Sáhó Eszterrel az ELTE újságírást tanuló hallgatói készítettek interjút az Első Pesti Egyetemi Rádió, az EPER podcastjában. Bátor kérdések, nyílt válaszok kereszténységről, politikáról és arról, szabad-e egy katolikus fiatalnak az Ötkertben buliznia.
Cikkünkben az interjú legfontosabb gondolatait emeltük ki, melyeket az olvashatóság és a jobb érthetőség kedvéért szerkesztettünk. A teljes beszélgetés itt hallgatható meg.
– A Szemlélek mottója szerint nem baloldali, nem jobboldali, hanem értékalapú. Melyek ezek az értékek?
– Rögtön belecsaptunk a közepébe! Általában egy vállalkozás keresi magának a piaci rést, ahol érvényesülni tud, nálunk ez fordítva volt: a Szemlélek körül kialakult egy közösség újságírókból és olvasókból, és ennek a közösségnek az igényéből adódott a mottó. Nagyon kevés médium tudja ma Magyarországon elmondani, hogy nem kell beállnia egyik politikai szekértábor mögé sem.
Mi szabadon, a saját lelkiismeretünk szerint akarunk írni és ehhez keressük meg a forrásokat. Tehát nem fordítva, hogy amiből tudunk forrást szerezni, afelé húzunk.
Egyik legfontosabb érték számunkra a párbeszéd. A „szekértáborosdi” ugyanis nemcsak a politika világát osztja meg, hanem az egész társadalmat. Mindenki mondja a magáét, gyakori az ‘átkiabálás’, viszont nincs igazából olyan tér, ahol a politikai elittől függetlenül mi, egyszerű állampolgárok megbeszélhetnénk egymással a dolgainkat. Ez a ’hely’ a Szemlélek.
– Hogyan valósul meg ez a párbeszéd? Úgy látjuk, hogy a keresztény értelmiség, sok fiatal követi a Szemléleket. A cél ezen a kis keresztény értelmiségi körön belüli párbeszéd, vagy arra törekedtek, hogy megnyilvánulhassanak más gondolkodásmódok is?
– Ez utóbbi a cél! Nagyon jó hallani, hogy a fiatalok olvasnak minket! Igen, a keresztény értelmiség biztosan az olvasótáborunkhoz tartozik. Sok olvasói véleményből azt is látom, hogy a nem klasszikus vallásos neveléssel rendelkező értelmiségiek, akik eddig nem kötődtek a kereszténységhez, a hithez, ők azt mondják, hogy ’nálatok találtam valamit, amit másutt nem és nyitunk arra, amit ti képviseltek’. Tehát a mi szemléletünk egyértelműen keresztény, de nagyon kíváncsiak vagyunk a miénktől eltérő véleményekre is. Konkrét példa, amikor a Pride két szervezőjével leültünk beszélgetni. Azzal indítottunk, hogy miben nem értünk velük egyet, de attól még beszélgethetünk, a lényeg, hogy építsük egymást.
Lózungnak vagy közhelynek hangozhat, de valóban mindenkitől lehet valamit tanulni.
– Megmutatjuk a nem keresztény értelmiségieknek, hogy mi keresztények is vitatkozunk, vagy inkább a keresztény álláspontot viszitek az ateistákhoz?
– Szerintem ez a kettő nem üti egymást, hanem kölcsönhatásban van. Mikor leülünk valakivel, aki nem keresztény, akkor feladatunk evangelizálni – de közben te is nagyon sokat fogsz tanulni tőle, kitekintesz a saját keresztény közegedből. Mert hajlamosak vagyunk csak egymással beszélgetni, de egy idő után ez nagyon unalmas! Én élvezem, amikor a saját hitem is próbára tétetik, amikor „bekérdeznek” vagy tükröt állítanak, amikor meg kell tudnom fogalmazni, hogy miért képviselem Jézus álláspontját, tudnom kell érvelni. Ilyenkor újragondolom a saját hitemet. Ez is fontos a Szemléleknél, hogy el lehessen mondani olyan véleményeket is, amikkel nem feltétlenül értünk egyet, de vitaindító, érdemes róla beszélgetni. Így nem két táborból fújja ki-ki a magáét, hanem leülünk egymást meghallgatni.
