Schmitt Pál hasonlatának margójára – a mise tényleg olyan, mint egy kampányértekezlet?

„Minden mise Magyarország több mint tízezer templomában egyfajta kampányértekezlet, bocsánat ezért a kifejezésért” – jelentette ki Schmitt Pál vasárnap a kormányzópártok kötcsei piknikjén. Erszény Krisztián kommentárja a meghökkentő mondatról.

„Ahogy a pápalátogatás összefogott több millió embert Magyarországon, úgy ezek a vasárnap délelőttök, ezek az alkalmak, templomba járó emberek megfogják egymás kezét, ha nem konkrétan, akkor szimbolikusan. Ez is egy fórum, talán a sport is ilyen” – folytatta a volt államfő a 444.hu szerint.

De vajon tényleg összehasonlítható a templom és a politikai rendezvények világa? Mármost egy politikai kampányértekezlet célja megerősíteni a saját tábort, meggyőzni a bizonytalanokat, és nem utolsósorban legyőzni az ellenfelet. A hangsúly a hatalom megszerzésén vagy megtartásán van. Az ilyen rendezvények hangulata – ahogy a miniszterelnöki felszólalásban is hallhattuk – gyakran harcias, a beszédek az érzelmekre hatnak, félelmet keltenek az ellenféllel szemben, vagy reményt ígérnek a saját tábor jövőjével kapcsolatban.

Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy az ellenség valóban félelmetes, és azt sem, hogy a remény valóságos.

És nem is mindig jár együtt a kettő, például a félelemkeltés és a harci kedv feltüzelése anélkül is jelen lehet, hogy a kommunikáció a konkrét jövőképet is felmutatná. A közösség itt elsősorban eszköz, amely a politikai cél elérését szolgálja.

A mise egészen más logikát követ. A templomi közösség nem politikai zászlók alatt gyűlik össze, hanem, ahogy azt mondani szoktuk:

Isten hívására válaszol.

A liturgia: az  ige hirdetése, az oltáriszentség ünneplése és a találkozás Istennel ennek megfelelően nem kampányesemény, hanem szent cselekmény. A templom nem politikai színtér, hanem a hitben történő elmélyülés háza. A pap sem politikai szónok, aki párthűséget és politikai támogatást kér, hanem olyan személy, aki Krisztus közösségébe hív. A mise továbbá a legkevésbé sem az ellenfél legyőzéséről szól, hanem arról, hogy mindannyian, bűneinkkel együtt Isten elé állhatunk, és megtapasztalhatjuk a „kegyelmet”, amelynek révén „megszabadulunk a bűntől és a halál zsoldjától”, s elérhetjük az örök életet Krisztusban. 

Itt válik nyilvánvalóvá, hogy a „kampányértekezlet” hasonlat mennyire félrevezető. Bár mindkét esemény közösséget formál, beszédek hangoznak el rajtuk, és emberek akár együtt is énekelnek, a tartalom és a cél mint föld és ég. A politikai gyűlés e világi hatalomról, a mise a mennyei valóságról szól. Előbbiben az ember akar uralkodni, utóbbiban az ember átadja magát Istennek. Jézus ezért válaszolja Pilátusnak: „Az én országom nem ebből a világból való.” (Jn 18,36)

Mert nem olyan harcokra hív, amelyeket fegyverrel és erővel kell megvívni a világi uralom érdekében.

Nem véletlen azonban, hogy a politikusok gyakran nyúlnak vallási képekhez. Tudják, hogy a hit szavai mélyebben érintik meg az embereket, mint a számok vagy a programok, és feltételezik, hogy a vallási motívumok erőt adnak, legitimációt kölcsönöznek mondandójuknak, és a politikai küzdelmet a transzcendens szintjére emelik. Csakhogy ebben rejlik a veszély is. Mert amikor a politika magára veszi a „szent” álruhát, úgy tűnhet, mintha maga Isten igazolná a céljait. Ez pedig a hit puszta eszközzé degradálása.

A politikai kampány és a szentmise között tehát nem fokozati, hanem lényegi különbség van.

Fontos megértenünk ezt, hogy a földi hatalom harcát megkülönböztethessük attól a szeretettől, amely nem legyőzni akar, hanem felemelni.

Hirdetés