Megvallom, hogy katolikus vagyok – avagy öt dolog, amiért szeretem az Egyházat

Ezerrel dübörög a népszámlálási kampány – “valljuk meg, hogy katolikusok vagyunk” –, én meg itt ülök az albérletemben, a szabadságom harmadik hetében, és gondolkodom.

Azon gondolkodom, hogy talán az utóbbi időben nagyobbrészt kritikával illettem az Egyházamat, és emellett keveset dicsértem – így kialakulhatott az a hamis kép, hogy voltaképpen nem szeretem. Meg is kérdezte valaki, hogy be fogom-e jelölni a népszámlálási kérdőíven, hogy katolikus vagyok. (Be.)

Tudom, sokan azt gondolják, hogy azért is “léptem le”, mert túl sok volt a konfliktus, vagy esetleg megharagudtak rám odafent az utóbbi cikkem miatt, amiben leírtam, hogy mi az az öt dolog, amit változtatnék az Egyházban. Pedig a valóság – mint mindig – most is összetettebb.

Nagyon is fontos számomra a hitem és a közösségem, ezért nem tervezem elhagyni.

Miért? Sok oka van, de itt most ötöt sorolok fel.

Mert az Egyház Krisztus jegyese

És ez nem valami gagyi kisiskolás magyarázkodás. Mélyen hiszem, hogy Jézus alapította az Egyházat, és szereti minden hibája, és minden benne szolgáló bűnös ember ellenére (és “közöttük az első én vagyok” 1Tim 1,15). Sokan hajlamosak azt hinni, hogy a mostani Egyház hibái megbocsáthatatlanok. Pedig élhettünk volna a Borgia pápák korában, fejünket kapkodva, hogy az épp kinevezett bíborosok közül melyik nem a pápa gyereke…

Az Egyházban mindig is sok bűnös ember volt, és a legnagyobb kísértés ebben a helyzetben a katarok, azaz “tiszták” eretneksége, vagyis ha elkövetjük azt a hibát, hogy magunkat tökéletesnek, másokat bűnösnek bélyegezve azt gondoljuk, hogy a mi dolgunk megmondani, hogy ki igazi keresztény, és ki nem az. Ne felejtsük el, hogy Júdás az utolsó pillanatig hirdette az evangéliumot, és embereket gyógyított Jézus nevében, mielőtt elárulta őt. De Péter sem jeleskedett hűség dolgában nagycsütörtök éjszakáján – később mégis ő lett az első pápa. Mert bűnösségük ellenére működött általuk a kegyelem.

Szeretem az Egyházat, mert Jézus szereti, és munkálkodik általa a világban,

az Egyház nyilvánvaló bűnei és hibái ellenére. Megtörténhet, hogy egy jó barátom olyan lányt választ párjául, akit én nehezen tudok elfogadni, de a barátom iránti szeretetből és tiszteletből mégis elfogadom. Az Egyházat tehát akkor tudjuk igazán szeretni, ha Krisztus szemén keresztül szemléljük. Ha megértjük, hogy ő tényleg “szerette az Egyházat, és feláldozta magát érte, hogy a keresztségben szavával megtisztítva megszentelje.” (Ef 5, 25-26)

Mert rengeteg hiteles, mélyen hívő és jó ember dolgozik benne

Természetesen nemcsak papok, püspökök, hanem hívek is (sőt!), szép számmal – csak ők kevésbé láthatóak. Mediatizált világunkban ugyanis torzul a valóságról alkotott képünk. Mivel a média működési logikája inkább a negatívumokat erősíti fel – hiszen a jó hírek nem hoznak annyi kattintást –, a helyzetről kialakult képünk messze sötétebb lehet a kelleténél. Hány pedofil ügy volt? És hány pap szolgált élete végéig hűségben és csendes szentségben gyerekek között, anélkül, hogy bántotta volna őket? Félreértés ne essék, itt most nem áll szándékomban a gyermekek ellen elkövetett bántalmazásokat relativizálni, egy eset is szörnyű, de fel akarom hívni a figyelmet arra, hogy hajlamosak vagyunk sötétebben látni az egyház életét, mint amilyen a valóságban. (Természetesen igaz ez az élet minden területére.) Az egyházban rengeteg jó kezdeményezés, számtalan komolyan és elkötelezetten dolgozó hívő és pap van, csak nekik kevesebb figyelem jut. Természetesen a saját csatornáinkon megpróbáljuk az ő hírüket felerősíteni, de ne legyünk naivak: a rossz hírek gyorsabban és szélesebb közönséghez érnek el. Attól még a valóság az, hogy

