„Legyünk akcióhősök” – Német László bíboros találkozása Arnold Schwarzeneggerrel

A filmsztárral, egykori amerikai kormányzóval is szót váltott Német László bíboros, amikor nemrég teremtésvédelmi találkozón vett részt Olaszországban. Interjú Belgrád érsekével az akcióhősökről, XIV. Leó pápa irányvonaláról és a nagymarosi ifjúsági találkozóról.

– Hogyan kerül egymás mellé egy testépítőből lett filmsztárból lett egykori politikus és egy bíboros?

– A Róma melletti Castel Gandolfóban találkoztunk – abban a városkában, ahol a mindenkori Szentatya szokott pihenni nyaranta. Az a legújabb szokás, hogy Leó pápánk szinte minden héten egy napot ott tölt, egyrészt pihen, másrészt felkészül a következő feladataira. Épp most ünnepli a világegyház Ferenc pápa ‒ a környezetvédelemről és a tudatosságról szóló ‒ Laudato si’ című enciklikájának 10. évfordulóját, és ennek kapcsán több fontos szervezet világtalálkozót tartott a Fokoláre mozgalom itteni központjában, Mariapoliban. Ez az ünnepi program megmutatta, hogy a pápa körlevelének üzenete elérkezett mindenkihez, vallási meggyőződéstől függetlenül, hiszen olyan személyek is eljöttek, akik nem tartoznak egyetlen vallási közösséghez sem. De jelen volt minden keresztény felekezet számos tagja, a nagy világvallások – zsidóság, iszlám, buddhizmus, hinduizmus – képviselői is. A nyitóünnepségre a szervezők meghívták Leó pápát, és vele együtt néhány ismertebb személyt, akik a környezetvédelem, a környezettudatosság úttörői. Arnold Schwarzenegger egykori kaliforniai kormányzó nagyon fontos szerepet játszik e téren, ugyanis amíg ő volt annak az államnak a vezetője, olyan szigorú törvényeket hoztak a környezetvédelem terén, amelyek példát mutatnak az egész Egyesült Államok számára. Nagyon mély, nagyon pozitív, buzdító beszédet tartott a pápa előtt.

– Ha jól tudom, Arnold Schwarzenegger akcióhősökről beszélt, és nem elsősorban magára utalt.

– Így történt. Tudjuk, hogy a filmjei miatt őt úgy hívják, „action hero”, vagyis akcióhős; a múlt század ’80-as, ’90-es éveiben ezek tették világhírűvé. Amikor elkezdte a beszédét, azt mondta, hogy a katolikus egyház és maga Leó pápa akcióhős. Mert nincs még egy ilyen világszervezet, ahol 1,4 milliárd ember, több százezer plébánia, bennük szerzetesek, papok, világiak tudatosan dolgoznak a teremtett világ megvédéséért. Ez az üzenet került elő később, amikor elhangzott, hogy

legyünk mindannyian hősök a mindennapi életben.

Nagyon jó volt a beszéd fogadtatása, a terem csordultig megtelt, még kint is álltak, és kivetítőkön követték az eseményt. Ezt követően a Szentatya fontosnak tartotta megismételni Ferenc pápa szavait, hogy a teremtett világ iránti felelősség az emberiség jövőjéről szól, és nemcsak keresztény, hanem egyetemes emberi feladat. Ne úgy viseljük gondját a környezetünknek, mint akik uralkodnak a természeten, hanem mint akik gondozóként tovább akarják adni ezt az értéket a következő generációknak.

– Ezek szerint két akcióhőssel is találkozott. Leó pápát még bíborosként ismerte, majd részt vett a konklávén, amelyen megválasztották, majd utána elhíresült, hogy egy asztalnál ültek az első pápai vacsoráján. Milyennek látja őt néhány hónap elteltével, amikor éppen megjelent első apostoli buzdítása?

– Leó pápa olyan ember, aki boldogságot sugároz maga körül, aki nyugodtságot áraszt, aki köztünk van, jelen van, és mindenkihez mosollyal fordul.

