Esti Tükör, 2021. június 9.
“Sajnálatosnak tartjuk, hogy a Szentatya magyarországi programjáról – amely jelenleg még szervezés alatt van – hamis információk és téves értelmezések terjedtek el helyi és nemzetközi médiumokban” – ez is szerepel a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közleményében, példaként említve azt a híresztelést, hogy Ferenc pápa bárkivel való találkozást kizárt volna a programjából.

“A Vatikán jó eredményeket ért el a pénzmosás és a terrorizmus-finanszírozás elleni küzdelemben, ugyanakkor igazságszolgáltatási rendszere nem elég felkészült a pénzügyi bűncselekmények kezelésére” – ez a strasbourgi székhelyű Európa Tanács Pénzmosás és Terrorizmus-finanszírozás Elleni Szakértői Bizottsága (Moneyval) által, a vatikáni sikkasztási ügy kapcsán most közzétett jelentésben olvasható. A szervezet szakértői azt ajánlják, hogy a Szentszék alkalmazzon több, összetett pénzügyi bűncselekmények kezelésében jártas ügyészt és erősítse meg pénzügyi nyomozati egységét.

Auckland lett a legélhetőbb város a világon az Economist Intelligence Unit friss rangsora szerint. Az előző években világelső Bécs visszacsúszott a 12. helyre a 140 nagyvárost rangsoroló listán. A lista első hat helyét ázsiai és óceániai városok foglalják el – az új-zélandi, ausztrál és japán városok sikerének többek között az lehet az oka, hogy szigetországok lévén sikeresebben tudtak szembeszállni a koronavírus-járvánnyal.
Új-Zéland legnépesebb városát a japán Oszaka, az ausztráliai Adelaide, a szintén új-zélandi Wellington, a japán Tokió és az ausztráliai Perth követi a listán. A top 10-be mindössze két európai város, Genf és Zürich került be a 7. és 8. helyen.

Több mint nyolcéves csúcson az infláció Magyarországon – utoljára 2012 végén volt ennél magasabb az áremelkedés üteme. A KSH adatai szerint májusban 5,1 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak az egy évvel korábbi szinthez képest, de a következő időszakban inkább enyhülésre lehet majd számítani, aztán ősszel megint emelkedhet az infláció.

Titokzatos krónika került elő egy olasz levéltárból, mely 2000 oldalon taglalja a 16. század magyar történelmét. A teljes terjedelmében sohasem kiadott, ismeretlen fejezeteket tartalmazó kéziratot a 2020-as karantén alatt találta két szegedi filológus-történész, Petneházi Gábor és Kasza Péter Trentóban, a volt jezsuita kollégium levéltárában. A három részre szakadt ország korabeli történetét őrző krónika kézzel írt eredeti példánya hamarosan Magyarországra érkezhet.

Gyűrűs napfogyatkozás lesz holnap – a Hold kitakarja majd a Nap 94 százalékát, és ennek következtében egy szabályos fénygyűrű lesz látható az égitest körül. A körülbelül 4 perces jelenség Magyarországon csak részlegesen lesz megfigyelhető.

Így támogathatja a Szemléleket
A Szemlélek nem üzleti vállalkozás, kizárólag adományokból, támogatásokból működünk. Önállóságunk legfőbb záloga olvasóink nagylelkűsége. Kérjük, ha teheti, ön is csatlakozzon támogatói körünkhöz! Egyszeri vagy havi rendszeres adományát ezen a linken fogadjuk.
Támogatom