Hogyan hat a politikai rendszer az egyénre, a családi, a nemzedéki kapcsolatokra, és hogyan csatol ez vissza a társadalomra? Ezek a kérdések jelennek meg az Örkény István Színház Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza című előadásában. A darabot 2024 februárjában mutatták be, a szöveg eredeti változata a marosvásárhelyi Yorick Stúdió projetjeként készült, majd ezt dolgozták át az Örkény előadóival. Feke Eszter írása.
Ahogy az Örkény Színháztól megszokhattuk, az aktualitás, a szókimondás és az intelligens humor építik fel a Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza című előadást is. Az erdélyi származású Kincses Réka film- és színházi rendező, író, forgatókönyvíró – aki Berlinben végezte egyetemi tanulmányait – a darab megírásakor saját családjának tapasztalataira is épített. Édesapja, Kincses Előd jogász, 1990 elején a Nemzeti Megmentési Front és a Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsának Maros megyei alelnökeként a marosvásárhelyi „fekete március” egyik vezető személyisége volt. A helyi magyarok a nemzetiségi jogaik, köztük az anyanyelvi oktatás mellett kiállva csaptak össze a környező településekről a városba vezényelt románokkal. A rendet végül a katonaság bevonásával állították helyre, és csak a magyar és roma résztvevőket vonták felelősségre, a románokat nem.
A marosvásárhelyi események az apa karakterén keresztül fontos szerepet kapnak a darabban. Vegyük sorra: adott egy rasszista anya (Csákányi Eszter), egy jogász apa (Znamenák István), akik a Ceaușescu-érában nőttek fel, és ennek minden traumáját hordozzák magukkal. A traumáktól szabadulni vágyó és menekülő lányuk, Lujza (Szandtner Anna) Németországban keresi a függetlenségét, Filip, a német fiatal (Mesés Gáspár) számára pedig minél színesebb a társadalom, annál értékesebb.
Még ha külföldön játszódik is a történet, sokunknak lehetnek ismerősek az előadásban elhangzó párbeszédek, gondolatok. Transzgenerációs traumákból, konfliktusokból van itt bőven. A mai harmincasok az elsők, akik nemzedékként tudatosabban figyelnek jóllétükre, traumáik feltérképezésére és leküzdésére. Lujza és Filip is ehhez mérten próbálnak változtatni mindenen, ami az őket megelőző korosztályt jellemezte. Mindennel és mindenkivel elfogadók, szavak szintjén legalábbis;
az újrahasznosított hulladékból készült karácsonyfa mellett étkezés előtti imádságként tökéletesen megfér az anyatermészet dicsérete.
A darab mint egy modern családregény a színpadon: nagyobb, társadalmi kérdések lecsapódását, metszetét mutatja meg egy család karácsonyán keresztül. Megfűszerezve mindezt egy kongói menekült lánnyal, Lunával (Bona Dyssou), aki a hatóságok elől bujkálva próbálja elkerülni, hogy visszatoloncolják önkényuralmi módon vezetett hazájába.
A színpadkép egyszerű: betonesztétikára épülő német loftlakás, és már ebben megjelennek a különbségek. Az erdélyi szülők számára ez a kommunizmus betontengerének emlékeit hozza fel, a német vő és Lujza számára viszont ez a modernitás, a letisztultság megtestesítője. Csákányi és Znamenák tökéletesen hozzák a román rendszerváltás után is a magyarok jogaiért küzdő, a megfélemlítést, a kirekesztettséget jól ismerő agyontraumatizált szülőket; Szandtner és Mesés a lázadó, de mélységében változást megteremteni képtelen fiatal felnőttet; Dyssou pedig a keresztény értelmiségi menekültet, aki retteg a hazájában dúló borzalmaktól.
A politikai és társadalmi különbségek azonnal előtörnek a két nemzedék között, ahogy az erdélyi szülők megérkeznek német vejükhöz. Az ellentétek kiéleződésével a kölcsönös megértésnek, meghallgatásnak nem nagyon jut tér. Sok magyar család számára ismerős helyzet. Az előadás közben az anya, Csöpi feltesz egy adag kocsonyát, ami az előadás alatt folyamatosan fő, ezzel is visszahozva a magyar, illetve tágabb értelemben a kelet-európai karácsonyi hangulatot, ahogy fél óra elteltével a színháztermet belengi a húsleves illata.
Az persze fricska a német Filip számára, aki vegán, antialkoholista, a családi drámát egy idő után mégis csak egy jó adag szilvapálinkával képes elviselni.
Elfojtott indulatok törnek felszínre, hogy a végén elhangozhasson: fogadjuk már el végre egymást! A darab nem ítélkezik, mindenkinek a története megérthetővé válik, csak épp ezt egymás számára nem tudják kifejezni, képtelenek megérteni a másikat.
Az előadásban izgalmas módon jelenik meg a karácsony valódi üzenete. Jézus születéséről nem esik sok szó, a szeretet formáló erejéről azonban igen. Csöpi a román kommunista rendszerben nőtt fel, és mindennél fontosabbnak tartja magyarsága, hagyományai megőrzését. Számára a kisebbségi létből adódóan nyilvánvaló a következtetés: a multikulti csakis rossz lehet, és rasszista nézetei miatt kemény összetűzésbe keveredik a lányával.
A darabban ugyanakkor egyedül ő képes túllépni a nézetein, és a menekült lányban a segítségre szoruló embert látja meg. Lujza, aki mindent megtesz, hogy lerázza magáról a Luna bujtatásával járó problémát, máshol próbálja elrejteni barátját. Csöpi azonban, aki maga is átélte a kívülállóság fenyegetését, a halálos veszélyt, önmagán felülemelkedve képes odafordulni a bajba jutott lányhoz. Erről eszünkbe juthat, hogy első éveiben maga Jézus is menekültként élt, és később saját népe között is gyakran érezhette magát kívülálló, nemkívánatos személynek, mégis maga volt a szó szoros értelmében megtestesült szeretet.
Az Örkény keserédes hangulatú, egyszerre szívszaggató és felszabadítóan nevettető előadása ettől válik igazán karácsonyi történetté.
Bár a lezárása feszültséggel teli marad, nincs benne feloldás, de ez napjainkban, amikor a valóságban sem tudunk mit kezdeni a darabban felvetett kérdésekkel, hamisan is csengene. A dilemmákra magunknak kell megtalálnunk a válaszokat, szembenézve saját konfliktusainkkal, traumáinkkal, kétségeinkkel.
Így támogathatja a Szemléleket
A Szemlélek nem üzleti vállalkozás, kizárólag adományokból, támogatásokból működünk. Önállóságunk legfőbb záloga olvasóink nagylelkűsége. Kérjük, ha teheti, ön is csatlakozzon támogatói körünkhöz! Egyszeri vagy havi rendszeres adományát ezen a linken fogadjuk.
Támogatom
