Az ingyenes szeretet mártírja: Boldog Floribert Bwana Chui, aki nemet mondott a korrupcióra

Június 15-én a római Falakon kívüli Szent Pál-bazilikában boldoggá avatták a 2007-ben mártírhalált halt kongói fiatalembert, Floribert Bwana Chuit. A férfi mártíromságát 2024 decemberében ismerte el Ferenc pápa. A Sant’Egidio közösség tagja, Szűcs Adél írása.

Felmerült annak lehetősége is, hogy Floribert-t szülőhazájában, Kongóban avatják boldoggá, de az ottani polgárháborús körülmények miatt a helyszín Róma lett. Ferenc pápa halála után a hivatalba lépő XIV. Leó megerősítette a boldoggá avatás időpontját. Mivel Floribert Bwana Chui szorosan kötődött az olasz alapítású a Sant’Egidio közösséghez, a szertartáson a magyarországi közösségből is többen vettek részt, köztük jelen írás szerzője. Mi, akik jelen voltunk Rómában, vagy akár itthon néztük az élő közvetítést, nemcsak egy egyháztörténeti eseményt láthattunk, de átélhettük „Floribert misztériumát”, melynek megismeréséhez reményeim szerint az alábbiak is hozzásegítenek. 

Floribert életéről, az utcagyerekek iránti szeretetéről, a béke iránti fogékonyságáról számos tanúságtételt ismerünk, amelyeket az Il prezzo di due mani pulite című könyvben gyűjtött össze Francesco de Palma, a Sant’Egidio közösség tagja. A boldoggá avatásra pedig elkészült a szintén Francesco de Palma neve alatt jegyzett Il vangelo della gratuitá ‒ Az ingyenesség evangéliuma című könyv, amely Floribert élettörténetét mutatja be. Jelen írás is rájuk támaszkodik.

Floribert Bwana Chui 1981. június 13-án született a Kongói Demokratikus Köztársaság Kivu tartományában, Goma városában, közel a ruandai határhoz. A területen állandóak voltak a határvillongások és a törzsi konfliktusok, így Floribert már gyermekkorától megtapasztalta a háborút és a vele járó borzalmakat: éhínséget, szétszakított családokat és a menekültek áradatát.

A béke és a szegények iránti elköteleződése vezette 2001-ben a Sant’Egidio közösségbe, melynek élete végéig tagja maradt.

Ferenc pápa néhány évvel ezelőtt azt mondta, hogy a Sant’Egidio a „három p közössége: preghiera (ima), poveri (szegények), pace (béke)”. Floribert egész élete során ennek alapján élt. Az utcagyerekek és a szegények iránti szeretetét mutatja, hogy mindig kiállt mellettük, akkor is, ha azt még barátai is furcsállották. A fiatalember és néhány barátja 2004-ben kezdett el a maibobókkal, vagyis az utcán élő gyerekekkel foglalkozni, akik számkivetettként éltek Gomában, és mivel semmilyen segítséget nem kaptak a társadalomtól, nem részesültek szociális ellátásban, gyakori volt köreikben a bűnözés, ami általános félelmet szült velük szemben.

2004 májusában azonban Floribert és néhány barátja úgy döntött, kimegy hozzájuk, és élelemmel, ruhával, lelki beszélgetéssel próbál segíteni nekik. A közösség tagjai és a maibobók között mély barátság alakult ki, amely túlmutatott a hetente egyszeri utcai szolgálaton. A Sant’Egidióval és Floribert-rel kötött barátság sok gyermek életét megváltoztatta. Egy korábbi utcagyerek, ma már felnőtt férfi Jonathan szintén nekik köszönhette élete gyökeres átalakulását. Menekültként, családját elveszítve került Gomába, ahol az utcán tengette napjait. Egyik nap mellé lépett Floribert, beszélgetni kezdett vele, és a két fiatal között barátság alakult ki. Ennek jegyében Floribert anyagilag is segítette Jonathan-t, aki így iskolába járhatott (Kongóban sok esetben még az alapfokú oktatás sem ingyenes), és élete végéig tartotta vele a kapcsolatot.

Az utcagyerekek szolgálatában a siker kulcsa a párbeszédre és a barátságra való készség. Floribert úgy tartotta, hogy a perifériákon élők semmiben sem különböznek az átlagemberektől, a társadalom elutasítása tette erőszakossá őket. Hitt abban, hogy csak az evangélium ereje menekítheti ki őket ebből a környezetből, ezért hívta el a gyermekeket a Sant’Egidio közösség Béke Iskolájába, amelyet kamaszkorú fiatalok szerveznek még fiatalabb társaiknak.

Hirdetés

A kezdeményezés egyfajta nagytestvér-kistestvér kapcsolatrendszer alapján működik, és fiatalok így ismerkednek meg Jézussal, az evangéliummal és a békével.

Floribert  számára fontos volt az ifjúság megszólítása, a Sant’Egidio közösség értékeinek továbbadása számukra. Kigaliban, Ruandában például fiatalok előtt beszélt a párbeszéd fontosságáról, és szeme előtt lebegett a közösség által kieszközölt 1992-es mozambiki béke a helyi kormány és az ellenforradalmi erők között. Ez az esemény is azt bizonyította Floribert számára, hogy a béke csak párbeszéddel valósítható meg; felismerte, hogy a társadalom és végső soron a földrész polarizálódásával szemben a párbeszéd eszközével lehet küzdeni. 

