Van, aki látja a mosolyt a maszk mögött

Esti tükör, 2021. május 14.

Hideg és sötét tél – Európa demográfiai helyzetét illette ezzel a hasonlattal Ferenc pápa, aki szerint nem születik elég gyermek a kontinensen. A katolikus egyházfő szerint tendenciaváltásra van szükség olyan reformokkal, amelyek a családot helyezik a középpontba, ugyanakkor „generációs fenntarthatóságot” is szorgalmazott: a járványhelyzetben elszegényedett fiatalok csak társadalmi és gazdasági szolidaritással lehetnek képesek családot alapítani. „Az öregnek nevezett európai kontinens már nem dicsőséges múltja, hanem lakosságának előrehaladott kora miatt viseli ezt a jelzőt” – vélte Ferenc pápa.

index.hu

A halálozási statisztikák szerint tragikus volt az elmúlt év Európában: az egész kontinensen kiugróan emelkedett a halálozások száma, de Magyarország még a visegrádi négyeken belül is nagyon rosszul áll.

24.hu

Egy kutatásból kiderült, hogy az uniós felnőtt lakosság negyede nem akarja beoltatni magát – legtöbben azért, mert a közösségi oldalakon sok ál- és rémhírt olvastak. A férfiak szkeptikusabbak a vakcinákkal szemben, de Kelet és Nyugat között is van eltérés: Nyugaton a megkérdezettek több mint 60 százaléka mondta azt, hogy mindenképp beoltatja magát, Európa keleti felén azonban sokkal rosszabb a helyzet. A korcsoportok között is jelentősek a különbségek: a kutatás szerint a leginkább szkeptikus a középnemzedék, míg a fiatalok és az idősebbek inkább igénylik a védőoltást.

hvg.hu

A Központi Statisztikai Hivatal eredményei kicsit más képet mutatnak az oltási hajlandóságról: itthon a fiatalok és az alacsonyabb végzettségűek a legelutasítóbbak, ugyanakkor a 64 év felettiek és a felsőfokú végzettségűek tervezik leginkább, hogy beoltatják magukat. Az elmúlt két hétben az eddig szinte folyamatosan növekvő oltási hajlandóság megtorpant, és a bizonytalanok aránya ugyan jelentősen csökkent, de még mindig 19 százalék körüli.

vg.hu

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz „morális katasztrófának” minősítette a mostani helyzetet. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója szerint nem a gyerekeket kéne oltani a fejlett országokban a koronavírus ellen, hanem a szegényebb országokba kéne több vakcinát szállítani, ott ugyanis még az egészségügyi dolgozókat sem oltották be.

A pandémia „mellékhatásaként” világszerte ugrásszerűen megnőtt a családon belüli erőszaknak minősülő esetek száma. „A nők elleni erőszak minden országban és kultúrában népbetegség, nők millióinak okoz kárt, ezt súlyosbította a járvány. De a covid-19-cel szemben a nők elleni erőszakot nem lehet oltással megállítani” – mondta Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója. A most nyilvánosságra került hazai adatok szerint tavaly Magyarországon 88 százalékkal nőtt a kapcsolati erőszakkal összefüggő bűncselekmények száma, 27 százalékkal a hozzátartozók közti emberölések száma, és rekordszámú, 1842 esetben rendeltek el ideiglenes megelőző távoltartást.

24.hu

A koronavírus-járvány megviselte a fogyatékkal élőket is – Fejes Nelli pszichológus szerint ez nem meglepő, hiszen számukra a közösség még fontosabb, mint ép társaik számára, viszont családi és társas kapcsolataik erősen megsínylették a pandémiás időszakot. Egy friss kutatásból az is kiderült, hogy a fogyatékkal élőket a szabadidős és sporttevékenységek terén is megviselte az elmúlt egy év, de közül sokan úgy látják, segítőkészebbek lettek az emberek a vírushelyzetben: a maszk ugyan elfedi a mosolyokat, ám úgy tűnik, hogy a vírushelyzettel való küzdelem sok embert rábírt a nyitottabb, türelmesebb magatartásra.

penzcentrum.hu

A vírushelyzet a csíksomlyói búcsú szervezőit is nagy kihívás elé állítja, ezért nem meglepő, hogy szinte naponta változnak a részvételi feltételek. Kovács Gergely érsek körlevele szerint a csíksomlyói búcsún 22 110 távolról érkező zarándok vehet részt. Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere most azt mondta, hogy nincs arra vonatkozó tiltás, hogy Magyarországról és más országokból is érkezzenek zarándokok, de azt javasolják, hogy televíziós és internetes közvetítés által inkább otthon éljék meg a pünkösdi búcsú élményét.

felvidek.ma

Közben úgy tűnik, hogy a törlesztési moratórium a maihoz hasonló formában június helyett augusztus végéig érvényben maradhat. Ugyanakkor aki nyár végéig külön jelzi igényét, az a jövő évi választások utánig, 2022 közepéig veheti igénybe a törlesztés szüneteltetésének lehetőségét.

portfolio.hu

Miközben Magyarországon a megszokottól sokkal hűvösebb májusi napokat élünk, Északkelet-Európát nyárias meleg uralja: 27 fokot mértek az északi sarkkörön túl. Oroszország északnyugati részén ettől is melegebb volt: csütörtökön több helyen elérte a 30 fokot a csúcshőmérséklet, az északi sarkkörön túl fekvő Nizhnyaya Pesha mérőállomáson 27 fokot mértek, ami több mint 20 fokkal haladja meg a sokévi átlagot.

idokep.hu

Közben közel ötvenéves plakát került elő a metrófelújításnál a Deák téren, az M3-as metró felújítása közben. Tamássy Zoltán grafikus „Dohányzás vagy egészség: válasszon” feliratú, 1972-es plakátja meglepően jó állapotban maradt meg, ugyanis valamikor egy plusz falazatot építettek elé.

telex.hu

Építkeznek azok a  vidéken újrakezdők is, akik a nógrádi csodafaluban, Terényben találtak otthonra és nyitnak oktatási intézményt: itt lesz a Budapest School legújabb campusa. Az alig 400 lelkes faluban letelepülő pestiek megtalálták a maguk „paradicsomát”: már nem akarnak a városban élni.

valaszonline.hu

Közben folytatódik a rózsaszín Giro-álom: Valter Attila megőrizte a vezetést körverseny hetedik, pénteki szakaszán. Összetettben továbbra is 11 másodperc a 22 éves versenyző előnye.

24.hu
Szűrő vagyok. Átfolyik rajtam a világ. Ami fennakad, érzéssé és gondolattá válik bennem. Gyerek vagyok, anya és nagyi. Nő, társ, barát. Örök tanuló, régóta tanító. Tudom a különbséget a gondolkodva szeretés és a szeretve gondolkodás között. Utóbbit gyakorlom. Remélem, ez szóvá vált érzéseimen és gondolataimon is átszűrődik.