„Nézem a közélet szereplőit, az államférfiakat. Úgy látom, sok a »fényes csillag«, de egyre kevesebb a világosság. Ma már nagyon kevesen vannak Mahatma Gandhik és Nelson Mandelák, akik a legszegényebbeket is próbálták helyzetbe hozni, emelni, reptetni ‒ hiszen az emberi léleknek ez a természete, fölemelkedni, önmagunk fölé.” A 2023-ban elhunyt Sólyom László búcsúmiséjét bemutató Hofher József jezsuita politikusi példaképekről és mai hiányukról.
Korunk oligarchái a tudatlanság konzerválásában, a hatalom és a pénz, a minél több pénz megszerzésében érdekeltek, mint El Salvador oligarchái a nyolcvanas évek elején Dél-Amerikában. Igaz a mondás: Széchenyi a magánvagyonából közvagyont kovácsolt, a mostaniak a közvagyont varázsolják magántőkévé. A honi elit erkölcsi és kulturális színvonalát nézve ez nem is csodálható. Sokszor úgy érzem, már nem nagyon tudják, hogy „hol lakott itt Vörösmarty Mihály”. Talán azért, mert géppel, drónokkal szálltak a magasba, és nem a lélek szárnyain.
Egyik éjszakai szemlélődésemben lelki szemeim előtt megjelent két „sasmadár”: Sólyom László, valamint Őrsy László, a két tudós. A néhai alkotmányjogász, államfő, illetve a jezsuita egyházjogász, aki idén hunyt el 102 éves korában az Egyesült Államokban. A dobogókői lelkigyakorlatos házunk melletti sziklaszirten állok, és
figyelem a két öreg sasmadarat, miként „szállnak, keringenek” a magasban.
A jog világa sohasem állt közel hozzám, de Őrsy Laci bácsi egyszer elmagyarázta: az egyházjognak az a feladata, hogy olyan kereteket, tereket hozzon létre a Szentlélek számára, amelyek biztosítják a lelkek szárnyalását. Sólyom László is ismerte ezt az elvet, ezért volt képes össznemzeti keretekben gondolkodni, ahol a legszegényebbeknek is van helyük a világunkban, nem csak az oligarchák családtagjainak. A két sasmadár erről elmélkedhetett a II. Vatikáni Zsinat és a mai világhelyzetet szemlélve (Gaudium et spes).
Csodálatos, hogy államelnökünk idős korában megtanult vitorlázó repülőgépet vezetni. Sólyomszárnyán szemlélte a világot, nem a gyárat és a vad laktanyát nézte, de észrevette a baktert, a kutyájával együtt.
A mai politikai nagyságok inkább elvakítanak, kábítanak, megtévesztenek, félrevezetnek, semmint láttatnának és reptetnének.
Demagógiával elárasztott nemzetünk egy része talán még képes látni valamit, de a nagy átlag számára maradt a szürke fény és a rózsaszínű köd. Repülés helyett maradt a szerelem nélküli héjanász az avaron. Lassan a középosztály szegényebb része is a társadalom alsó csoportja felé konvergál.
A legszegényebbekkel valójában nem nagyon foglalkoznak. Szakadozik a szociális háló. Zuhan a közoktatás és az egészségügy színvonala. Egy tehetősebb középosztálybeli talán meg elmehet egy magánrendelőbe, de a csóró szegény feliratkozhat a várólistára, ahol talán egy év után kap majd időpontot.
Ha elnézem az utóbbi évek közéleti szereplőit, néhány kivételtől eltekintve csak egy személy jut eszembe, aki valóban méltó módon töltötte be hivatalát: Sólyom László. Manapság, amint látom, máshol is hiánybetegség tapasztalható ezen a területen: Amerikától Indián át Afrika csücskéig hiánycikk ez a típusú vezető.
Utoljára Sólyom László volt az, aki meghívta a cigányokat a Sándor-palotába, sőt lehet, hogy ő volt az egyetlen, aki ezt megtette. Cigány származású kisebbségi ombudsmant választott maga mellé, és miután nyugdíjba ment,
rendszeresen járt a Széna térre, zsíros kenyeret kenni a hajléktalanoknak.
Ő volt az utolsó, aki az egyházakat nem használta, nem felhasználta és nem kihasználta, hanem próbált valóban segíteni nekik, tőlük tanulni – a másik öreg sasmadártól, aki a XX. század egyik legnagyobb magyar származású egyházjogásza volt. Volt elnökünk könyvet is fordított a II. Vatikáni Zsinatról és Ferenc pápáról.
Le tudott ülni egy sejkkel baráti beszélgetést folytatni a békéről, a szeretetről és a szegények támogatásáról, mivel tudta, hogy azért, mert valaki muszlim, még nem feltétlenül terrorista. Amikor egyik munkatársa a kislányával ment be az irodájába, és egy időre el kellett ugrania ügyet intézni,
a mama távolléte alatt elnök úr a szőnyegen ülve rajzolgatott a kislánnyal.
Nézem Sólyom László csillogó kék szemét, miként a magasban szemlélődve nézi elárvult világunkat. Neki üzenem a költővel:
„Kellesz te meg, vijjogni, mint a vércse,
nem kérdeni, szabad-e, nem szabad,
sosem kímélni a könnyet se, vert se,
a semmibe rikoltani szavad,
nem hallanak tán, de ne menj azért se,
számodra itt meg munka is akad,
mindig kell valaki, aki megértse
az utcalányt s a tébolyultakat.
Ülj egy sarokba, vagy állj félre, nézz szét,
szemedben éles fény legyen a részvét,
úgy közeledj a szenvedők fele
s ne a törtet tekintsd és csonka részét
de az egész nem osztható egészét:
ki senkié sem, az mindenkié.”
(Kosztolányi Dezső: Számadás 3)
Így támogathatja a Szemléleket
A Szemlélek nem üzleti vállalkozás, kizárólag adományokból, támogatásokból működünk. Önállóságunk legfőbb záloga olvasóink nagylelkűsége. Kérjük, ha teheti, ön is csatlakozzon támogatói körünkhöz! Egyszeri vagy havi rendszeres adományát ezen a linken fogadjuk.
Támogatom
