Kuzmányi István: Nagy kegyelem, hogy együtt utazhatok Ferenc pápával

A Magyar Kurír főszerkesztője is ott lesz azon a repülőn, amellyel Budapestre érkezik a Szentatya.

Rómában értük el az állandó diakónust, aki pénteken reggel utazott az Örök Városba, hogy vasárnap hajnalban felszálljon arra az Alitalia különjáratra, amivel Ferenc pápa a magyar fővárosba indul. Nem akármilyen körülmény lesz már maga az indulás sem.

– Nekem hajnali 3:30-kor kell kint lennem a reptéren, a pápa hajnali 5-kor érkezik ugyanoda. Meghajtom a fejem előtte, hiszen röviddel azután, hogy műtéten esett át, 20 éveseket megszégyenítő tempót diktálva szó szerint áldozatot hoz azért, hogy a magyarokkal és szlovákokkal találkozhasson – fogalmazott Kuzmányi István a Szemléleknek. Szerinte ezzel

a pápa hasonló erőfeszítést tesz, mint azok a zarándokok, akik korán kelnek, hogy időben odaérjenek a budapesti szentmisére.

A Magyar Kurír és Új Ember orgánumok főszerkesztője elmondta, római tartózkodása részeként ő is ellátogatott abba a bazilikába, ahol a pápa nemrég imádsággal készült budapesti és szlovákiai útjára – amint erről a Magyar Kurír is beszámolt –, s ahol egy virágcsokrot helyezett el a pápa Szűz Mária számára, Jézus anyjának oltalmába ajánlva az utazását és azokat, akikhez ellátogat.

Noha az eddigi szokásrend szerint elvileg csak a visszaúton várható lehetőség arra, hogy a gépen utazó újságírók kérdéseket tegyenek fel a pápának, Kuzmányi István nem zárja ki, hogy egy kedves kézfogásnak így is részese legyen.

– Soha nem utaztam még együtt Ferenc pápával, nagy kegyelem számomra, hogy ezúttal elkísérhetem az apostoli útján. Egyszer viszont alkalmam volt nagyjából 37 másodpercig néhány szót váltani vele. Úgy él bennem az a rövid találkozás, ahogy a legutóbbi terjedelmes spanyol interjújában maga a pápa is elmondta: amikor ott álltam előtte, a szemembe nézett, csak rám figyelt, és olyan volt, mintha 37 percig beszélgettünk volna.

Az a várakozás él bennem a budapesti látogatása kapcsán, hogy ugyanezzel az abszolút figyelemmel lesz jelen fővárosunkban.

Külön ajándéknak tartom, hogy Csíksomlyó után három éven belül másodszor jön el hozzánk, magyarokhoz – osztotta meg szerkesztőségünkkel utazás előtti gondolatait az állandó diakónus.

Szabadon elkötelezett - ez a két szó fejezi ki legjobban mindazt, aki vagyok, ahogyan gondolkodom. A párbeszéd a lételemem: rengeteget tanulok a másokkal való dialógusokból. Hiszek benne, hogy mindenkit gazdagabbá tesz, ha kevesebbet ítélkezünk és többet kérdezünk.