Az utóbbi időben jó és rossz példákat egyaránt láthattunk arra, hogy papok, lelkészek, püspökök interjút adtak a világi sajtónak. Nyilatkozzunk-e írásban? Hagyjunk-e megválaszolatlanul kérdéseket? És egyáltalán, miként kezeljük az ilyen helyzeteket, hogy minden érintett ‒ a nyilatkozó, az újságíró és az olvasó is ‒ úgy érezze, hiteles, releváns beszélgetés zajlott? A Szemlélek kiskátéja.
Kötelességünk-e interjút adni bárkinek?
Nem. De a mai mediatizált világban ez jó alkalom tevékenységünk, álláspontunk bemutatására. Ha nincs súlyos ellenérv, érdemes élni a lehetőséggel. Már csak azért is, mert a sajtó úgyis írni fog rólunk, ezért jobb, ha a mi szempontjaink első kézből jelennek meg a felületeiken. Azt se feledjük, hogy az egyházak nem kevés közpénzből is működnek, ezért a nyilvánosságot tájékoztató médiumok rendelkezésére állni ha nem is feltétlenül kötelesség, de részükről jogos elvárás.
Csak az egyházi/baráti sajtónak nyilatkozzunk?
Ha csak a saját köreinket kívánjuk megszólítani, akkor igen – ez azonban kevéssé egyeztethető össze a missziós küldetéssel. Ha üzenetünket szeretnénk eljuttatni olyan olvasókhoz is, akik nem vagy csak kevéssé járatosak a hitélet világában, akkor érdemes szóba állni másokkal, akár egyházkritikus médiumokkal is. Lepjük meg őket azzal, hogy előzékenyek, adott esetben vitakészek vagyunk! A tapasztalat szerint egyes újságírókban sok előítélet él az egyházi emberekkel szemben, így akár evangelizációs alkalom is lehet ezekre rácáfolni.
Elkérhetjük-e előre a kérdéseket?
A témaköröket igen, a konkrét kérdéseket nem. Már csak azért sem, mert a kérdések jó része az interjú során, a válaszainktól függően fog megszületni vagy testet ölteni.
Mondjuk-e azt, hogy kizárólag írásban vagyunk hajlandók nyilatkozni?
Ha nem akarunk eleve ellenséges hozzáállást sugallni, akkor ne! Az írásos interjú ugyanis akár autoriter kommunikációs modelleket is idézhet, amelyekben a megkérdezett nem párbeszédet folytat, hanem „kijelent”. A mai ember azonban kevésbé fogadja el a tekintélyelvű kinyilatkoztatásokat, inkább a személyes tanúságtételre nyitott. Az interjú alapja egy irányított beszélgetés, és ha csak egyoldalúan, írásban vagyunk hajlandók kommunikálni, azzal
azt üzenjük, hogy hiányzik belőlünk az alapvető bizalom az újságíró iránt.
Tiszteljük meg a sajtó munkatársait azzal, hogy személyes találkozásra méltatjuk őket! Ha pedig erős indokkal az interjú mégis írásban készül, biztosítsuk a lehetőséget a többszöri ‒ akár négyszeri-ötszöri ‒ visszakérdezésre!
Hagyjunk kérdéseket megválaszolatlanul?
Lehetőleg ne! Kompetencia- vagy ismerethiányból, illetve más súlyos okból mondhatjuk, hogy egy kérdésre nem tudunk vagy akarunk válaszolni, de egész témaköröket ne söpörjünk le az asztalról! Legyünk tudatában, hogy az újságíró nem magát, hanem az olvasókat képviseli, és az ő érdeklődésükre számot tartó kérdéseket teszi fel. Ha nem vagyunk hajlandók érdemi kérdésekre válaszolni, akkor utóbbiakat vesszük semmibe, és ez udvariatlan üzenetet küld az olvasóknak – ami miatt később akár magyarázkodásra is kényszerülhetünk.
Mit tegyünk, ha nem tetszenek a kérdések?
Ezt jelezhetjük, ha olyan a helyzet, akár az interjúban is. Adott esetben nyugodtan vitassuk a kérdést vagy az abban foglalt állítást; ettől is csak élő lesz a beszélgetés.
Kitegyük a saját hangfelvevőnket az asztalra?
Csak ha egyeztettük az újságíróval, és a két fél elfogadta a közös felvételt. Ha váratlanul élünk ilyen lépéssel, csak akkor tegyük, ha eleve bizalmatlanságot akarunk sugallni. Ha olyan súlyú vitás helyzet alakulna ki, hogy annak jogi következményei lehetnek, a bíróság a bizonyítási eljárásban úgyis be fogja kérni az újságíró felvételét.
Tekintsük-e az interjú lehetőségét afféle szószéknek?
Ne! Miközben nem kell megtagadnunk papi mivoltunkat, mondandónkat ne prédikációként fogalmazzuk meg, inkább legyünk partnerek egy közvetlen beszélgetésben! Kommunikációs alapelv, hogy nem tökéletesnek, hanem hitelesnek kell lenni. Abba pedig belefér bizonyos fokú esetlenség, akár bizonytalanság, de az is, hogy olyan médiumokkal is szóba állunk, amelyek nem minden tekintetben úgy kérdeznek, ahogy nekünk komfortos.