Öröm nézni, milyen készségesen engedi, hogy mindenki odamenjen hozzá, aki csak tud. Nem tudom, volt-e szerencséje valakinek látni a közvetítést arról a jelenetről, amikor egy horvát kisfiú felmászott a pápamobilra, és aláíratta a pápával a horvát focicsapat zászlaját. Ilyen a pápánk. Lassan kezdenek megmutatkozni az első döntései, hogy milyen irányba szeretné vezetni az egyházat. Az első fontosabb kinevezés is megtörtént. Szerintem – ha szabad így mondani – jó értelemben vett nyugodt, mosolygós pápaság elé nézünk. Leó pápa azon fog dolgozni, hogy közelebb hozza az egyházon belüli, polarizált közösségeket, mondhatnánk úgy is, hogy megnövelje a középosztályt az egyházban, és mérsékelje azokat a szárnyakat, amelyek inkább radikalizálni akarnák az egyházi életet. Ez a radikalizáció vonatkozik a liberális és a konzervatív körökre, azokra, akik tradicionális misét szeretnének mindenáron, de azokra is, akik azt szeretnék, hogy semmi se változzon. Egyelőre azt látjuk, hogy sokakkal felvette a kapcsolatot, mindenkivel próbál beszélgetni, és ez nagyon pozitív élmény számomra, mert azt mutatja, hogy tényleg a legfontosabb feladatát akarja gyakorolni, ez pedig a „pontifex maximus”, tehát a legnagyobb hídépítő. Mondjuk meg őszintén, egyetlen pápa sem tudja megváltoztatni az egyházat úgy, hogy egyből valami más legyen, de az, hogy képes a legfőbb hídépítői feladatát egyelőre ilyen jól teljesíteni, reményt ad arra is, hogy hosszú távon is menni fog neki. Természetesen várjuk a szinódusi folyamat folytatását, különösen a tanulmányi csoportok munkájának beszámolóját – a határidő kitolásával idén június helyett a jövő év elején fogjuk kézhez kapni a jelentéseket, akkor látjuk majd, hogy milyen irányba haladnak a dolgok. A további kinevezésekre is várunk, néhány eldöntendő kérdés még mindig a levegőben van. A Püspöki Dikasztériumnak már van új prefektusa, de várhatóan legalább hat további vatikáni dikasztérium, azaz minisztérium kap új vezetőt, és az sem mindegy, kik lesznek a titkárok – világi párhuzammal az államtitkárok. Ők lesznek az egyház működésének meghatározói, iránymutatói. A harmadik, amire még várunk, a Kúria, a vatikáni vezetőség további reformja, amelyet a szinodalitásról szóló szinódus is kért. Ferenc pápa Praedicate evangelium kezdetű levele pont erről szólt, világos útmutatókat rajzolt fel az egyház számára. Akkor látjuk majd, hogy milyen irányba halad a reformtörekvés, amikor Leó pápa megteszi az első fontosabb kinevezéseket, meghozza a jelentősebb döntéseket. Külön várjuk a 2028-as egyházi nagygyűlést.

Hirdetés

– Castel Gandolfóból Nagymarosra vezetett az útja, ahol a reményről szólt az ifjúsági találkozó résztvevőinek. Milyen szempontok alapján beszélt erről a témáról a fiataloknak?

– A keresztény reménynek Krisztus a forrása. Krisztus nem csupán egy történelmi személyiség, akiről azt mondjuk, hogy valóban itt élt a Földön, majd halála után feltámadt; ma is érezhetjük a közelségét, de éppúgy valóságosan jelen van a Bibliában. Hiszen az Isten Igéje maga Jézus. Ezért reményünk forrása a Biblia tanítása, és ez nemcsak azt jelenti, hogy reménykedünk az örök életben, hanem a mindennapi életünket is át kellene itatnia, erőt kellene adnia, hogy a jövőnket jobb, békésebb társadalmi közélet felé vezessük. Hatalmas szakadékok léteznek minden társadalomban, nemcsak Magyarországon, hanem Szerbiában is. De nemrég jártam Lengyelországban és Olaszországban, ott is ugyanez látható. Az ifjúság szerintem még nem tompult el, a remény ott él bennük, ezért meggyőződésem, hogy tudatosan vállalni fogják ezt a missziót. A remény, ahogy az ifjúság is, nem pusztán jövőbeli lehetőség, hanem felelősség is a jövő iránt. Felelősséggel vállalni kell azt, amiről felfedeztem, hogy jó, és amellett ki kell állni. Ne csak szavakban, hanem gyakorlatban is legyünk a remény emberei!