Mit tenne Jézus a politikai és vallási megosztottság ellen? Íme, a katolikus pap válasza

Világunkat végzetes politikai és vallási megosztottság jellemzi – különösen igaz ez az Egyesült Államokra. Mit tenne ebben a helyzetben Jézus? Erre a kérdésre próbál válaszolni Aaron Wessman amerikai katolikus pap Az egyház küldetése a polarizált világban című könyvében. Az Új Város kiadó jóvoltából részletet közlünk a magyarul most megjelent könyvből.

A Pew Research egyik felmérése szerint az Egyesült Államokban a republikánusok és a demokraták között azonos arányban, 48 és 47 százalékban vannak katolikusok. (…) A legtöbb fehér katolikus republikánusnak (57 százalék), míg a legtöbb spanyol ajkú és fekete katolikus demokratának (68 és 85 százalék) vallja magát. (…) Beszédesek a számok például a bevándorlási politikával kapcsolatban: 2020-ban egy szavazás során a katolikus republikánusok 81 százaléka támogatta a fal meghosszabbítását a déli határon, míg a katolikus demokraták 91 százaléka ellene volt. (…)

A helyi plébániák és egyházközösségek, valamint különösen ezek lelkipásztorai és papjai által elmondott történetek alapján azonban, úgy tűnik, az egyházon belüli egység kötelékei vannak fenyegetve. Sok elkeseredett lelkipásztorral beszéltem arról, kiváltképp a választási kampányok során, hogy mekkora kihívás polarizált közösségeket vezetni. Nehéz úgy prédikálniuk, hogy senki se vádolja meg őket azért, mert egy adott politikai pártot támogatnak. Mások arról számolnak be, hogy egész csoport hívő hagyja el tömegesen a plébániát, miután összevesznek egy másik csoporttal. A polarizáció akkor is észrevehető, amikor a katolikus médiacsatornák a különféle egyházi vezetőket érintő eseményekről egészen más interpretációval számolnak be. (…)

Az, hogy a keresztények ezekkel a különbségekkel és az egyházon belül létező polarizált csoportokkal együtt mennyire tudják megőrizni az egységet, arra emlékeztet, amikor Pál a korai keresztény közösségeket egységre hívta. Lehet valaki például teljes mértékben hívő és gyakorló katolikus, aki egy demokrata jelöltet támogat, miközben elismeri, meghallgatja és szeretni tudja a Republikánus Párt egy szintén katolikus tagját, és fordítva. Nem kell, hogy a negatív és maró politikai kultúra határozza meg a keresztények egymás közötti kapcsolatát. A katolikus demokraták és a katolikus republikánusok együtt is gyakorolhatják hitüket, és közösen munkálkodhatnak Isten akaratának beteljesítésén. Felismerhetik a keresztségben közös kötelékeiket, és személyes identitásaikat (különösen politikai identitásukat) alávethetik keresztény identitásuknak.

Egy másik megfigyelés, hogy abból is lehet probléma, amikor a katolikusok vagy más keresztények még az egyházon belül is szeretnének polarizált környezetben lenni. Tegyük fel például, hogy a kereszténységen belül létezik egy szekta, amely szerint a kanadaiakat amerikai börtönökbe kellene zárni, hogy ott megkínozzák őket, az Egyesült Államoknak meg kellene szállnia és ki kellene sajátítania Kanadát, az amerikai katonáknak pedig meg kellene ölniük minden kanadait, aki ellenáll ennek az erőfeszítésnek. Ilyenkor a keresztényeknek azonnal össze kellene fogniuk, hogy megakadályozzák ezt a hadműveletet. (…)

Feltehetően vannak olyan politikai pozíciók – általában, de nem kizárólag az „élet kérdéseihez” és az emberi méltóság megőrzéséhez kapcsolódóan –, amelyeknek a támogatását a keresztények manapság igazolva érzik akkor is, ha ezzel egyfajta polarizáció növekedését segítik elő. (Ismétlem, ezzel nem megkérdőjelezni szeretnék egyes politikai kérdéseket.) Amikor a keresztények felismerik, hogy egy adott kérdés köré kell polarizálódniuk, meg kell gondolniuk, hogyan viselkedjenek a más nézőponton lévő keresztényekkel úgy, hogy közben a kereszténységhez elengedhetetlen szeretetet és egységet megőrizzék.

A keresztényeknek ráadásul az olyan helyzetekben, amikor az igazság kárára kell egy kérdés adott pólusa körül egyesülniük, arra kell törekedniük, hogy az egyház társadalmi hagyományának egésze formálja őket, ne pusztán csak a hagyománynak azon részei, amelyek a politikai pártjukkal összhangban vannak. Más szóval egy ember adott politikai kérdés iránti szenvedélye és elkötelezettsége – függetlenül attól, mennyire fontos az a kérdés – soha nem gátolhatja meg őt abban, hogy befogadja és élni próbálja az egyház társadalmi tanításának egészét. Kibékíthetetlen ellenségeket sem teremthet (egy ember szenvedélye és elkötelezettsége) Krisztus testének tagjai között.

Hirdetés

Amennyiben keresztény vezető, lelkipásztor, lelkész vagy pap vagyok, megalázom-e önmagam és megtagadom-e azon vágyaimat, mint Pál, hogy népszerűséget, dicsőséget, elismerést vagy munkát szerezzek, és törekszem-e rá, hogy minden cselekedetemmel és szavammal megőrizzem az egységet akkor is, ha a saját politikai nézeteim és személyiségjegyeim mások?

Az egységre vonatkozóan szorosan kapcsolódik a vizsgálathoz, hogy valakinek a viselkedése mélyíti-e a keresztények közötti egységet, vagy pedig megosztással fenyeget, és milyen mértékben. A következő kérdések némelyike talán segít eldönteni.

⧫ Amikor egy politikai jelöltre leadom a szavazatomat, végiggondolom-e, hogy milyen jelentősége van az egységemnek azokkal a keresztényekkel, akik talán másképp szavaznak? Amikor a közösségi médiában politikai bejegyzést készülök megosztani, kísért-e a keresztény hagyomány elsöprő bizonysága, amely arra hív, hogy Krisztus Testében az egységet segítsem elő?

⧫ Szabályozom-e, hogy mennyi időt töltök olyan médiacsatornák figyelésével, amelyek üzleti modellje, hogy megosztottságot teremtsen és erősítse az ellenszenvet? Imádkozom-e azért az egységért, amelyre Pál szüntelenül figyelmeztet?

⧫ Felismerem-e, hogy keresztény identitásom, amely a keresztségemből fakad, fontosabb, mint az identitásom bármely más aspektusa, és hogy ennél az alapvető identitásnál sem családi, sem faji, sem nemzeti, sem politikai meggyőződésbeli, sem földrajzi, sem pedig teológiai vagy liturgikus preferenciák nem fontosabbak?

A könyv megrendelhető ezen a linken.