A fiatal Floribert amellett, hogy a Béke Iskolájában és a Mabanga kerületi Baraza árvaházban szolgálta a szegény gyermekeket, 2006-ban befejezte a jogi egyetemet. Hamarosan jól fizető állást szerzett Kinshasában, de hiányoztak neki az utcagyerekek, ezért hamarosan visszaköltözött Gomába, ahol vámtisztként kezdett dolgozni a ruandai határnál. 2007. júniusában aztán válaszút elé került. Egy Ruandából érkező romlott, üvegszilánkokat tartalmazó rizskészletet és más termékeket kellett volna átengednie a határon. A csempészek, hogy a tiszt ne pusztítsa el a romlott árut, először ezer, majd háromezer dollár kenőpénzt ajánlottak.

Vívódását barátai, ismerősei beszámolóiból ismerjük. 2007 június és júliusa között Floribert ezt írta egyik barátjának: „Nyomás alatt állok, de nem akarom feladni. Ha nem pusztítanám el azt, ami oly sok ember egészségére káros, ha elfogadnám a korrupciót, akkor az olyan lenne, mintha elárulnám mindazt, amiben hiszek, és mintha elfogadnám a saját pusztulásomat. Tehát folytatom: megállítottam a romlott rizs behozatalát. Nem sodorhatom veszélybe az emberek életét.” Aggályait elmesélte Jeanne-Cécile Nyamungu nővérnek is, tanácsot kérve a helyes döntéshez. Floribert ezt mondta neki:

„Krisztusban élek-e vagy sem? Krisztusért élek vagy sem?  Ezért nem fogadhatom el a pénzt. Jobb meghalni, mint elfogadni a pénzt.” 

A fiatal vámtiszt hitét tovább mélyítette a Szentírás olvasása és a Sant’Egidio közösség értékeinek ismerete. Floribert nagyon szerette a közösség Afrika feltámadása című dalát (La résurrection pour l’ Afrique), amelyből bátorságot merített, valamint szintén a Sant’Egidionak köszönhetően megismerhette a párbeszéd fontosságát a béketeremtésben. Hiszen hogyan lehetne hiteles dialógust kezdeményezni úgy, ha közben kezéhez más emberek vére tapad, ha csak megvesztegetés révén is?

Floribert végül nemet mondott a romlott áru behozatalára. A megtorlás nem váratott sokáig, amit a fiatalember előre sejtett, hiszen korábban már többször megfenyegették, hogy az életére törnek, ha nem adja be a derekát. 2007 július 7-én Floribert éppen kilépett egy boltból, amikor elrabolták, ismeretlen helyre szállították, megkínozták, majd megölték. Holttestét néhány nappal később találta meg egy motoros. Ruhájának zsebében volt a Bibliája, Lukács evangéliumának ezen részénél megjelölve: „S így szóltak hozzá: „Mester, mit tegyünk?” Ezt felelte nekik: „Ne szedjetek be többet, mint amennyi meg van szabva.” Megkérdezték a katonák is: „Hát mi mit tegyünk?” Nekik így felelt: „Ne zsaroljatok, ne bántsatok senkit, hanem elégedjetek meg zsoldotokkal.”

Floribert mindössze 26 éves volt, amikor meghalt.

A boldoggá avatási szertartásra Kongóból elhozták az öltönyét, amelyet akkor viselt, amikor elrabolták.

A ruhadarab megrendítő látványt nyújtott: kopott volt, teljesen szétszaggatott és vérfoltokkal teli. A zakó mellett Rómában a Szent Bertalan-székesegyházban őriznek még egy Floribert-hez kötődő ereklyét: a Bibliáját. 

A boldoggá avatási szertartáson részt vevő kongóiak öröme, a Floribert édesanyjának arcáról sugárzó derű és a tanúságtételek elmélyítették közösségünk identitását. Floribert boldoggá avatása több szempontból is kulcsfontosságú esemény a katolikus világ számára. Vele egy újabb ifjan elhunyt személlyel gazdagodott egyházunk, életszentsége így példamutató lehet minden Krisztust követni kívánó fiatal számára. A férfi afrikai volt, személye így közelebb hozhatja a hívekhez a kontinens egyházát. Története megmutatja, hogy a perifériákon élőknek milyen kihívásokkal kell megküzdeniük. 

Floribert története azonban leginkább talán arra tanít, hogy keresztényként minden körülmények között szembe kell szállni a korrupcióval. Ahogy Ferenc pápa mondta a kenyai fiataloknak 2015-ben: „A korrupció valami olyasmi, ami bevonz. Olyan, mint a cukor… Bármikor, ha elfogadjuk a megvesztegetést, a kenőpénzt, elpusztítjuk a szívünket, a személyiségünket és az országunkat.” Floribert soha nem hajtott fejet a korrupció, a tőke előtt, ezzel nemcsak megmentette az általa annyira szeretett szegények, utcagyerekek életét, de megszakított egy láncolatot, hozzájárulva, hogy az általa patronált gyermekek valamivel jobb országban nőjenek fel.

Floribert egész életében szorosan kapcsolódott a Sant’Egidióhoz, a közösség értékeinek ismerete, a szegények és az utcagyermekek iránti elköteleződése tartotta meg őt az evangélium ösvényén, talán mártíromsága sem érthető meg igazán a közösség szerepe nélkül.

Ennek ellenére mégsem szabad őt csak a szűkebb közösség, vagy csak az afrikai egyház boldogának tekinteni.

Az ő evangélium melletti kiállása túlmutat az egyház szűkebb centrumán, és élete talán olyanok számára is vonzó lehet, akik eltávolodtak az egyháztól.