Míg a legtöbb pap egyetlen egyházmegyében szolgál, a botrányos lelkipásztor egyetlen kápláni év után keresztül-kasul járt az országban. Az eltévedt pásztor esete súlyos tünet, ami gyógyulásért kiált.
Ebben a cikkben egyházi vezetőkkel folytatott beszélgetések alapján igyekszem feltárni az elhíresült katolikus pap szolgálati időszakának fényekben és árnyakban egyaránt bővelkedő főbb vonásait. Mert miközben a közvélemény egyre alaposabban megismerhette az elmúlt hetekben az érintett személy pártpolitikai, gazdasági és szexuális vonatkozású kétes ügyeit, sokak számára úgy tűnhet, papként példásan működött, népszerű, hiteles arc volt – ezért is akkora csalódás sokaknak az a rengeteg fájdalmas részlet, amivel most kénytelenek vagyunk szembesülni. Magam is részt vettem olyan videós beszélgetésen, ahová Bese Gergő a fiatalok nyelvén jól beszélő, hatékony közösségszervező lelkipásztorként kapott meghívást.
A valóság ezzel szemben az, hogy az illető
olyasféle tévelygést folytatott az egyházban, amit akár papságszédelgésnek is nevezhetnénk.
Információink szerint a fiatalember több főpásztornál is papi szolgálatra jelentkezett – az egyik püspök, akinél próbálkozott, rövid tájékozódást követően megfogalmazta magának: Isten mentse őt attól, hogy felvegye a szemináriumba ezt az embert! Akik ugyanis ismerték Gergőt, egyértelműen jelezték a személyiségével kapcsolatos súlyos gondokat. Ennek részletezésébe most nem megyünk bele, de hogy több részegyház vezetője is elutasította a papi szolgálatra jelentkezni vágyó, nem titkoltan erős politikai bekötöttséggel is rendelkező személyt, arról ő maga beszélt (a videóban 9:50 környékén). Emiatt majdnem osztrák pap lett belőle, de végül a kalocsa-kecskeméti érsek valamiért felvette az ottani papnövendékek sorába. Utólag nem tűnik bölcs döntésnek, hogy korábbi civil teológiai tanulmányai beszámítása miatt mindössze egy évet járt szemináriumba, azt a rövid időt is a budapesti központi papneveldében töltötte. Az érsek hamar rájöhetett, hogy aligha hozott megfelelő döntést: a 2013-ban a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyében felszentelt Gergő atyának néhány hónap alatt annyira megromlott a viszonya főpásztorával, hogy kénytelen volt más szolgálati lehetőséget keresni.
Márpedig a katolikus egyházban alapvető rendező elv a lokáció: nem példa nélküli, hogy egy pap ideiglenesen vagy hosszú távra egyházmegyét vált, de ideális esetben viszonylag ritka az ilyesmi, a többszöri „relokáció” pedig kifejezetten intő jel. A pályakezdő káplánt az akkori pannonhalmi főapát, Várszegi Asztrik fogadta be. Ő keveset tudott az ifjú papról, de nem tűnt elképzelhetetlennek, hogy a már felszentelt pap a számos iskolát fenntartó bencések valamelyik intézményénél beilleszkedjen. Eleve létezett köztük együttműködés, hiszen Bese Gergő káplánként a bencések Kiskunfélegyházán található iskolájában tanított hittant. Ott viszont – az érsekség területén – tovább nem maradhatott, így 2014 és 2020 között egy ritkábbnál is ritka „külsős próbaidőszakot” töltött a Pannonhalmi Területi Főapátság kötelékében. Legalábbis ez lett a „kísérlet” elméleti jogállása, a gyakorlatra mindjárt kitérünk. Úgy értesültünk, Gergő nem akart szerzetes lenni Pannonhalmán, hanem a monostor egyházmegyéje, a Területi Főapátság papjaként vállalt szolgálatokat, változó helyszíneken, ahol épp a legnagyobb szükség mutatkozott – hol a Balaton mellett, hol a főváros közelében.
Gergő atya Balatonfüreden kevésbé, Budaörsön viszont igen jól megtalálta a helyét a tantestületben, a pannonhalmi plébániatemplomban – tehát nem a főapátság bazilikájában – pedig családos miséket tartott. Időnként feltűnt a szerzetesi közösség életében is, de Bese Gergő nem volt aktívan jelen a szerzetesek mindennapjaiban – hol jött, hol ment.
Leginkább akkor jelent meg, amikor látványos események, tömegeknek szóló programok, fontos vendégek találkozói zajlottak Pannonhalmán.
A próbaidőszak végén nem hosszabbították meg az együttműködést vele, 2020-ban hivatalosan visszatért a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyébe.
Ezidőtájt kezdett – néhány személy nem túl meggondolt, de hathatós közreműködésével – sztárpappá válni, annak számos velejárójával, a zarándoklatok szervezésétől a politikai kereszténység zászlóvivőjeként való médiaaktivizmuson át a reverendás antimeleglobbista karakter felépítéséig, miközben annak a bizonyos “kettős életnek” a fonákságai is nyilvánvalóan zajlottak a háttérben.
Ez a sztárpap habitus hullott most porba – és talán nem is baj, hogy így alakult. Nem kérdés, hogy az egyháznak helye, küldetése van a nyilvánosság terepein. A digitalizáció, a közösségi média kihívásaira nem az elfordulás a megfelelő válasz. De
a kereszténységnek van már fénylő csillaga, akit nem helyénvaló halandókra cserélni.
Bese Gergő tragédiája felkiáltójelként áll a magyar katolikusság előtt. Amint látható, ez a történet tele volt intő jelekkel, mégis egyre növekedhetett a probléma, s vele a fájdalom. Ideje volt, hogy fény derüljön a képmutató, a papi hivatással összeegyeztethetetlen életmódra – a gazemberségre, hogy egy hazai katolikus püspököt idézzek.
A nagy kérdés: hogyan tovább?
A hallgatás, a megúszás, a takargatás tévútnak tűnik.
Beszélnünk kell – nem feltétlenül a nyilvánosság terepein – arról, hogy mi történt, mi történik most velünk, mi a teendője az egyháznak. A kérdés súlyos, a probléma valós, az intő jel változásért kiált. Valamit tennünk kell, hogy megóvjuk a kereszténység hitelességét. És szükség van érdemi nyilvános megszólalásra is, még ha nem is könnyű megtalálni a megfelelő szavakat. A társadalomnak, benne az egyház közösségének többre van szüksége annál, mint amit eddig egyházi részről hallottunk.
