Az alábbi írás kivételesen személyesebb lesz a Szemléleken megszokottnál. Egyrészt nehéz volna hűvös tárgyilagossággal taglalni a családi program során szerzett élményeket arról, hogy milyen meghitt módon köszönt el egy máshová helyezett pap a híveitől. Másrészt ezzel is szeretnénk buzdítani olvasóinkat, hogy mutassák be a környezetükben tapasztalt egyházi jó példákat.
Nógrád megyei birtokunkon tartózkodván immár évek óta a közeli Csesztvére járunk misére, legyen az vasárnap vagy akár húsvéti szent háromnap. A falu szélén álló 13. századi, takarosan felújított, román és gótikus jegyeket egyaránt hordozó templomocska a környék éke.
Pap Balassagyarmatról jár; ha éppen nem ér rá, a helyi családos akolitus szokott igeliturgiát tartani,
de vettünk már részt a falu szülötte, Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi püspök meghitt, családias szentmiséjén is.
A maroknyi, de annál elkötelezettebb hívőközösség tagjai nyilván megnézik az idegent, és ahogy utóbb visszahallottuk, számontartják: ide még Szandaváraljáról is jön család misére.
Egy július végi szombat délelőtt felkerestük Madách Imre csesztvei emlékházát, és a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársai által tervezett, a legmodernebb múzeumi igényeket is kielégítő tárlat megtekintése után hallottuk, hogy este búcsúztatják a máshová helyezett Szabó Gábor atyát. Elhatároztuk hát, hogy miután a balassagyarmati Palóc Búcsúban meghallgatjuk Andrejszki Judit és Sebestyén Márta koncertjét, a napot itt fejezzük be.
És milyen jól tettük! Bár az ifjú lelkipásztor mindössze két évig szolgálta a helyieket – valamint a szügyieket és az ipolyszögieket –, szép, meghitt szentmise keretében köszönt el a jó csesztveiektől. Egyszerű, szívből jövő hálát mondott mindazért, amit tőlük kapott, majd a falubeliek képviselői hasonlóan baráti szavakkal vettek búcsút szeretett papjuktól, tréfásan felemlegetve:
kevés olyan kollégája van, aki egy püspököt tudhat helyettesének.
Még a magunkfajta kívülálló is megérezhette: itt minden szó,
minden gesztus hívőközösség és pásztora mélységes egységéről tanúskodik,
és arról, hogy mennyire gazdagították egymást. Gábor atya a templomot ábrázoló, faragott képet kapott ajándékba, majd az ároni áldás után lezárult egy korszak a helyiek életében – hogy aztán a következő héten elkezdjenek megismerkedni új papjukkal.
Amíg vannak ilyen papok és közösségek, addig azt mondom: nemcsak küzdhetünk, de bízva bízhatunk is az egyház jövőjében.
*
A szinodális megújulási folyamat előmozdítására létrejött megujul.hu Egyházpéldák rovatában várjuk olvasóink bejegyzéseit a környezetükben tapasztalt jó gyakorlatokról.
Így támogathatja a Szemléleket
A Szemlélek nem üzleti vállalkozás, kizárólag adományokból, támogatásokból működünk. Önállóságunk legfőbb záloga olvasóink nagylelkűsége. Kérjük, ha teheti, ön is csatlakozzon támogatói körünkhöz! Egyszeri vagy havi rendszeres adományát ezen a linken fogadjuk.
Támogatom
