabriella. Úgy érzi, az egyház perifériájára került, és sokadrangú katolikusként van elkönyvelve.
És amikor azt hallja, hogy azért nem lehet új társa, mert egyházjogi értelemben foglalt, „csak néz kerek szemekkel”.
Érzelmeiben, a pszichéjének legmélyéig hatoló módon annyira eltávolodott egykori férjétől, ahogy azt azelőtt maga sem tudta volna elképzelni. „Én annak az embernek semmilyen értelemben, egyetlen porcikámmal sem vagyok már a házastársa” – mondja józan szenvedéllyel.
Gabriella átlagon felül művelt, intelligens asszony. Katolikus közegben dolgozik, értelmiségi munkakörben. A történtek megrendítették istenkapcsolatát, de nem ölték ki belőle. „Megtépázott hittel” él, és egy élet is kevés lesz, hogy feldolgozza a történteket. De nem lázad a tanítóhivatal ellen. Azt mondja, tisztában van vele, hogy egy olyan alapkérdésben, mint a házasság felbonthatatlansága, Róma nem tehet engedményeket. Így kettős sebbel kénytelen élni – amit a válása és az egyházjogi szabályozás okozott neki. Hiszen úgy érzi: ami nincs, ami megszűnt, arról úgy tartják, van; ha pedig vállalná az érvénytelenítést, ami volt, az is semmis lenne.
*
Gábor minden áldott nap hálát ad a feleségért, a gyermekeiért; azért, hogy ilyen szép családban élhet. Különösen megtanulta értékelni ezt, miután az utóbbi években környezetében egyre-másra mentek szét katolikus párok. És amikor a szentségi frigyek semmisségét megalapozó lehetséges okokat veszi sorra, arra gondol:
pszichológiai éretlenség címén milyen sok, huszonévesen kötött házasságot lehetne érvényteleníteni.
Talán éppen az övét is. Gabriellára és sorstársaira ezért a legnagyobb szeretettel gondol. Közben reméli, egyházában egyre nagyobb teret nyer a belátás, hogy férfi és nő életre szóló szövetsége mennyire törékeny tud lenni. Hogy a „szabálytalan” kapcsolatban élők helyzetének megítélésekor mindinkább legyen mód mérlegelni az egyéni sorsokat, és az igazság felmutatása mellett jusson több szóhoz annak elválaszthatatlan ikertestvére is: az irgalom.
AZ ÚJRAHÁZASODOTT KATOLIKUSOK HELYZETÉRŐL
„Amennyiben elvált házasok polgárilag újraházasodtak, olyan helyzetbe kerültek, mely objektív módon áthágja Isten törvényét” – olvassuk a katolikus katekizmusban. Az ilyen emberek nem járulhatnak szentáldozáshoz, és a gyónásban csak akkor kaphatnak feloldozást, ha vállalják a sokak számára vállalhatlant: hogy „József-házasságban”, vagyis szexuális kapcsolat nélkül élnek.
Már II. János Pál és XVI. Benedek is hangsúlyozta az egyes esetek mérlegelésének szükségességét, Ferenc pápa pedig minden korábbinál erősebben képviseli az irgalom szempontját.
Miközben ő is hitet tesz a házasság felbonthatatlansága mellett,
Amoris laetitia kezdetű 2016-os apostoli buzdításában mély együttérzéssel beszél azokról a katolikusokról, akiknek tönkrement a házassága, és új kapcsolatra léptek.
Az ő idejében tovább erősödött a belátás, hogy miközben a kánonjog szerint ugyanazok a szabályok vonatkoznak – Patrick Langue SJ jezsuita szavaival – „egy csapodár férj által elhagyott négygyermekes családanyára, mint arra a nőre, aki elcsábított egy férfit és elhagyta a gyermekeit”, van különbség az esetek között.
Ezért „többé nem mondható, hogy mindazok, akik valamely úgynevezett »szabálytalan« helyzetben vannak, halálos bűn állapotában élnek, meg vannak fosztva a megszentelő kegyelemtől” – hangsúlyozza az Amoris laetitia. Sőt, egy lábjegyzete utal rá, hogy adott esetben ez utat nyithat olyan elvált és újraházasodott hívek áldozása előtt, akik új kapcsolatukat kvázi úgy élik meg, mintha szentségi házasság volna. Ezt az értelmezést erősítette meg Ferenc pápa is abban a válaszában, amelyet 2017-ben argentin püspököknek írt a kérdésben.
Ezen a téren sok múlik a lelkivezetőkön, a szentséget kiszolgáltató papokon. Ha úgy ítélik meg, hogy valaki méltó rá, nem egy esetben támogatják, hogy az illető „diszkréten”, „botrány okozása” nélkül részesülhessen a szentáldozásban. A másik oldalon viszont tudni olyan magyarországi katolikus szervezetről, amelynek – amúgy példás szakmai munkát végző – alelnöke
a minapi tisztújításon azért nem lehetett elnökjelölt, mert elvált ember.
Ami pedig a semmisségi pereket illeti, Ferenc pápa épp nemrég szorgalmazta: legyenek gyorsabbak és ingyenesek, hogy a bürokrácia ne gördítsen akadályt a múlt lezárása és a továbblépés elé. De mivel sokan attól tartanak, hogy mindenféle további engedmény a házasság felbonthatatlanságáról szóló tanítást veszélyeztetné, az egyházfőnek a szabályozást úgy kell a való élethez igazítania, hogy közben figyelemmel van erre a szempontra is.
Így támogathatja a Szemléleket
A Szemlélek nem üzleti vállalkozás, kizárólag adományokból, támogatásokból működünk. Önállóságunk legfőbb záloga olvasóink nagylelkűsége. Kérjük, ha teheti, ön is csatlakozzon támogatói körünkhöz! Egyszeri vagy havi rendszeres adományát ezen a linken fogadjuk.
Támogatom
