Felforgatott életünk

Felforgatott életünk
infostart.hu

Esti tükör, 2021. április 15.

Talán nem én vagyok az egyetlen, akinek elege van a koronavírusos hírözönből, ezért ma csak röviden összefoglaljuk az újdonságokat:

valaszonline.hu

A Magyar Orvosok Szakszervezetének elnöksége nyílt levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz, és kérik, hogy az óvodák és az iskolák alsó tagozata esetében is halasszák el a nyitást. Úgy gondolják, hogy akár egy beteg gyerek is megfertőzhet egy egész csoportot, a koronavírus okozta betegség pedig egy életre szóló egészségkárosodást is okozhat.

Hasonló gondolatok fogalmazódhattak meg annak a névtelenül nyilatkozó virológusnak a fejében is, aki szerint a hétfőre tervezett iskolanyitással újra belobbanhat a járvány. Azt mondta, mindenképpen indokolt lenne az óvatosság, de nehéz dönteni, mivel Magyarországon egyszerűen túl kevés az adat ahhoz, hogy bármit is mondhassunk. Bár napok óta azt hallhatjuk, hogy a járvány tetőzni látszik, valójában nincs pontos képünk a jelenlegi helyzetről, mivel nagyon alacsony az elvégzett tesztek aránya.

Közben szakemberek öt pontban foglalták össze a biztonságos iskolanyitás feltételeit, mert szerintük a magyar iskolákba úgy térnek vissza a gyerekek, mintha angol mutáns nem is létezne, pedig az 50–70 százalékkal fertőzőbb, az időseknél a halálesetet 55 százalékkal növelő vírusvariáns fő terjesztői a gyakran tünetmentes gyerekek.

portfolio.hu

Röst Gergely matematikus a koronavírus brit variánsa kapcsán azt mondta, hogy félreértésén alapulnak azok a sajtóhírek, amelyek szerint csupán fertőzőképesebb, de nem halálosabb. Véleménye szerint a közzétett adatokat alapján egyértelmű – és a tudományos konszenzus továbbra is az –, hogy a brit variáns okozta megbetegedés mintegy 60%-kal nagyobb eséllyel végződik halállal, mint a vírus Vuhanban felfedezett vad típusa által okozott megbetegedés.

Kemenesi Gábor biológus, víruskutató szerint már beszélnünk kell a negyedik hullámról, ugyanis egyáltalán nem zárható ki, hogy be fog következni. Most kell beszélni róla, ugyanis az érkezését a jelenlegi folyamatok is nagymértékben meghatározzák. A vírus szezonalitása egyre biztosabb, a globális vakcinációs program pedig aligha éri el addigra a kívánt hatást. Nem mindegy azonban, hogy miként várjuk majd!

healthcare.utah.edu

A várakozás örömét a várandósan elszenvedett koronavírus-betegség beárnyékolhatja, de az MTA Orvosi Tudományok Osztályának közleménye szerint a COVID-19 nem okoz magzati károsodást vagy vetélést, és a koronavírus-fertőzés tüneteinek elmúltával, valamint a védőoltás után a gyermekvállalást sem szükséges késleltetni.

Tagadhatatlan, hogy a koronavírus felforgatta az életünket, megváltoztatta a mindennapjainkat – ez érzékelhető a 39. Magyar Sajtófotó Pályázat győztes képein is. A pályázat anyagából nyíló kiállítást az idén szabadtéren rendezik meg, hogy minden érdeklődő biztonságosan, az előírásoknak megfelelő körülmények közt élvezhesse a tárlatot.

A sajtófotók ma két éve Európa katedrálisának pusztulását mutatták: a Notre-Dame 2019. április 15-én vált a lángok martalékává. Az európai kultúra szívében felcsapó tűz látványa az egész világot megrendítette: nem csak a 850 éves épületet, hanem egy szimbólumot is sirattunk.

index.hu

Ma emlékezünk a 109 éve elsüllyedt Titanic tragédiájára is. A hajóról, a személyzetről, az utasok utolsó óráiról több városi legenda kering, amelyek ellenállhatatlan romantikába burkolják a sztorit.

Minden romantikát nélkülöz viszont a két focista, Hrutka János és Petry Zsolt sztorija, amiről Gundel Takács Gábor is kifejtette véleményét.

Sportkérdésekben nem, de a természetvédelem aktuális kérdéseiről megosztja velünk gondolatait David Attenborough. A 94 éves filmes legújabb dokumentumfilmjében azt szeretné bemutatni, milyen hatással voltak a COVID miatti lezárások a természetre, egyben ezzel emlékeztetné az embereket, milyen hatással vagyunk a környezetünkre. “Észre kell vennünk, hogy betolakodók vagyunk, és a természet sokkal jobban működik, ha nem vagyunk ott.”

De ott vagyunk… A Google Earth új 3D-s timelapse funkcióval bővült, amivel a netezők minden korábbinál látványosabb képet kapnak arról, hogyan változott a bolygónk geológiája 1984 és 2020 közt. Az idő múlását szemléltető mód egyben láthatóbbá teszi a klímaváltozás hatásait is.

theguardian.com

Közben egy brit kutatás megállapította, hogy a Föld vadonjainak mára mindössze 3 százaléka maradt érintetlen, és ezen területek közül több őslakos közösségek vezetése alá tartozó régiókban található. Az elemzés a Déli-sarkvidékre nem terjedt ki, de oda még Willy Fog sem jutott el. Egy brit iroda azonban Jules Verne 80 nap alatt a Föld körül című regényének 150. évfordulójára különleges utazást szervez: a 2023-ban induló, 80 napos Föld körüli útra most nyílt meg a jelentkezés. Repülni nem kell, vonatozni és hajózni viszont annál többet, és az utasok Magyarországon is keresztülzakatolnak majd.

Reméljük, akkor már egyáltalán nem kell “koronás” hírekről tudósítanunk…

Szűrő vagyok. Átfolyik rajtam a világ. Ami fennakad, érzéssé és gondolattá válik bennem. Gyerek vagyok, anya és nagyi. Nő, társ, barát. Örök tanuló, régóta tanító. Tudom a különbséget a gondolkodva szeretés és a szeretve gondolkodás között. Utóbbit gyakorolom. Remélem, ez szóvá vált érzéseimen és gondolataimon is átszűrődik.