– Azt mondtad, jó kitekinteni a saját köreidből. Vajon a keresztény fiataloknak jó-e mindig keresztény társaságba járni – gólyatábor, Regnum-sziget, Agapé-buli vagy menjünk el a „rendes” Szigetre vagy az Ötkertbe? Sokszor érzek ugyanis egy kis lenézést, kirekesztést, ha valaki másképp keresztény…
– Ami a kirekesztést illeti, Ferenc pápa tavaly szeptemberben egy kis flamand lapnak adott interjúban nagyon fontos kijelentéseket tett a keresztény újságírás szerepéről, feladatáról és kétszer is elhangzott az előítélet- és kirekesztésmentesség. Először ott említette meg, hogy a médiumoknak feladata előítéletek és kirekesztés nélkül tájékoztatni. Másodszor pedig elmondta, hogy ahhoz is hozzájárulhatnak, hogy a keresztény közösségek se legyenek kirekesztők és előítéletesek. Tehát az egyház vezetője is érzi, amit te és én is, hogy jelen van ez a probléma a keresztények között. A második kérdésre, hogy hova menjenek a fiatalok, az a válaszom, hogy a gyermekkorban, meg még tinédzserként is nagyon fontos a burok, a szülők védelme. Megfelelő érettséggel viszont már hasznos kilépni ebből a körből – amikor elmegyek egy Ötkertbe vagy máshová, akkor ott nekem nem kötelező innom vagy drogoznom, én ott képviselhetem a keresztény mivoltomat. Próbára kell tétetnünk: tudok-e önmagam lenni, tudom-e felvállalni, amit addig tanultam, hangoztattam? Ezen át kell esnünk. Biztos, hogy ez veszélyes, óriási a kísértés, de enélkül hogyan evangelizálsz olyanokat, akik más környezetből jöttek? Hogyan fejleszted önmagadat? A hitünknek fejlődnie kell, nem ragadhatunk le a „Jézuskánál”, hiszen az örök életre készülünk…
– Hogy látod a többi magyar keresztény portált? Konkurenciát jelentenek?
– Nem tekintek rájuk konkurenciaként, hanem szövetségest látok a többi keresztény portálban – egy a cél, ugyanazt képviseljük. De mindegyikünknek megvan a maga sajátos arculata. A piaci rés „megtalált minket”, a mi egyediségünk, hogy bármilyen oldaliak, más világnézetűek is olvashatnak minket és emellett meg tudunk maradni kereszténynek.
Kifejezett szándékunk, hogy a különböző világnézetű olvasók egymással is párbeszédet folytassanak.
– Foglalkoztok közélettel és mondtad, hogy ez számodra is nagyon fontos. Ebben az emlegetett szekértáboros helyzetben képviselhető-e a keresztény álláspont hitelesen úgy, hogy nem álltok be egyik táborba sem, hanem „csak” keresztények vagytok?
– Milyen jó ez a „csak” szócska a keresztény jelző előtt, pedig ez a legtöbb… A közélet az egyik fő lába a Szemléleknek, ez adódik a missziónkból is, meg abból is, hogy nekem az alapvégzettségem jogász és nagyon-nagyon szeretem a közéletet. Számomra ez nem kérdés, nincs olyan téma a világon, ahol ne lenne képviselhető a keresztény álláspont. Jézus Krisztusra kell gondolnunk, aki nem politizált direktben, ahogy szoktuk mondani, de olyat nem látunk, hogy megfutamodott volna egy kérdés elől. De neki nem az volt a feladata, hogy rendet tegyen itt a Földön – elfogadta, hogy nekünk van egy társadalmi építkezésünk is, hogy szükségünk van világi vezetőkre.
Amit én károsnak tartok, ha keresztényként beállunk úgy egy politikai erő mögé, hogy az gyakorlatilag már az identitásunk részévé válik.
Egy idő után kikerülhetetlenül ütközni fog a politikai ideológia, politikai kommunikáció a hitünkkel, nagyon hamar meghasonlunk a saját lelkünkkel. Identitásszerűen csak Jézus Krisztussal szabad azonosulnunk, és ügyek mentén bátran meg kell nyilvánulnunk. Sokan esnek most ebbe a hibába, hogy olyan dolgokat próbálnak megvédeni és megmagyarázni maguknak is, ami egyébként nem fér bele nekik sem, csak beálltak valamelyik politikai erő mögé lelkileg is. Azt látom, hogy ez nagyon káros, nem szabadok így.
Szabaddá kell válnunk, és ez csak akkor lehetséges, ha senki másnak nem adjuk oda a szívünket, mint Jézus Krisztusnak.
– Politikai hatalomgyakorlás szintjén lehetséges hitelesen kereszténynek lenni?
– Ez az egyik legnagyobb kérdés. Volt olyan európai politikus, aki azt mondta keresztényként, hogy egy olyan pártba, amelyiknek az a neve, hogy kereszténydemokrata, oda nem lépne be. Ha nagyon bele akarjuk szűkíteni egy politikai pártba, hogy mi most a kereszténységet képviseljük, onnantól kezdve kirekesztő lesz. Akkor a másik pártban nem ülhetnek keresztények? Előjön az egymásra mutogatás. Nem hiszem, hogy így kellene képviselni a kereszténységet a politikában. Elvileg mindkét oldalon ülhetnének keresztények. Kicsit veszélyesnek tartom, hogy konkrétan egy politikai párt azt mondja, hogy ’én képviselem a kereszténységet’, ez törvényszerűen hamiskás lesz egy idő után.
– Ezek szerint elképzelhető, hogy ne csak egy keresztény olvasata legyen egy napirendi pontnak – például Hodász András és Mészáros György LMBT-vitája esetében?
