A Hodász–Bese–Osztie-dilemma: politizálhat-e egy pap?

A történelemben számos esetben merült fel a kérdés, hogy politizálhatnak-e a katolikus papok. Noha a kánonjog ezt szűk keretek közé szorítja, attól, hogy valakit felszentelnek, még nem veszti el a jogát a véleménynyilvánításra. De vajon az egyházi vezetés egyforma mércével méri-e a különféle politikai előjelű kiállásokat?

A pap is választópolgár. Van politikai véleménye, elmehet szavazni, gondolhat jót vagy rosszat a kormányról, az ellenzékről, egy politikusról vagy egy pártról. Közéleti kérdésekben pedig aligha várható el tőle a hallgatás. A kereszténység társadalmi tanítása eleve foglalkozik olyan kérdésekkel, amelyek időről időre pártpolitikai pártpolitikai viták tárgyává is válnak: a szegénységgel és a társadalmi egyenlőtlenségekkel, a háborúval és a békével, a családpolitikával, az abortusszal, a migrációval, az oktatással, az emberi méltósággal vagy éppen a hatalom gyakorlásának erkölcsi korlátaival.

A kérdés tehát nem az, hogy politizálhat-e egy pap. A valódi kérdés az, hogy papi mivoltából következhet-e olyan önkorlátozás, amelyet egy egyszerű választótól nem várunk el.

Az elmúlt évek három ismert katolikus papjának története különösen alkalmas ennek vizsgálatára. Hodász András, Bese Gergő és Osztie Zoltán megszólalásainak tartalma és iránya jelentősen különbözött, ezért nem az érdemes megvizsgálnunk, hogy melyikük politikai álláspontja volt helyes. Sokkal érdekesebb megnézni, milyen minőségben és milyen eszközökkel politizáltak, illetve hogyan reagált erre az egyházi vezetés.

A katolikus egyházjog nem tiltja meg a papnak, hogy társadalmi és politikai kérdésekről véleményt nyilvánítson.

Ellenben az Egyházi Törvénykönyv 287. kánonja kimondja, hogy a klerikusoknak elő kell mozdítaniuk az emberek közötti, igazságosságon alapuló békét és egyetértést, és főszabály szerint nem vállalhatnak részt pártokban. A 285. kánon szerint pedig nem vállalhatnak olyan közhivalt, amely a világi hatalom gyakorlásában történő részvétellel jár.

Még szűkebb a mozgástér a szentmisében. A homília ugyanis nem a celebráns rendelkezésére álló véleményrovat, hanem a liturgia része. A 767. kánon szerint a hit misztériumait és a keresztény élet szabályait kell kifejteni benne, a szent szövegekből kiindulva. A Redemptionis Sacramentum című dokumentum 66. pontja külön figyelmeztet arra, hogy az élet eseményeit Krisztus fényében kell értelmezni, de a homília nem válhat pusztán politikával vagy profán kérdésekkel foglalkozó beszéddé: „Minden szentírásmagyarázatnak Krisztusra, az üdvrend központjára kell irányulnia, de ennek a liturgikus ünneplés sajátos összefüggését figyelembe véve kell történnie. A homíliának Krisztus világosságát az élet eseményeire kell rávetítenie. Ez azonban úgy történjék, hogy Isten Igéje el ne veszítse eredeti és hiteles jelentését,

például azáltal, hogy csak politikáról, világi témákról szól,

vagy szókincse a korunkban nagyon elterjedt álvallásos mozgalmakból származik.”

Ez a különbségtétel fontos, amikor Hodász András történetét vizsgáljuk. Az egykori katolikus pap 2020-ban részt vett az Index melletti tüntetésen, majd nem sokkal később találkozott Erdő Péter bíborossal, ezt követően pedig felfüggesztette Papifrankó nevű YouTube-csatornáját. Az akkori nyilvános információk alapján nem állítható bizonyossággal, hogy a kettő között ok-okozati kapcsolat volt, Hodász azonban később maga beszélt arról, hogy politikai megszólalásai konfliktusokat okoztak számára az egyházban.

Csakhogy az Index melletti tüntetés nem szentmise volt, Hodász nem az ambóról agitált valamely párt mellett, ugyanakkor az ő közéleti szerepvállalása sem korlátozódott az Index melletti kiállásra, amennyiben 2022-ben előadóként szerepelt a Márki-Zay Péter vezette Mindenki Magyarországa Mozgalom szabadegyetemén. Ez már közvetlenebb kapcsolat egy politikai szervezettel, noha önmagában nem bizonyítja, hogy Hodász valamely párt melletti szavazásra buzdított volna.

Hirdetés

Bese Gergő ezzel szemben éveken keresztül látványosan VÁLLALTA politikai szimpátiáját.

Megáldotta a Karmelitát, a Pesti Srácok szerkesztőségét és a Megafont, megjelent kormánypárti rendezvényeken, politikusok társaságában, és részt vett a Megafon képzésén is. A 2022-es választási kampányban a zugligeti templomban tartott rendezvényen pedig arról beszélt, hogy szerinte milyen következményekkel járna az ellenzék győzelme. Ez utóbbi nem szentmisén történt, a helyszín és a papi szerep azonban ettől még lényeges. Más politikai véleményt megfogalmazni magánemberként, és más reverendában, templomi környezetben, a papi tekintélytől aligha elválasztható módon.

