„Szerették a hívei” ‒ egy Peruban élő magyar püspök emlékei Robert Francis Prevostról

Szlovéniában született, a horvát rendtartományban lett ferences szerzetes pap, ötven éve Peruban él, és nyolc esztendőn át együtt dolgozott a most pápává választott Robert Francis Prevosttal. Interjú Zserdin Antal, rendi nevén Gellért püspökkel, a dél-amerikai ország San Ramón-i apostoli helynökségének vezetőjével.

– Mi volt az első gondolata, amikor megpillantotta az új pápát a Szent Péter-bazilika erkélyén?

– Amikor még csak a keresztnevét mondták be, arra gondoltam, talán Robert Sarah bíboros lett a pápa. De mikor hallottam a Francis nevet, már tudtam, kiről van szó. Aztán megláttam az alakját az erkélyen, és alaposan meglepődtem. Néhány listán olvastam a nevét, de akkor sem számítottam rá, hogy a tengerparti egyházmegye, Chiclayo egykori püspökét fogom megpillantani.

– Megnéztem a térképen: San Ramón és Chiclayo között vagy ezer kilométer a távolság. Ennek ellenére kapcsolatban voltak?

– Igen. A perui püspöki kar évente két összejövetelt tart, ilyenkor egy hétig együtt vagyunk. Így nyolc éven keresztül rendszeresen találkoztunk. Amikor pedig San Ramónban 2022-ben boldoggá avattuk Aguchita nővért, több más püspökkel együtt ő is eljött az ünnepségre.

– Fel tud idézni személyes emléket Prevost püspökről?

– Együttműködésünk a Covid alatt volt különösen élénk, például a „Támadj fel, Peru!” nevű kezdeményezésünk keretében. Arra is emlékszem, hogy

milyen sokat dolgozott a terepen a 2023-as árvíz idején.

Annak ellenére, hogy Észak-Amerikában született, mindig is nagyon közel állt a perui néphez, de ekkor különösen.

– Sőt, perui állampolgársága is van.

Hirdetés

– Igen, mert az a szabály, hogy külföldi csak így lehet püspök. Érsek viszont csak olyan ember lehet, aki itt is született. Robert Francis Prevost egyébként sokáig a perui püspöki kar alelnöke is volt, és e minőségében ő felelt a kánonjogi témákért. Egyházjogi szempontból mindig ő nézte át a testület iratait, dokumentumait, szabályzatait, köztük a gyerekek és… hogy is mondják magyarul, adultos vulnerables?

– Sérülékeny felnőttek.

– Igen, szóval a sérülékeny felnőttek védelmét szolgáló szabályokat. Bocsánat, a horvát ferences provincia tagja vagyok 15 éves korom óta, ötven esztendeje Peruban élek, kevés alkalmam van magyarul beszélni…

– A helyiekkel, köztük indiánokkal amúgy milyen nyelven beszél?

– Általában spanyolul, de az amazóniai indiánok shipibo és asháninka nyelvén is megértetem magam.

– Önökön kívül volt/van külföldi püspök Peruban?

– Egy időben a püspökök többsége szerzetes volt, és ez jórészt azt is jelentette, hogy külföldön születtek. Mostanában törekvés van arra, hogy minél több helyi születésű papot nevezzenek ki püspökké, de az arányok csak lassan változnak.

– Az indiánok között vannak papi, szerzetesi hivatások?

– Vannak, de nem sok. A mi apostoli helynökségünkben él egy fogadalmas testvér, van itt velem egy diakónus az asháninka népből, akit hamarosan pappá szentelünk; és van egy állandó diakónusunk is, a shipibo törzsekből. Sok indián tér meg a keresztény hitre, és emlékszem, ez nagy hatással volt Ferenc pápára is, amikor Peruban járt.

Mondjuk, eléggé meghökkent, amikor ráhelyezték a tollas fejdíszt.

