Hortobágyi T. Cirill OSB: A hatalom túlszerette az egyházakat

„Magyarország most olyan időszakba lépett, amikor sokan az igazság kimondását várják. Bűnbánat sincs az igazság felfedése nélkül: ami bűn volt, azt nevén kell nevezni” – mondta a HVG-nek adott interjúban a pannonhalmi főapát. Az alábbiakban laptársunk engedélyével részleteket közlünk a beszélgetésből.

„Sok mindent újra kell gondolni az állam és az egyház kapcsolatában. Az egyház munkáját nem határozhatják meg politikai prioritások, mert az beszűkíti az egyház üzenetét és küldetését is, nem is szólva arról, hogy hiteltelenné válik, ha a politikát szolgálja ki. Hadd mondjak az átgondolandókra egyetlen példát! Nem tettük szóvá, hogy az Isten–haza–család szólam folyamatosan elhangzott, miközben Isten nem illik ebbe a sorba. Teológiai szempontok miatt is elfogadhatatlan, hogy egy legyen még akár a haza és a család értékek között is.”

„A Pannonhalmi Főapátság jelképes tér, szakrális és kulturális intézmény, alapítása időben megelőzi a magyar államét, ezért minden politikai szereplő – oldaltól függetlenül – ösztönösen rá akarja vetíteni a saját narratíváját. A saját legitimitása igazolására, erősítésére szeretné felhasználni ezt a teret és nemzeti szimbólumot. Nekünk ezt el kell kerülni, és törekedtünk is rá, hogy elkerüljük.

Őszintén szembe kell néznünk azonban a mulasztásainkkal, gyengeségeinkkel, és azt kell mondanunk, hogy ez a törekvés, a hatalomtól való tudatos távolságtartás gyakran sérült a falaink között.”

„A nyilvánosság könnyen általánosít, így gyakran egy kalap alá vesznek bennünket a katolikus egyházzal. Ez egyrészt jogos, hiszen a Magyar Katolikus Egyház része vagyunk, ám sajátos jogi státusunk – az, hogy közvetlenül a pápa alá tartozunk – lehetővé teszi számunkra a saját út keresését is. Így annál fájdalmasabb, hogy minden ellentétes szándékunk dacára sokszor mi is megkapjuk a kirekesztő, az elitista, a gőgös minősítő vádakat. Amennyiben erre okot adtunk, azért őszinte bocsánatkéréssel tartozunk.”

„Ami bűn volt, azt nevén kell nevezni; amit lehet, jóvá kell tenni; akinek valós közjogi vagy büntetőjogi felelőssége van, annak vállalnia kell a törvényes következményeket. A bocsánat nem a felelősség eltörlése, és nem a múlt letagadása. A bocsánat azt jelenti, hogy nem a gyűlöletet, hanem a szeretetet tesszük meg a jövő alapjává.

Az egyház azt tudja mondani, hogy az igazság feltárása legyen tisztességes, a sértettek meghallgatása legyen elsődleges, a közvagyon és a közbizalom sérelme kapjon arányos jogi választ, de közben senkit ne fosszunk meg emberi méltóságától. (…)

A keresztény sorrend nem az, hogy felejtsünk, béküljünk ki, és csak azután kérdezzük meg, mi történt.

Hanem ez: az igazság feltárása, bűnbánat, jóvátétel, igazságos elszámoltatás, megbocsátás, kiengesztelődés. Aki ebből a láncolatból kihagyja az igazságot és a jóvátételt, az az irgalmat olcsóvá teszi; aki kihagyja a megbocsátás lehetőségét, az az igazságot bosszúvá torzítja.”

„Sokak szemében az egyház politikailag kompromittálódott, egy társadalmilag igazságtalan politikai rendszerhez kötődött, ezért morálisan is megrendült.

Hirdetés

A kritika lényege nem pusztán ideológiai vita, hanem az a tapasztalat, hogy az egyház elvesztette a függetlenségét és ezáltal a hitelességét. Hiteles válasz csak az őszinte szembenézésből eredhet. El kell ismerni, hogy a kritikák mögött valós sebek, botrányok és rossz döntések állnak, amelyek megingatták a bizalmat.”

„A jövőről, a gyógyulásról akkor lehet beszélni, ha világos irányt is mutatunk, ahol az egyház nem hatalmi szereplőként, hanem szolgáló közösségként akar jelen lenni.

Ahol lemondunk a privilégiumok védelméről, ha azok igazságtalanságot okoznak.”

„A kiépült intézményeket csak állami forrásokkal lehet fenntartani, fejleszteni, üzemeltetni – és aki finanszíroz, az sok mindent meghatároz. Talán innen indult el az óvatoskodás, ami viszont a prófétai lelkület kiüresedésével járt. (…) Nekünk, az egyházi vezetőknek belső feladatunk ennek a megvizsgálása: hogy túlzott volt-e az óvatoskodás, hogy vállaltunk-e vállalhatatlan kompromisszumokat.”

„Az elmúlt 16 évben a hatalom „túlszerette” az egyházakat; sok iskolát kaptunk, az iskolák fejlesztéséhez pedig forrásokat. Tény az is, hogy emiatt több állami fenntartású intézményben sérelmek, indulatok halmozódtak fel. Az egyháznak ezeket a kritikákat értő füllel és érző szívvel kell meghallgatnia, a kritikát pedig el kell fogadnunk.”

„Rubovszky Ritát kiváló szakembernek tartom. Véleményem szerint alkalmas lett volna a miniszteri feladatra. Őt kértük fel a Ciszterci Iskolai Főhatóság vezetésére egy nagyon kritikus, érzékeny időszakban, és ott is kiváló munkát végzett. Rita jelölése a meglátásom szerint azért kavart nagy vihart, mert egy katolikus szakembertől többen a közoktatás világnézeti semlegességét féltették.

A közoktatás jövője kapcsán megfogalmazott kritikákat nem elutasítani kell, hanem komolyan venni.

A félelmek mögött valós tapasztalatok és bizalmi sérülések is állnak. Keresztény megközelítésben ez alázatot, önvizsgálatot és a hatalomtól való tudatos távolságtartást jelent: nem a befolyás növelése, hanem a szolgálat hitelessége a válasz.”

„A »politikai kereszténység« akkor válik hiteltelenné, amikor a hit eszközzé silányul hatalmi célok szolgálatában. Ebből a csapdából csak úgy lehet kilépni, ha az egyház tudatosan elválasztja magát a pártpolitikától, és visszatér eredeti küldetéséhez: ha a szolgálatra, és nem a befolyásra fókuszál. A kiút gyötrelmes. Ez nem oldható meg egy kommunikációs fordulattal, hanem belső megtisztulásra van szükség.

A pr-kampányok vagy az »üldözött kereszténység« narratívája ebben a helyzetben is vállalhatatlan.”

„A politikai köldökzsinórt el kell vágni, és ki kell mondani: a hit nem lehet pártpolitikai, ideológiai identitásjelvény. A jövő ott kezdődik, ahol az egyház lemond a hatalom közelségéről, vállalja a sebezhetőségét, és partnerként lép párbeszédre a társadalommal.”