Nagy érték a szuverenitás, vigyázzunk rá közösen!

Komoly veszély fenyegeti több oldalról is nemzeti közösségünk számos csoportjának önállóságát, függetlenségét. Vajon tudunk-e tenni érte, hogy megóvjuk, ami fontos számunkra? A Szemlélek Alapítvány elnökének írása.

Jelentős felzúdulást keltett hazánk állampolgárainak körében egy törvényjavaslat, amely a nemzeti szuverenitás tényleges védelmét kevéssé éri el, sokkal inkább az önálló gondolkodást, a valóság megismerhetőségét fogja akadályozni. Ráadásul a kezdeményezés rendkívül alkalmas rá, hogy kevesebb közfigyelem jusson sokkal súlyosabb problémákra.

Merthogy Magyarország drámai állapotban van. Nem véletlenül tüntet, tiltakozik számos ágazat hónapok óta: bírók, egészségügyi dolgozók, a tudományos élet képviselői, pedagógusok, és ki tudja, még hány szakterület, társadalmi csoport tagjai. E tényből kiindulva a kormánynak semmilyen alapja sincs „a magyar emberek” nevében kizárólagos kijelentéseket tenni. Szinte felrobban az ország a feszültségtől, amit nem külföldi ügynökök, háttérhatalmak, pláne nem az életükért küzdő, a fronton halomra gyilkolt ukrán nemzet tagjai idéznek elő, hanem a valóság. Aki szokott vásárolni, aki próbál vasúttal közlekedni, akinek jár gyereke iskolába, vagy ő maga orvoshoz, és észleli a kormányközeli elit nemhogy gazdasági racionalitást, de erkölcsi határokat sem ismerő gazdagodását, pontosan tudja, mi zajlik hazánkban. 

Nem állítható ugyanakkor, hogy ne volna fontos odafigyelni a szuverenitás kifejezéssel illetett önállóság, függetlenség, a mindenkit megfelelő módon megillető szabadság meglétére. E téren is van kihívás bőven, a következőkben ezért öt szempontból igyekszem átgondolni, mi a teendőnk.

1.
Nemzeti szuverenitás

Minden demokratikus országnak nagy kincse a szabadsága. Ez azt jelenti, hogy ma a magyar emberek maguk dönthetik el, hogyan szeretnének élni, milyen szabályokat hoznak boldogulásuk biztosítására. Egy szabad nemzet dönthet úgy is, hogy csatlakozik egy nemzetközi közösséghez, elfogadva a közös szabályokat. Ez történt például akkor, amikor az Európai Unió tagjai lettünk. Amíg az EU közösségéhez tartozunk, az unió részeként egy hajóban evezünk, közösek az érdekeink. Az EU nem veszélyezteti a magyar nemzet önállóságát, hiszen szabadon döntöttünk a csatlakozásról, és ugyanígy dönthetünk a távozásról is.

Mindeközben a magyar kormányhoz kötődő személyek és szervezetek rendre semmibe vették más nemzetek szuverenitását. Elég csak arra az észak-macedón vagy arra a lengyel vezető politikusra gondolnunk, akiket hazánkba „menekítve” megsértettük más országok objektív önrendelkezési jogát, meglehetősen szubjektív indoklással. A magyar kormánypártok nem csinálnak titkot belőle, hogy beavatkoztak más országok választási folyamatába, ahogy az orosz „kémbank” budapesti működése is súlyos kérdéseket vet fel.

2.
Az egyházak szuverenitása

Magyarországon elvileg vallásszabadság van, az egyházak elvileg szabadon működhetnek. A gyakorlatban azonban a felekezetek szuverenitása csorbát szenved. Különösen a katolikus és a református egyház esetében láthatjuk, miként ömlik hozzájuk a közpénz, cserébe pedig ha egy püspök nem igazodik a politikai elvárásokhoz, szólnak neki, hogy jobban tenné, ha hallgatna. Ha pedig egy kormánypárti politikus át akar adni egy már néhány héttel korábban az államfő jelenlétében átadott egyházi beruházást, valamiért gond nélkül megteheti.

Érthetőnek tűnik, hogy a Megujul.hu online felmérésének résztvevői szerint napjainkban súlyosan sérül a Magyar Katolikus Egyház szabad működésének lehetősége. A reformátusok politikai szuverenitásának hiányát híven mutatja, hogy egy volt miniszter és a vezető kormánypárt egykori európai parlamenti képviselője a Károli-egyetem rektora, egy másik pártember pedig a Református Egyetemváros Kft. ügyvezetője. Az evangélikusok üde színfoltként igyekeznek törekedni a szuverenitásra, meg is van az eredménye. Fabiny Tamás püspököt idézve: „Akkor tapasztalok furcsaságokat, amikor év végén az egyházi beruházásokra nyújtott egyedi támogatások listáját tekintem át. Látok kivételezetteket, mi finoman szólva nem vagyunk közöttünk.”

3.
A média szuverenitása

Az elmúlt 15 évben radikálisan megváltozott a hazai médiavilág. Megszűnt a Heti Válasz és a Népszabadság, de a Magyar Nemzet egykori, pártfüggetlen szerkesztősége és az Origo nem pártlojalitás alapján működő stábja is távozni kényszerült. Nem maguktól szűntek meg: tönkretették, beszántották ezeket az orgánumokat. A megyei napilapok ma már a kormányzati propaganda részei, a sokszínű valóság közvetítése helyett a fekete-fehér központi üzenetek szócsöveivé deformálódtak.

