Osztie Zoltánnak (részben) igaza van

Miközben keresztényként a legkevésbé sem lehet egyetérteni a budapesti plébános újabb pártpolitikai kampányprédikációjával, a jelenség nem megérthetetlen. Akkor járunk el a legjobban, ha elfogadjuk mint tényt, azzal viszont nem vagyunk hajlandók megbarátkozni, hogy az egyház bármely képviselője így beszéljen, viselkedjen.

Miután többen megkérdezték, hogy mit gondolok a Nemzeti Együttműködés – áprilisban leváltott – Rendszeréért rajongó katolikus pap újabb politikai vihart kavaró kijelentéséről, úgy döntöttem, nem írom meg azonnal a véleményemet. Igyekeztem magam is megtartani azt a gyógyító csendet, amire nemrég másokat buzdítottam. Egyben bíztam az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye vezetésében, hogy az előző sajnálatos esethez hasonlóan ezúttal is hamar lépni fognak. Úgy is lett.

Egyúttal jelzem a katolikus egyház világában a jelek szerint kevéssé járatos miniszterelnöknek és a kommentharcosoknak, hogy ilyen esetben célt téveszt a „Katolikus Egyház” megszólítása, a Vatikán ugyanis aligha fog ilyen ügyekre reagálni. Még a Magyar Katolikus Egyház sem hivatott lépést tenni, és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sem illetékes az ügyben.

Elhatárolódást, hivatalos reakciót a jelenlegi esetben két szervezet adhat ki.

Az egyik az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye, Osztie Zoltán ugyanis oda tartozik, oda van inkardinálva, a főnöke ennek az érsekségnek a vezetése, konkrétan Erdő Péter bíboros.

A másik felelős részegyház a helyszín elve alapján az Egri Főegyházmegye lehetne, a megszólalás ugyanis az oda tartozó feldebrői templomban történt. Akkora blaszfémia természetesen nem történt, hogy újra kelljen például szentelni a szakrális épületet, de egy ilyen megbotránkoztatásra nem lehet (el)hallgatás a válasz. Lehet, hogy a két érsekség egyeztetett, és a nyilvánosság előtt csupán egyikük kívánt megszólalni, de ettől még az Egri Főegyházmegyében is adódik feladat az ügyben.

Örömteli, hogy az egyházi vezetés példásan teszi is a dolgát, és szinte rekordsebességgel megérkezett az esztergom-budapesti közlemény, amely reméhetőleg csupán az első lépés egy fájó úton.

A videó törlése ugyanis kevés lesz.

Osztie Zoltán visszaesően megy szembe a katolikus papoknak a politikai pártoskodást tiltó egyházi tanítással, szavai sokakra hatással vannak, így megengedhetetlen, hogy a továbbiakban azt folytassa, amit eddig művelt. A hívők közössége és a társadalom iránti felelősség tudatában fegyelmi eljárásnak kellene következnie, amely akár szankciók kiszabásához is vezethet. E téren is bízom egyházi vezetőinkben, és reménykedve várom, hogy mielőbb és minél békésebben rendeződjön a jelenlegi, szó szerint áldatlan állapot.

Amíg Isten malmai őrölnek, jól tesszük, ha az esetet nem tudjuk le egy pap cselekedetének elítélésével, akár vérmérséklettől függően indulatos szidalmazásával. A köpönyegszaggatást hagyjuk meg a farizeus lelkületűeknek, inkább nézzünk a történet mögé, és ne féljünk felismerni, hogy Osztie Zoltán szavai elborzasztóak, de nem megalapozatlanok. Egyrészt merjük kimondani, hogy

ő legalább nyíltan vállalja, amit sok paptestvére a foga között sziszegve, avagy belső, lelkipásztori körökben akár nyíltabban is, de semmiképp nem nyilvánosan megfogalmaz.

Tapasztalatom szerint a magyar katolikus papság nagy része – köztük nem egy püspök – elkötelezett NER-hívő, mégpedig már-már dogmatikus alapon.

Hirdetés

Nem jó, hogy ilyeneket mond egy pap szentmise keretében, de ez a botrányos prédikáció egyfajta segélykiáltás is, amely a magyar katolikus papság egy részének hangját erősíti fel: bajban vagyunk, elvesztettük az iránytűt, hamis csillagot követ(t)ünk. Ezért állítom, hogy Osztie Zoltán szavaiban igenis felfedezhetők az igazság magvai.

De ennél a rejtett üzenetnél nyíltabban is igazat üzent a plébános, amikor ezt mondta: „Hogyan lehetséges az, hogy aki magát kereszténynek mondja, az egy erkölcsileg mélységesen romlott társaságra képes voksolni, szavazni, amelyik elpusztítja az országot?

Nem ért semmit az evangéliumból?”

Teljesen legitim dilemma, ami nyilván sokunkban megfogalmazódott már. Hogy melyik az a társaság, amely „elpusztítja az országot”, ha hagyják, azt érzékletesen szemlélteti az épp e napokban lendületesen beindult folyamat. Csak úgy röpködnek a nemzet kirablásáról, elsíbolt milliárdokról, súlyos társadalomellenes cselekedetekről szóló hírek, amelyeket letartóztatások, vezetőszárak, bilincsek képe kísér, és az igazságszolgáltatás alig győzi feldolgozni a hazaellenes bűncselekmények felderítését.

Van tehát igazság is abban, ami Feldebrőn elhangzott. A szavak után a plébánosnak is leginkább a – lelki sebzettségre is gyógyírként szolgáló – csendet tudom ajánlani.

Az egyházi igazságszolgáltatásra is feladatok várnak,

hogy a társadalom mihamarabb visszanyerhesse a felháborító eset után a lelki békességét. Az pedig, hogy ki ért bármit is az evangéliumból, nem pártpolitika kérdése.

„Mert nincsen jó fa, amely rossz gyümölcsöt terem, sem rossz fa, amely jó gyümölcsöt hoz. A fát a gyümölcséről lehet megismerni. Nem szednek tövisbokorról fügét, s gyalogszederről sem szüretelnek szőlőt. A jó ember szívének jó kincséből jót hoz elő, a rossz ember pedig a rosszból rosszat. Hisz a száj a szív bőségéből beszél.” (Lukács evangéliuma 6. fejezet 43–45. versek)