jóval többen vannak a hiteles, elkötelezett keresztények, mint azok, akik a botrányokat okozzák.

Mert vitathatatlan az Egyház hasznos munkája a társadalomban

Sokszor fejemhez vágták, hogy ugyan mi szükség van az Egyházra, semmi hasznosat nem csinálunk, csak a pénzt dönti belénk az állam.

Ezzel szemben tény, hogy az Egyházhoz köthető az európai kultúrában az ókori tudomány ismeretanyagának átmentése a középkorba, a tudományos felfedezések támogatása, a közkórházak és a közoktatás kialakulása és elterjedése, a szociális szféra kialakulása, és még sorolhatnánk. Egyházi személyek és intézmények évszázadok óta – mind a mai napig – komoly részt vállalnak az oktatásban óvodától egyetemig, de a gyógyításban, szegénygondozásban, idősek ellátásában is. Nincs olyan szociális terület, ahol ne lennének létesítményeink, ne dolgoznának elkötelezett katolikusok, névtelen böjtecsabák. Ha egyik napról a másikra az Egyház kivonulna ezekről a területekről, akkor lényegében összeomlana a társadalom. Katolikusként büszke vagyok annak a sok ezer dolgozónak a munkájára, aki fáradhatatlanul segítenek más embereken.

Mert az Egyház megtartó közösség egy mindinkább atomizálódó világban

A történelem során sosem volt ennyi közösségi applikáció, mint ma, és mégsem voltunk még soha ennyire magányosak. Papként, lelkivezetőként látom, hogy mennyire sokat számít, ha van közösség, ahova tartozhatunk, ahol otthon érezhetjük magunkat. Fun fact, hogy a krónikus magányról pedig nemrég egy tanulmány mutatta ki, hogy a dohányzáshoz hasonló egészségügyi kockázattal jár. A közösség megtart, segít a bajban, a közösségben megtalálhatom a barátaimat, a páromat. A közösség az, ahol ünnepelhetek. Csak a legfontosabb dolgok az életben.

Az Egyház ezt a közösséget kínálja mindenki számára. Azt az érzést, hogy nem vagy egyedül.

Van kivel megünnepelni az életed örömeit, és van kivel megosztanod a nehézségeket. Olyan kapcsolati háló ez, amely a személyes életed előmenetelét is a leghétköznapibb szinten segíti.

És mi az ötödik? Én vagyok.

És ez most nem vicc, és nem beképzeltség. Épp ellenkezőleg: tudom, hogy sokszor, sokaknak okoztam fejfájást akaratlanul, és néha akarva. És mégis itt vagyok.

Az Egyház a legszínesebb csapat, mindenki elfér benne.

Jézus mondja “Atyám házában sok hely van.” (Jn 14,2) – és ez nem csak mennyiségi értelemben érthető. Az Egyházban helye van a gazdagnak és a szegénynek, a karizmatikusnak és a tradicionalistának, az értelmiséginek és a kétkezi munkásnak, a fiatalnak és az idősnek. Jó eséllyel mindenki megtalálja a neki való közösséget és programot. És tudom, hogy bejárta a sajtót, hogy milyen feszültség volt köztem és a vezetés között, de itt megint alá kell húzni a sajtó belső működéséből fakadó hatást: jóval több van, amiért hálás lehetek, és remélem, olyan is van, amiért a vezetőim hálásak nekem (majd egyszer elmondják). Hiszem, hogy ilyen az Egyház – ha a személyes életemben az elmúlt időben feszültségek is voltak ezen a téren. Jézus szándéka szerint az Egyház “katolikus”, azaz “egyetemes”. Mindenki számára nyitott, aki közénk akar tartozni.