Hirdetés

Néhány újságíró azonban nem adta fel, összefogott, és megpróbált talpon maradni. Így jött létre a Válasz Online vagy a Magyar Hang – utóbbi szerkesztőség tagjai nem szuverén döntésük alapján, hanem kormányzati kirekesztés miatt maradnak távol egy ideje a Kormányinfóról. A nem propagandista médiumok egy része a hirdetési piac durva politikai eltorzítása miatt a mikroadományok gyűjtése mellett nemzetközi médiapályázatokon is próbál forrást szerezni, ami bevett szokás a nemzetközi médiavilágban.

Itt érkezünk el a szuverenitásvédelminek nevezett törvénytervezethez. A jogszabályt a más nemzetek szuverenitását nem tisztelő kormánypárt egyik politikusa félreérthetetlenül azért nyújtotta be, hogy ezáltal az ötletgazdák megpróbálják a haza ellenségeként  beállítani a kormányzat ténykedéseivel szemben kritikus embereket, szervezeteket. A tervezet súlyos beavatkozással fenyegeti a médiavilág szuverenitását, rendkívüli mértékben csökkentve az igazság megismerhetőségének lehetőségét. Márpedig – XIV. Leó pápát idézve – csak a tájékozott népek tudnak szabad döntéseket hozni.

A sajtónak nemhogy nem célja a mindenkori kormány szolgálata, hanem épp az az egyik fő küldetése, hogy számonkérje a hatalom embereit, bemutassa, milyen kapcsolat van a valóság és a kormányzat üzenetei között, milyen hatással vannak a politikai döntések az életünkre.

4.
A gondolkodás szuverenitása

A katolikus egyházfő üzenete is világossá teszi, hogy a törvénytervezet kitalálóinak alapvetően nem a médiával van bajuk, hanem az önálló, szuverén gondolkodással, a nemzet tagjainak belső szabadságával. Amikor a kormánypárt híveitől sokadjára olyan érveket hallunk vissza, amelyeket nemrég szó szerint abban a formában mondtak be a rádióban, üzenték óriásplakátokon, televízión keresztül, internetes hirdetésekben, akkor biztosak lehetünk benne, hogy mire megy ki a játék.

A sokszínű, kritikus gondolkodás, a tájékozottság, a valósággal való szoros kapcsolat került most veszélybe, ezért elemi kötelességünk, hogy felemeljük a szavunkat a pártpropagandán kívüli gondolatiság üldözése ellen.

5.
A Szemlélek szuverenitása

Olyan nagy értéknek tartjuk a függetlenséget, hogy a Szemlélek magazin szerkesztősége kezdettől fogva elutasított minden külső befolyásolási kísérletet. Ez az út talán lassabb fejlődést tesz lehetővé, de meggyőződésünk szerint csak így érdemes értékközpontú kommunikációt folytatni. Mi sem úsztuk meg azonban, hogy politikai oldalról megpróbáljanak beavatkozni a működésünkbe: kormánypárti képviselők például korábban megüzenték, hogy jobb volna leszállnunk a szegedi egyházi stadion és hotel témájáról. Később egyházi vezetői hátszéllel igyekeztek szétverni a Szemléleket, de akkor sem jártak sikerrel.

A Szemlélek Alapítvány működése nem átláthatatlan, és mentes minden külföldi, illetve belföldi befolyástól; tevékenységünket felügyelőbizottság ellenőrzi. Miközben a Szemlélek magazin cikkei kizárólag mikroadományokból születnek, a kereszténység értékei iránt elkötelezett szervezetként a Szemlélek Alapítvány – az egyházi valósághoz igazodva – határokon átívelő kapcsolatokat tart fenn, partnerségben működik különösen a Vatikánnal, és indulunk hitéleti (gyermekvédelmi, egyházi fejlesztői), tehát nem közéleti témákban kiírt pályázatokon is. Ezt a gyakorlatot – szó szerint átvéve a Magyarországi Evangélikus Egyház állásfoglalásának vonatkozó részét – a Szemlélek Alapítvány „nem kívánja módosítani vagy előzetes engedélyhez kötni”.

Amennyiben mindezek ismeretében a kormányzat a Szemlélek Alapítványt is valamiféle „külföldi ügynöki tevékenység” gyanújával fogja illetni, az egyértelmű üzenet lesz a keresztény gondolkodás önállóságára vonatkozóan. Ezért aki velünk együtt fontos, védendő értéknek tartja a szuverenitást, hálásan köszönjük, ha lehetőleg rendszeres támogatásával segít folytatni küldetésünket. 

Beszélgessünk a szuverenitás értékéről!

A szükséges korlátok hiányában aligha tudjuk megakadályozni, hogy a kormánypárti többség ne alkosson olyan jogszabályt, amilyet csak szeretne. Azt viszont egyelőre még szabadon megtehetjük, hogy egymás közt beszélgetünk a felmerülő kérdésekről, és lehetőségeinkhez mérten hangot adunk álláspontunknak. A további gondolkodáshoz igyekeznek támpontot nyújtani a következő kérdések. 

– Miért bízhatnánk rá kizárólag azokra a nemzeti szuverenitás védelmének szabályozását, akik az elmúlt években lábbal tiporták a nemzeti szuverenitás értékét?

– Mit üzen némely magyarországi egyházi szervezet szuverenitásának állapotáról az a tény, hogy számos vezetőjük beszédesen hallgatag a hazai közéleti problémák többségével, épp a kormányzat által előidézett válságokkal kapcsolatban?

– Kitől kapott felhatalmazást egy politikai szervezet, hogy eldöntse, kik támogatják és kik támadják a kereszténységet, a keresztény kultúrát?

– Belföldről finanszírozva szabad hazudni, külföldről finanszírozva igazat mondani tilos?

– Hogyan tudnának a magyar emberek tájékozódni a világ valóságáról, ha a kormány elnémítja a működésükhöz akár külföldről is támogatást elfogadó médiumokat?