A sikernek pedig nem az a mércéje, hogy én mindent elmondhattam, amit akartam.
Az üzenetemnek meg kell érkeznie az olvasókhoz is, akik sokszor egészen másra kíváncsiak, fogékonyak, mint amit én mondani szeretnék. Érdemes szem előtt tartani a Loyolai Szent Ignácnak tulajdonított alapelvet: „Bemegyek a te ajtódon, hogy aztán az én ajtómon jöjjünk ki, pontosabban Jézus ajtaján.” Az ügyes, hiteles nyilatkozó úgy beszél, hogy tekintettel van a befogadó hátterére, érdeklődésére, ahhoz érdemben viszonyul, és úgy fogalmazza meg a mondandóját. A kevésbé ügyes nyilatkozónak pedig érdemes fejlődnie, alaposan felkészülnie, és akár médiaszereplési leckéket vennie.
Van-e jogunk megjelenés előtt látni és módosítani a szöveget?
Igen. A módosítás azonban elsősorban pontosítás, és ‒ kivéve a tárgyi tévedést ‒ nem jelentheti az elhangzott kijelentések érdemi megváltoztatását, különösen nem a visszavonását. Egy korrekt interjúhelyzetben ezzel együtt az egyeztetésnek széles tárháza áll rendelkezésre ahhoz, hogy kérdező és kérdezett számára egyaránt vállalható szöveg szülessen.
Hány karaktert írhatunk hozzá az egyeztetésre elküldött szöveghez?
Az újságíró általában jelzi, hogy mekkora terjedelem áll rendelkezésre. Néhány száz karakter többlet belefér, sok ezernyi plusz már nem. Gondoljunk arra is, hogy az olvasó figyelme véges, ezért ha túlságosan felduzzasztanánk a szöveget, amúgy sem sokan jutnának a végére.
Van-e jogunk átírni a kérdéseket?
Nincs, de ha tárgyi tévedés vagy súlyosan méltatlan állítás szerepel bennük, akkor azt jelezhetjük. A címadás és a lead ‒ az interjút felvezető szöveg ‒ megfogalmazása szintén a szerkesztőség joga.
Megjelenés előtt kérhetjük-e, hogy látni szeretnénk a rólunk készült/közölni szándékozott fotót?
Józan határok között igen.
Visszavonhatjuk-e az interjút?
Alapvetően nem. Leszámítva azt a szélsőséges esetet, amikor az újságíró egy zagyva szöveget készít, és nincs remény épkézláb kéziratot faragni belőle. Azon túl, hogy ezt a jog sem teszi lehetővé, gondoljunk bele: az újságíró ‒ és a fotós ‒ órákat dolgozott az interjúval, így már csak az irántuk való tiszteletből sem vethetjük sutba a munkájukat.
Hogyan lehet minél hitelesebb a beszélgetés?
A hitelesség kulcsa a hatalmi pozíció feladása és az önreflexió. A mai médiafogyasztási szokásokat figyelembe véve nem elég „szépen beszélni” – a hitelességhez szükséges felmutatni, hogy az egyház olyan közösség, amely a gyakorlatban, a diakóniában, a válaszok keresésében is aktív.
A bizalmat a kinyilatkoztatások helyett a partneri viszony és a „másik ember mellé leülés” gesztusa teremti meg.
Sokszor nem is az az elsődleges, mit mondunk, hanem az, hogyan mondjuk, és ezzel milyen képet sugárzunk magunkról. Az újságíró nem mikrofonállvány, hanem beszélgetőtárs, és a kommunikáció akkor sikeres, ha a felek úgy érzik, közösen keresték az igazságot, s igyekeztek fejlődni a megértésben. Emellett nem kell félni a véleménykülönbségektől, de az álláspontokat érdemes nyitottan ütköztetni.
Mi jelzi, hogy egy interjú „jól sikerült”?
Jó jel, ha egy interjú érzékelhető társadalmi hatást vált ki, ha az emberek beszélnek róla, ha reflektálnak rá. A digitalizálódott világban könnyen felmérhetjük az elsődleges hatást – kedvelések, megosztások, hozzászólások stb. –, de a közvetett, személyes hatások érzékelése sem lehetetlen. A jó interjú „magáért beszél”, és akkor lehetünk leginkább elégedettek, ha saját, üzenetként megfogalmazott gondolatainkat visszahalljuk másoktól. Egyházi vezetők esetében különösen akkor jó egy interjú, ha érthetőbbé tesz addig nem ismert, sokak által meg nem értett dolgokat, erősíti az egyház hitelességét, bizalmat ébreszt, és ellene hat az egyházzal szembeni negatív tapasztalatoknak, berögződéseknek.
Három szubjektív példa jól sikerült interjúra
⧫ Beer Miklós: El kell érjük, hogy ne legyen az egyházunk életében tabutéma (Szabad Európa)
Így támogathatja a Szemléleket
A Szemlélek nem üzleti vállalkozás, kizárólag adományokból, támogatásokból működünk. Önállóságunk legfőbb záloga olvasóink nagylelkűsége. Kérjük, ha teheti, ön is csatlakozzon támogatói körünkhöz! Egyszeri vagy havi rendszeres adományát ezen a linken fogadjuk.
Támogatom