De ahogy később fogalmazott, valami édes érzés öntötte el, hogy milyen szép ennek az egyszerű népnek a hite, és tud, mer… – hogy is mondjam – protagonista, főszereplő lenni a saját hitében.

– Mennyire volt népszerű Prevost püspök a perui hívek körében?

– Szerették a hívei. Sokat járt köztük. Itt nagy távolságok vannak, de rengeteget utazott, különösen szívén viselte a szegények sorsát, és közülük sok családot személyesen is meglátogatott. Könnyen meg lehetett szólítani, nem afféle audienciát tartott, hanem szinte bármikor és bármivel meg lehetett keresni.

– Meg is jelentek róla fényképek, videók: lóháton, ahogy gumicsizmában segít az árvízi védekezésben, vagy éppen amint a Feliz navidad!-ot énekli. Ön is ilyen közvetlen embernek ismerte meg?

– Igen. Úgy mondanám, hogy egészséges,

nagyon egyensúlyos, vagyis kiegyensúlyozott ember.

Emellett nem teszi magát nagynak, azaz szerény, de nem is alázatoskodik. Hanem ahogy kell.

– Nyilván örültek, amikor a Szent Péter-bazilika erkélyén spanyolul szólt egykori egyházmegyéje híveihez.

– Igen, itt, Peruban nagyon örülünk a megválasztásának. Azt vártam egyébként, hogy angolul is beszélni fog, de nem tette. Ez meglepetett, de értem.

– Ön szerint pápaként továbbra is képviselni fogja a szegények ügyét?

– Hiszem és remélem, hogy igen. Krisztus egyháza jórészt a szegények egyháza. Hozzájuk kell húznunk, nem csak az elit, a hatalmasok, a gazdagok felé. Természetesen velük is jóban kell lenni, hiszen az egyházban mindenkinek helye van.

– Az elmúlt évszázadokban európai misszionáriusok ismertették meg Latin-Amerikával a kereszténységet. Milyen állapotban van ma a perui egyház?

– Azt mondhatom, hogy eléggé érett állapotban, és a latin-amerikai keresztényeknek egyre fontosabb a szavuk az egyetemes egyházban.

Nem lehet, hogy mindenhol csak az európai gondolat érvényesüljön.

Itt mások a nézőpontok. Jó például, hogy vannak nagy, szép templomok a világon, meg hatalmas egyházi… – mi is a jó szó? megvan! – ünnepségek. De Istent egy kis kápolnában vagy kunyhóban is meg lehet találni, a hitet ott is nagyon szépen meg lehet élni.

– Korábbi interjújában úgy fogalmazott: „Elmentem evangelizálni az indiánokat, aztán ők evangelizáltak engem”. Hogyan kell ezt érteni?

– Ez a gondolat a dél-amerikai püspöki karok konferenciájának egyik, a II. Vatikáni Zsinat utáni dokumentumában is szerepel. Menjünk persze misszióba, de közben hagyjuk, hogy a nép is evangelizáljon minket. Sokszor az van, hogy annyi tanulás után mi, papok, elmegyünk, hogy átadjuk az evangélium örömhírét, és néha döbbenten szembesülünk vele, hogy a népnek már eleve milyen mély hite van. Ezt fejezik ki a körmenetekkel, a szentek tiszteletével, a Szűzanya tiszteletével és sok minden mással.

– Ahogy Latin-Amerika-szerte, úgy Peruban is jelen vannak ősi hiedelmek, vallási kultuszok, akár babonák, szellemek tisztelete. Hogyan él mindez együtt a keresztény hittel?

