Vendégszerzőnk úgy érzi, a Házasság hetében kevés szó esett a vegyes felekezetű kapcsolatokról, az ökumenikus esküvőről és az egyházak közti átjárhatóságról. Henits Péter írása.
A kereszténység legfőbb célja az üdvösség – csak jelenleg más-más utakon képzeljük el ennek elérését. Abban hiszünk, hogy van egy abszolút igazság, amelyhez különböző utakon juthatunk el. Általában saját választásunk vagy – sokkal inkább – születésünk révén kerülünk egy adott útra, és azután annak megfelelően éljük le egész életünket. Számomra az ökumené a különböző utak közé felépített merev, magas falak lebontását jelenti.
Szerintem az ökumené megélése napjainkban sajnos túlságosan felszínes és korlátozott. Jelenleg szinte csupán formális gesztusokra korlátozódik: részvétel az ökumenikus imahéten, a nemzeti vagy egyházi ünnepeken egymás alkalmain.
Könnyű ökumenikusnak lenni addig, amíg nem kerülünk valódi döntési helyzetekbe,
amikor hitünk és meggyőződésünk mélyebb rétegeit kell megvizsgálnunk.
A legélesebb próbatételek azok a pillanatok, amikor személyes életünk sorsdöntő eseményeinél kell állást foglalnunk. Vegyük példának az ökumenikus házasságot. Ez a helyzet már komoly kihívásokat tartogat: hol tartsuk az esküvőt, milyen rítus szerint, képesek vagyunk-e lemondani saját felekezeti preferenciáinkról párunk kedvéért?
A legmélyebb és legösszetettebb döntési helyzet azonban a gyermekvállaláskor következik be.
Egy gyermek születésekor ugyanis nem kerülhető meg a felekezeti hovatartozás kérdése.
Bár tudjuk, hogy a keresztség egyetemes, a szentség kiszolgáltatásának helye, módja és rítusa mégis komoly törésvonalakat képezhet. Saját tapasztalataim alapján mondhatom, hogy ez gyakran lelkiismeret-furdaláshoz, belső konfliktusokhoz vezet.
Az ökumenikus esküvő lehetősége hamis illúziót kelt arról, hogy már képesek vagyunk valóban harmonikus, vallásilag nyitott családi életet élni. Az ökumenikus/vegyes házasságokban megfigyelhető egy sajátos jelenség: a családi harmónia általában csak úgy alakul ki, ha valamelyik fél részben feladja saját vallási meggyőződését. Egy másik gyakorlat szerint, amit szintén nem tartok jónak, édesanya vasárnap elmegy az egyik templomba, édesapa pedig a másikba. Ezzel is csak saját meggyőződésüket és a most uralkodó, megosztott rendszer működését tartják fenn.
Évek sora alatt arra a következtetésre jutottam, hogy az ökumené legfőbb akadálya nem az egyházi struktúrákban vagy a teológiai ellentétekben keresendő. A probléma mélyebb gyökerű, s az ökumenének szerintem alulról kellene szerveződnie, nem pedig felülről.
Ha a hívek nagy tömegeit valóban felháborítaná a keresztény egység hiánya,
akkor saját maguk kényszerítenék ki a változást egyházi vezetőiktől. De a hívek nagy tömegei – érthető módon – ragaszkodnak megszokott kereteikhez, tradícióikhoz.
Miért van ez így? Azért, mert az életet kényelmesebb abban a rendszerben végigélni, amelybe beleszülettünk. Sokszor fontosabbak a generációkon átívelő automatizmusok, mint a nyitottság és a befogadás. Sokkal könnyebb ragaszkodni ahhoz, ahogyan a nagyszülők éltek, mint valóban odafigyelni egy másik keresztény ember lelkivilágára.
Amíg az ökumené csupán a felekezeti vezetők szellemi játszótere marad, addig szerintem nem történik érdemi elmozdulás. Az egyházi vezetők, lelkészek és papok felelősségét én csak abban látom, hogy az ökumenizmus vonatkozásában nem biztosítják a hívek megfelelő edukációját és érzékenyítését.
Számomra az egészben a legfájóbb pont az átjárhatóság hiánya.
Az ökumené kinyit egy ajtót, de azt már sajnos nem adja meg, hogy az ajtón belépve milyen játékszabályok érvényesek.
Képesek vagyunk-e túllépni a teológiai és szervezeti határokon? Képesek vagyunk-e valóban meghallani egymást? Ér-e bármely teológiai rendszer vagy felekezeti hovatartozás annyit, mint az ember és ember közötti valódi szeretetkapcsolat? Szerintem nem.
Mindezek ellenére reményt ad, hogy egyre többen vagyunk, akik felismerjük: a szeretet és a megértés fontosabb bármely intézményes keretrendszernél.
*
„A szükséges dolgokban egység, a kétségesekben szabadság, de mindegyikben szeretet”. A Szemlélek a Szent Ágostonnak tulajdonított gondolat jegyében igyekszik fórumot teremteni a legkülönfélébb véleményeknek. Ezért, bár vendégszerzőink publicisztikái nem feltétlenül tükrözik lapunk álláspontját, az építő párbeszéd jegyében szívesen befogadjuk őket.
Így támogathatja a Szemléleket
A Szemlélek nem üzleti vállalkozás, kizárólag adományokból, támogatásokból működünk. Önállóságunk legfőbb záloga olvasóink nagylelkűsége. Kérjük, ha teheti, ön is csatlakozzon támogatói körünkhöz! Egyszeri vagy havi rendszeres adományát ezen a linken fogadjuk.
Támogatom
Szüleim ökumenikus házasságban éltek boldogan. Együtt mentünk egyik héten egyik, másik héten a másik templomba. Csak úgy működik, ha a szeretet, és az abból táplálkozó tisztelet hatására képes az ember túllépni saját prekoncepcióin és nyitottan tud fordulni a másik felé.