Sok a baj, a nehézség az Egyházban? Igen. Történnek rossz dolgok, születnek rossz döntések? Szép számmal. Vannak alkalmatlan, vagy akár rossz szándékú emberek? Tudnék mesélni. De nem gondolom, hogy én jobb lennék a Deákné vásznánál, és nem fogom elhagyni Jézust Júdás miatt!

Most pedig újra feladatot adok nektek! A múltkori cikkemhez hasonlóan arra hívlak titeket, hogy kommentben írjátok meg, hogy számotokra mik azok a pontok, amiért szeretitek az Egyházat. Hajrá!

Isten fogadott gyermeke, pap, ember, szenvedélyes igazság-kereső.

3 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Számomra az egy hatalmas kincs, hogy az Egyház szolgáltatja ki a szentségeket, amik nagyon megtartóak.
    Az Egyház fogja össze azokat, akikkel egy irányba nézek és haladok.
    Az Egyházon keresztül is kapok iránymutatást olyan hitéleti kérdésekben, amikről még nincs tapasztalatom.
    Az Egyház az a hely, amit Jézus alapított, ezért az Egyház jó!

  2. Azt gondolom, vagyunk úgy páran, akik azt gondoljuk,hogy ha kevesebbet tudnánk a működéséről jobban tudnánk bízni az egyházban (Nyilván abban amelyikhez tartozónak valljuk magunkat. A többire kevesebb rálátásunk van, ill. kevésbé fontos számunkra). Az is igaz ellenben, hogy az összes egyház annak ellenére él és “virul”, hogy emberek, méghozzá teljesen átlagos, tehát bűnös emberek alkotják immár 500-3000 éve. A vallás (az összes) együttműködővé tudta tenni az embereket az által, hogy közös pontokat határozott meg, amik mentén EGYÜTT, és nem magukban próbáltak Boldogulni a tagjai. Bizonyos vagyok benne, hogy minden egyháznak megvannak a külső-belső problémái, mert emberek a tagjai. Arra kell törekednünk, hogy – hitünk és vallásunk szerint – boldoggá legyünk és boldoggá tegyünk másokat is úgy, hogy a többi ember és ember-csoport boldogságát nem akadályozzuk.

  3. 1. Jézus azonosítása az egyházzal, hamis érvelés. Jézus alapította, de ez nem jelenti azt, hogy (lényegileg) azonos volna vele. Jézus semmiképpen sem azonos az inkvizícióval (és ma is működő utódával), gyilkosságokkal, abúzusokkal, kapzsiságokkal, simóniával, stb. Ez egyben azt is jelenti, hogy Jézus egyházában van mit javítani (és nem csak a papság által), mert az nem tökéletes. Aki tehát az egyházat kritizálja, esetleg „nem áll be ezen társaságba”, az automatikusan Júdássá válik? Nem lehet, hogy éppen azért nem áll be (lép ki), mert ott azt érzi-tapasztalja, hogy Jézustól (Istentől) egyre inkább távol tartják akik távol tartják?
    2. Ajánlom figyelmébe J. Andrzejewski: Sötétség borítja a földet c. művét. Sajnálom, hogy Ön erre az útra lépett.
    3. Írásából ismét megtapasztaltam, hogy az „intézmény” a fontosabb, nem az emberi lélek. Nem Isten akarta így, hanem Ön döntött a szabad akarata által.
    4. A cikket én semmiképpen sem a népszámlálás idején jelentettem volna meg, elkerülendő minden spekulációt, elértést. Az időzítés sokat levon az értékéből. Nagyon sokat.