Bese politikai szerepvállalása miatt – későbbi botrányának kitöréséig – nem ismerünk olyan főpásztori intézkedést, amely összemérhető lenne azzal az elhatárolódással, amit később Osztie Zoltán esetében láthattunk. Ez természetesen nem bizonyítja, hogy négyszemközt nem figyelmeztették; csak azt állíthatjuk, hogy ilyen intézkedésnek nincs nyilvános nyoma. Bese papi szolgálatból történő felfüggesztésére végül nem politikai tevékenysége, hanem a magánéletével kapcsolatos botrány után került sor. Akkori érseke, Bábel Balázs később maga is úgy fogalmazott, hogy a papnak lehet véleménye kormányról és ellenzékről,

a direkt pártpolitizálás azonban – különösen anyagi ellenszolgáltatásért – már nem fér bele.

Osztie Zoltán esete még összetettebb. Politikai álláspontját hosszú ideje harsányan vállalja, és Orbán Viktor születésnapjához kapcsolódóan éveken keresztül mutatott be szentmisét. 2022-ben a miniszterelnökről olyan kijelentéseket tett, amelyek miatt éppen Hodász András bírálta, azt írva, hogy az esemény a személyi kultusz és a teológiai tévedés határát súrolja. A liturgikus keret sem kerülhető meg, hiszen Osztie 2018-ban maga fogalmazott egyértelműen. Amikor a Szemlélek arról kérdezte, helyes-e, ha egy pap a szentmise végén, de még annak részeként politikai gondolatokat fogalmaz meg, azt válaszolta: „Ilyet nem szabad tenni.”

A plébánia eltávolította a felvételt, Osztie pedig azt mondta, megértette és elfogadja egyházi vezetőinek figyelmeztetését. „Én a főpásztorom iránt engedelmességgel tartozom. Figyelmeztetést kaptam, de tiltást nem” – fogalmazott, hozzátéve: a figyelmeztetést nem úgy értelmezte, hogy ezután politikai kérdésekről nem nyilváníthat véleményt.

2026 nyarán Osztie ellenzéki demonstráción szólalt fel, amitől az Esztergom–Budapesti Főegyházmegye elhatárolódott. Szeptemberben szentbeszédében botrányos módon minősítette a Tisza támogatóit, mire a főegyházmegye figyelmeztette, és felszólította a felvétel eltávolítására, valamint a hasonló megnyilvánulások kerülésére. Az érsekség közleménye külön hangsúlyozta, hogy a kijelentések „sajnálatos módon szentmise keretében hangzottak el”. Osztie a felvételt eltávolította, az intést elfogadta, ám hozzátette: „Figyelmeztetést kaptam, de tiltást nem”, és jelezte, hogy álláspontját fenntartja.

Botrányos szaviaért pedig – többek szerint nem őszinte módon – elnézést kért:

„Ezek egy összefüggő beszédből kiragadott mondatok voltak, amelyek – belátom – csakugyan alkalmasak arra, hogy félreértésre adjanak okot. Bocsánatot kérek mindenkitől, aki a szavaim miatt személyében érezte megbántva magát.”

Hodász, Bese és Osztie történetének összevetése felveti a kérdést: vajon ugyanazt az önkorlátozást követelte meg az egyházi vezetés mindenkitől? A kettős mérce kérdése korántsem új, és Hodász Andrásé mellett a másik példa Cseh Péter Mihály esete, akit 2016-ban, miután egy videójában a Fidesz-kormányt bíráló gondolatokat és kérdéseket fogalmazott meg, Udvardy György akkori pécsi megyéspüspök vizsgálat alá helyezte, eltiltotta a nyilvános papi működéstől, majd felfüggesztette. Bár elképzelhető, hogy a döntés mögött nem csak ez állt, az ügy politikai összefüggése aligha hagyható figyelmen kívül (lásd Cseh interjúját a Szemléleken.) A két eset annál kirívóbb, hogy közben számos katolikus pap vagy akár püspök kampányolt – akár a templomban, mise keretében – a Fidesz-KDNP mellett, de nem tudunk róla, hogy annak hasonló következménye lett volna.

A papnak természetesen nem kell politikamentessé válnia. Aligha lenne kívánatos egy olyan egyház, amelynek lelkipásztorai éppen a legfontosabb társadalmi és erkölcsi kérdésekről hallgatnak, mint ahogy az elmúlt években sokak szerint a magyar katolikus elöljárók jó része tette. A pap felelőssége azt jelenti, hogy neki érzékenyebben kell bánnia politikai véleményével, mint másnak.

Amikor megszólal, nem mindig választható szét a magánember és a lelkipásztor.

Különösen nehéz ez reverendában, egyházi rendezvényen vagy templomban, és lehetetlen a szentmise keretében. Az ambónál már nem egyszerűen egy választópolgár, hanem in persona Christi, vagyis a mindenkit, fideszest és tiszást egyaránt megváltó Krisztus megszemélyesítője áll. Feladata ezért nem az, hogy politikai táborok szerint ossza fel a rábízott közösséget, hanem hogy annak is pásztora maradjon, akivel politikailag nem ért egyet.

Megszólalása minél inkább összekapcsolódik a hivatásával, és minél közelebb kerül a szentmise teréhez, annál nagyobb ennek a felelősségnek a súlya. És mivel az egyház – és a társadalom – ezt az önkorlátozást jogosan várja el a papjaitól, az egyház önmagának is tartozik azzal, hogy ezt a mércét politikai iránytól függetlenül, mindenkire ugyanúgy alkalmazza.