Hol nem lehet találkozni Istennel? Válasz egy útkereső barátnak

„Hol lehet találkozni Istennel?” – kérdezte egy barátom, aki már jó ideje keresi az útját, de nem nagyon találja. Nem tudtam azonnal felelni. Nem azért, mert nincs válaszom, hanem mert tudtam, hogy a válasz nem egy szó lesz, de nem is egy mondat. Bár mondhatnám azt is, hogy „Hol nem?” De a kérdés mélyebb, mint hinnénk. És az, ahogyan válaszolunk rá, sok mindent elmond arról, hogyan gondolkodunk Istenről. Erszény Krisztián írása.

Gyakran halljuk, hogy el kell menni a templomba, mert ott találkozhatunk Istennel. Én is úgy tapasztalom, hogy van valami különös béke egy templom atmoszférájában, az imádság vagy a liturgia ritmusában. Bizonyos esetekben valóban érezhető, hogy a templom nemcsak egy hely, hanem alkalom is a találkozásra. De vajon kizárólag ott van jelen Isten? Vagy másképp kérdezve: lehet-e, hogy valahol nincs jelen?

Sokszor érezzük úgy, hogy ott van, de valahol távol. Amikor tragédia történik. Amikor egy kapcsolat összeomlik. Amikor igazságtalanság ér, és senki nem áll ki mellettünk. Amikor kiürül a lelkünk, és csak a csend marad. Vannak helyek – sőt életszakaszok –, amikor úgy tűnik, Isten elhagyott minket. De vajon tényleg nem volt ott? Vagy csak mi nem vettük észre?

A zsoltáros így ír: „Hová menjek lelked elől, orcád elől hová fussak?” (Zsolt 139,7). Ez a mondat az egyik legőszintébb tanúságtétel arról, hogy

Isten jelenléte nem függ a mi érzéseinktől, nem kötődik falakhoz vagy templomi padsorokhoz. Isten ott van

a nyüzsgő utcán, az irodában, a betegágy mellett, a villamoson, a konyhában – sőt még a belső üresség közepén is. Az egyetlen kérdés: mi kapcsolatba lépünk-e vele?

Könnyű Istent „helyhez kötni”. Így kiszámíthatóvá, „szabályozhatóvá” válik. Azt mondjuk: vasárnap 10-kor ott lesz, a többi időben meg hadd ne kelljen foglalkozni vele. De Isten nem ilyen. Nem a mi ritmusunkhoz igazodik, hanem az élet teljességében van jelen – ott is, ahol nem keressük. Ott is, ahol nem gondoljuk.

És mi van azokkal, akik sosem mennek templomba? Vagy azokkal, akik épp eltávolodtak mindenféle vallásos formától? Velük nem találkozik Isten? Dehogynem. Talán csendben, talán egy másik ember tekintetén keresztül, talán valami megmagyarázhatatlan melegségben a szívük mélyén. Az Istennel való találkozás ugyanis nem rítus, hanem kapcsolat. És a kapcsolat megjelenhet a szavakon túli vágyban, egy könnycseppben, egy bocsánatkérésben – vagy épp a fájdalomban, amit valaki hordoz.

A jó hír az, hogy nem kell megteremtenünk Isten jelenlétét – mert az már van. Ami hiányzik, az sokszor a figyelmünk. A válaszunk. A mi „igen”-ünk. Lehet, hogy épp ezért hisszük azt, hogy „nincs ott”. Pedig dehogynem. Csak nem nyitottuk ki a szemünket.

Hirdetés

Isten jelen van akkor is, ha mi nem vesszük föl vele a kapcsolatot. Ő nem sértődik meg, nem vonul vissza, nem hallgat el végleg. Ő ott van – állandóan jelen van. Mint a nap, amely akkor is süt, ha mi épp árnyékban ülünk.

A kérdés tehát nem az, hogy hol van Isten – hanem az, hogy mi hol vagyunk. És hogy akarunk-e újra ránézni. Mert Ő nem tűnt el. Csak talán mi tettük zsebre a tekintetünket.