Számos tragédia történt már a labdarúgópályákon és környékén, előfordult, hogy nézőtéri szerencsétlenség vezetett hosszabb, döbbent szünetig. A legextrémebb helyzetek egyetlen másodperc alatt söpörnek félre mindenféle ellenérzést, és kovácsolnak egységet a legnagyobb riválisok között is.
A legnehezebb pillanatokban való közös kiállás, egy jó, egy nemes ügyért való összefogás túlmutat mindenféle hovatartozáson, nemzeti és politikai, vallási és nemi identitáson. A sport pedig kiváló felülete a közös érzelemnyilvánításnak.
2006. január 6-án hajnalban felriadva rápillantottam a telefonom kijelzőjére – számtalan nem fogadott hívás várt, ugyanarról az ismerős számról. Félve hívtam vissza – Zavadszky Mónika zokogó hangja fogadott. Úton volt már Bécs felé, ahonnan a leggyorsabban lehetett Ciprusra jutni. Magamra kaptam az első ruhát, amit találtam, és húsz perc múlva már én is az osztrák főváros felé autóztam. Zavadszky Gábor 31 évet élt – egy mérkőzésen elszenvedett, látszólag ártalmatlan sérülést követően találtak rá ciprusi otthonában, azok után, hogy többször is járt a limasszoli kórházban, mert nem érezte jól magát.
A fiatal apuka távozását követően összefogtak volt csapatai, és együtt segítettek a családnak: emléktornát szerveztek, ahol a legnagyobb riválisok csaptak össze, szurkolóik együtt osztoztak a hozzátartozók fájdalmában, és támogatták a fiatalon apa nélkül maradt Zavadszky-ikreket.
Korábban is gyászolt a magyar labdarúgás…
2002 nyarán Dárdai Pál öccse, Balázs is tragikusan fiatalon, 23 évesen hunyt le – a barcsi labdarúgó a futballpályán érte a halál, ahogyan két évvel később Fehér Miklóst is. A Benfica csatára egy Guimaraes elleni összecsapáson, csereként beállva, a hajrában esett össze. A döbbenetes képsorok megrázták a futballvilágot: a pályára érkező orvosok, majd a rohammentő szakemberei is próbálkoztak újraélesztésével, és a guimaraesi kórházban is mindent megtettek az életéért, de már nem tudtak segíteni rajta.
Portugália ekkor éppen a hazai rendezésű Európa-bajnokságra készült – Fehér Miklós halála olyan hiányosságra világított rá, melyre addig nem gondoltak a szervezők. Egy emberélet kellett ahhoz, hogy minden stadionban elhelyezzenek minimum egy, az életmentésben és az újraélesztésben nélkülözhetetlen defibrillátort: a készülék jelenlétének hatalmas szerepe volt abban, hogy az elmúlt években ritkábban kellett tragédiákról beszámolnia a sportsajtónak.
Amire mindannyian emlékezünk
A legutóbbi, 2020-ról 2021-re halasztott labdarúgó-Európa-bajnokság Dánia-Finnország csoportmérkőzésének 43. percében a dán válogatott sztárja, Christian Eriksen összeesett a pályán. Az Inter Milan akkori játékosát hosszú percekig próbálták újraéleszteni a dán játékosok gyűrűjében, majd hordágyon vitték le a csapattársak takarásában. Megható volt, ahogyan Eriksen helyszínen tartózkodó feleségét Simon Kjær csapatkapitány és Kasper Schmeichel nyugtatta, vigasztalta, mint ahogy a két szurkolótábor közös kiállása is szívszorongató látványt nyújtott.
Christian Eriksen életét sikerült megmenteni: szívritmusszabályzót ültettek a mellkasába, és 2022-ben újra játékengedélyt kapott: féléves brentfordi ráhangolódás után a nyáron leigazolta a Manchester United, ahol azóta meghatározó tagja Erik ten Hag csapatának.
Nem csak a sportolók…
Pozitív végkifejlettel zárult a nyári német kupadöntő is, ahol Fazekas Árpád, Détári Lajos és Lisztes Krisztián után újabb három magyar futballista emelhette magasba a kupát. Gulácsi Péternek, Szoboszlai Dominiknek és Willi Orbánnak azonban várniuk kellett életük ezen meghatározó mérföldkövére, mert a tizenegyespárbajt követően hatalmas kavarodás alakult ki a zöld gyepen. A helyszínen, a pálya mellett éltem át azokat a feszült pillanatokat: több mint hetvenezer nézővel együtt, lélegzet-visszafojtva szorítottunk a csapatfotós életéért. Hiába a pályán kialakult ádáz csata, a hosszabbítás idegőrlő pillanatai, majd a mindent eldöntő tizenegyesek, a vetélytársak – játékosok és szurkolók – ellentéte, a győztesek öröme és a vesztesek bánata egyetlen pillanat alatt közös szívdobbanássá, közös aggódássá transzformálódott, mely meg is hozta az eredményt: a fotós ellátása, újraélesztése sikerrel zárult.
A közös rezdülés és erő, valamint a villámgyors reakció és segítségnyújtás Andalúziában is életet mentett. A spanyol bajnokság idei 5. fordulójában a Cadiz az FC Barcelonát fogadta, de a 80. percben hirtelen félbe kellett szakítani a mérkőzést: a nézőtéren rosszul lett egy hazai szurkoló. Mindkét csapat orvosai a lelátóra futottak, a hazaiak kapusa, Jeremías Ledesma pedig óriási sprintet levágva a pálya mellett található defibrillátorért rohant.
A nézők és a játékosok közül többen imádkoztak, majd a játékvezető az öltözőbe küldte a csapatokat, míg stabilizálták a szimpatizáns állapotát.
Németországban és Spanyolországban is ellentéteiket félretéve, közösen szorítottak a szurkolók a bajba jutottért, majd közösen tapsolva nyilvánították ki együttérzésüket, és biztosították támogatásukról a hordágyon távozókat.
Példamutató szurkolói magatartás itthon is
Szerencsére nem kell ahhoz tragédia, hogy közösséget erősítő, összekovácsoló szurkolói megnyilvánulások részesei, tanúi lehessünk.
Eddig itthon nem igazán szokhattunk hozzá az ellenszenvet és más negatív érzéseket félrerakó, az ellenfelek játékosaival és szurkolóival együtt rezdülő hazai publikum jelenlétéhez. A legutóbbi Nemzetek Ligája találkozón azonban olyan attitűd költözött a Puskás Aréna falai közé, melyre ez idáig nem nagyon volt példa: a korábban rendkívül sok negatív – hazai és nemzetközi – kritikát kapó magyar szurkolósereg megmutatta, hogy a válogatott buzdításának, a közös élménynek, jóérzésnek egy másfajta megközelítése és útja is lehet, amivel másoknak is örömet tudunk szerezni.
A Magyarország–Olaszország meccset követően Roberto Mancini, a vendégek szövetségi kapitánya a magyar szurkolókat méltatta: „A közönség rendkívüli volt. Köszönjük, hogy megtapsolták a himnuszunkat!” Most nemcsak a mérkőzés kivételes hangulatáról, koreográfiájáról és atmoszférájáról beszélnek, hanem a megélt vendégszeretetről is. Gianni Annoni, az egyik leghíresebb hazánkban élő olasz étteremtulajdonos élete egyik legboldogabb napjának nevezte a mérkőzés napját. Pedig nem kellett sok hozzá, csak egy döntés, és minőségi teljesítmény a pályán, és azon kívül egyaránt.
Hrutka János