– Szerintem nagyon unalmas lenne a világunk, ha egy választ adhatna mindenki mindenre. A Biblia sem „porosz törvénykönyv”, hanem kaptunk egy értékrendet, de a kereteken belül óriási szabadsága van a keresztényeknek. Nyilván vannak határterületek. Nem mondhatom az abortuszra, hogy az jó, mégis van legálisan abortusz Magyarországon. Itt azért az állam és egyház elválasztása is nagyon fontos. Politikusként jogos dilemma, hogy keresztényként nem képviselheted az abortuszt, de mint a társadalom képviselője, nem mehetsz szembe a társadalom nagy részével. Bolyki László kollégánk erre írta, hogy egy jogállamban nem lehet vallási alapon mondani, hogy ne legyenek szivárványcsaládok.
– A „politikai pornó” utolsó felvonásaként meg akartuk kérdezni, hogy hol vannak az egyház és állam kiegyezésének határai?
– Az aktuális hatalommal világi dolgokban együtt kell működni: Böjte Csaba testvérnek is, akinél dolgoztam egy darabig, együtt kellett működnie a román állammal, meg kellett találni az utakat – de nem bármit és bármi áron. A belső tartásnak meg kell maradni. Amíg az egyház meg tudja őrizni a gerincét, addig lehet együttműködni. Amikor már hajlani kellene, szerintem ott kellene nemet mondani, amihez bátorság kell – és sok pap meg is teszi. Nekünk, újságíróként ez feladatunk is, konkrét ügyek kapcsán szoktunk ilyen kis ’figyelmeztető táblákat kitenni’ a cikkeinkkel. De úgy kell felépíteni az együttműködést állam és egyház között, hogy akármilyen kormány jön, te, mint egyház, akkor is tudjad a feladatodat, a küldetésedet. Ebben a viszonyban az egyház a stabil pont, amely kétezer év óta ugyanarra megy.
– Ahogy mondtad, Jézus nem azért jött, hogy ebben a világban rendet tegyen. Akkor nekünk sem feladatunk „kitakarítani a társadalmi működés mocskait”? Szegények mindig lesznek közöttünk – akkor nem kell feltétlenül fellépnünk a kizsákmányolás ellen?
– Szerintem fel kell lépnünk, csak nem mindig a kívánatos módszert választjuk. Az nem feladatunk, hogy elmondjuk a másikról, hogy mekkora mocsok. Rámutatni hibákra lehet, de ahogy a pápa mondta, ha ez előítéletességbe, kirekesztésbe torkollik, az nem a mi utunk. Tehát fel kell lépni, de mivel lehet fellépni? Itt is Jézushoz nyúlnék vissza: a példamutatással. Azzal, hogy mi másképp csináljuk. Így lehet építkezni, így nem esünk bele az ítélkezés bűnébe. Szerintem itt sokan elcsúsznak, hogy azzal foglalkozunk, hogy a másik mit csinál, az miért nem jó, miért keresztényellenes.
Rá kell mutatni a hibákra és nekünk jó példát kell adnunk.
– Ha nekünk Isten Országát kell építenünk, akkor a napi politika sokadrangú. Miért kell nekünk egyáltalán aktuálpolitikával foglalkoznunk?
– Szerintem legfeljebb az ideje tíz százalékában kellene a nagypolitikával foglalkozni egy embernek – nekünk az a fontos, hogy hová tartozunk. Ha igent mondok Jézusnak, ha üdvözülni akarok, akkor hogyan kell élnem? Mi a hivatásom? Mit teszek az emberekért, a saját környezetemért? Ugyanakkor nem lehet az életnek olyan területe, ahonnan kivonulnak a keresztények, mert akkor elveszítjük annak a lehetőségét, hogy ott a keresztény álláspont megjelenjen. Itt is a mértéket kellene megtalálni, az arányokat.
– Hogyan épül fel a Szemlélek finanszírozási rendszere?
– Most egy szakaszt magunk mögött kellett hagynunk, a finanszírozást is újra kell gondolnunk. Egy biztos, nem akarjuk azt a modellt, amit a legtöbb médium követ, hogy a függetlenségünket esetlegesen fel kelljen adnunk. Ehhez meg kell találni az adományozókat – kiemelkedően az olvasókra fogunk fókuszálni. Mióta az internetes újságírás szinte átvette a nyomtatott lapok helyét, megszoktuk, hogy ezek a tartalmak ingyen vannak. De a szellemi munka, a szakmai rész ugyanannyi mögötte – bár valóban nincs nyomtatási költség meg nem kell fenntartani egy nagy szerkesztőséget. Szent Ferenc-i módon fogalmazva sajnos koldulni kell, de jó célért.
Meg kell mutatni az olvasóinknak, hogy ha legalább azt a színvonalat szeretnék látni, amit most nyújt a Szemlélek, akkor arra áldozni kell.
Főleg tehát adományozási vonalon szeretnénk elindulni.
– Zárásként milyen útravalót mondanál nekünk, akik újságírást tanulunk és a kedves hallgatóknak?
– A legfontosabb üzenetem az lenne, hogy óriási a felelőssége minden értelmiséginek, aki bármit szeretne tenni a környezetéért, az országért. Nem mindegy, hogy hiteles-e, hogy évek múltán is szívesen olvasod-e vissza, amit írtál – ne kelljen azzal szembesülnöd, hogy eladtad a lelked.