– II. János Pál pápa fogalmazott úgy Slavorum apostoli kezdetű enciklikájában a szláv népek apostolairól, Szent Cirillről és Metódról szólván, hogy amikor az egyház különféle kultúrájú népekkel találkozik, az sokszor összeütközéssel jár, és ilyenkor mindkét félnek engednie kell kicsit. De amint elkezdünk dialogizálni, párbeszédet folytatni, akkor az evangélium és Krisztus személyének hatására ezek a kultúrák kiegészülnek, megnemesülnek. De a pápa azt is mondta, hogy ezzel az egyház is gazdagodik. Új nyelven, új néven szólítani az Istent… Ehhez persze beszélni kell egymás nyelvét. XIV. Leó pápa pedig azt mondta, hogy a nyelvet megtanulni azt jelenti, mint szívből beszélni. Nem elméletből vagy ilyen-olyan technikából, hanem szívből szólni. És amikor ez bekövetkezik, rácsodálkozhatunk arra, hogy például az indiánok milyen természetességgel fordulnak a Jóistenhez. Ősi rítusok, babonák vagy letűnt korokból itt maradt szokások persze most is vannak.

Azzal a hagyománnyal például, hogy fiatal lányokat adnak férjhez szinte gyerekként, még nem sikerült szakítani.

De az evangélium hatására ez is kezd változni. Babonák pedig Európában is vannak, holott mi már ezer éve keresztények vagyunk, ugye? Nemcsak a hétköznapi babonákra gondolok, hanem néha például a szentek iránti tisztelet is ilyen torz formában jelenik meg.

Zserdin Antal Peruban

1 a 7

– Ön nyelvkönyvet is készített, a nyelvtan leírásából, alkotásából is kivette a részét. A keresztény terminológiát és teológiai tartalmakat mennyire lehet átültetni a helyi nyelvre, gondolkodásba?

– Nehézségekkel jár. Az itteni nyelveknek más a logikájuk, illetve sokszor egyszerre használják a spanyolt és a shipibo nyelvet.

Jó pár éve alapítottunk egy részben indián nyelvű egyetemet,

ahol olyan tanítókat képzünk, akik spanyolul és a saját nyelvükön is oktatják az indiánokat. Ami a hitbeli terminológiát illeti, az elején szenvedtem vele, aztán rájöttem, hogy le kell egyszerűsíteni a dolgokat. De ez még más nyelvnél is így van, hiszen magyarul sem, de spanyolul, angolul vagy latinul sem tudjuk tökéletesen kifejezni magunkat, főleg, amikor az ésszel is felfoghatatlan Istenről beszélünk. De itt tényleg nehezebb, ezért is telt vagy tíz évembe, amíg a Miatyánkot le tudtam fordítani.

– Mi, európaiak mit tanulhatunk az indiánoktól?

– Több mindent. Mondok egy példát. Amikor egy, a közösséget érintő ügyben döntést kell hozni, szépen összeülnek, higgadtan, a különféle véleményeket tisztelettel meghallgatva megbeszélik, és így igyekeznek elhatározásra jutni. Sokszor gondoltam rá, milyen jó lenne, ha mi, ferencesek is így hoznánk döntést, és adott esetben nem érvényesülne mindenféle hátsó szándék, manipulálás. De mondok mást:

az indiánok nem tudnak káromkodni.

Egyszerűen nincs rá szavuk. És miért nem káromkodnak? Mert nincs bennük indulat, hogy ha rácsapok az ujjamra, akkor valami csúnyát kell mondanom. Nehéz őket… – hogy is mondjuk magyarul? – felbosszantani. Emlékszem, egyszer valami probléma miatt nagyon felidegesítettem magam, mire félrevontak, és azt mondták, ezt ne tegyem többé, mert náluk nem szokás, náluk mindenkinek szépen kell viselkedni.

– Tudja már, mikor lesz lehetősége ismét találkozni egykori, immár pápa püspöktársával?

– Szeptemberben lesz a katekéták jubileuma Rómában, és nekem is mennem kell, mert a perui püspöki karban immár 16 éve a téma felelőse vagyok. Akkor találkozni fogunk – nem biztos, hogy közvetlenül, de legalább egy nagy összejövetelen lesz alkalmam látni.