Konzervatív német püspök bírálja Donald Trumpot és a tradicionalista családmodellt

A katolikus egyház konzervatív irányzatához sorolt Stefan Oster passaui püspök élesen bírálja a Donald Trump nevével fémjelzett jobboldali keresztény narratívát, valamint a „tradwife” családmodellt. Szerinte a házasság nem a nők alárendeltségéről, hanem a kölcsönös felelősségről és szeretetről szól. Az alábbiakban részleteket teszünk közzé a német egyházi vezető honlapján megjelent írásból.

A nők szerepe a házasságban

A Szentíráshoz és a hagyományokhoz ragaszkodó keresztények a közösségi médiában mostanában egy régi jelenségről beszélnek, amely most új köntösben jelenik meg: az úgynevezett „tradwife”-okról (a nemi szerepeket rendkívül hagyományos módon értelmező nőkről), illetve „Jesus Glow”-jukról. Olyan hitbuzgó nőkről van szó, akik a közösségi médiában arról beszélnek, hogy önmegvalósításuk a gyermekekben, az otthonban és az egyházban teljesedik ki – a férjük iránti engedelmes „alárendeltségben”, akit a ház uraként fogadnak el –, és boldogságukat ebben az anyai, háziasszonyi szerepben találják meg. Teszik mindezt a Szentíráshoz történő állhatatos ragaszkodással, amelyet fenntartások nélkül akarnak olvasni, valamint Krisztusba vetett hittel, ami olyan belső örömre fakasztja őket, hogy az szinte sugárzik belőlük („Jesus Glow”).

Valóban, az Újszövetségben találhatók szakaszok, amelyek alkalmasak e női szerepfelfogás alátámasztására, például a Kol 3,18, az Ef 5,22, a 1Pét 3,1 vagy a 1Tim 2,9–10. Azok a nők, akik ezt az életmodellt választják és jelenítik meg a nyilvánosság előtt, gyakran tudatosan meg is különböztetik magukat a modern, liberális társadalomban megjelenő más női önmegvalósítási modellektől.

A tradwife-ok és a politikai jobboldal

Felmerülhet a kérdés: miért kellene ezzel egyáltalán foglalkozni, hiszen mindenki szabadon választhatja meg a személyes életútját. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű, ugyanis ez a „tradwife”-életforma a jelek szerint hangsúlyosan jelenik meg a jobboldali politikai narratívákban. A meggyilkolt politikai aktivista,

Charlie Kirk például elkötelezett evangelikál keresztény volt, és aktívan támogatta Donald Trump amerikai MAGA-mozgalmát.

A családpolitikáról tett nyilatkozataiban a tradwife-modellt népszerűsítette, és oldalán feleségével, Erikával együtt önmagát is e családmodell képviselőjeként mutatta be.

Ami Németországot illeti, keresztény influenszerek nálunk is – retorikájukban legalábbis – az evangelikál irányzat zászlóvivőiként szólaltak fel: „Keress magadnak egy férfit, aki méltó rá, hogy alárendeld magad neki” – írta a magát kereszténynek valló orvos, Jana Highholder, aki jelentős követőtáborral rendelkezik, és rendszeresen jut szóhoz a katolikus megújulási mozgalmakban is. Ezzel a közösségi médiában ő is felélénkítette a „tradwife”-okról szóló vitákat, különösen azzal, hogy álláspontját gyakran szembeállítja a szerinte túlságosan liberális és nem eléggé biblikus protestáns egyházakéval.

Katolikus környezetben a befolyásos keresztény Johannes Hartl – legalábbis néhány évvel ezelőtt – hasonló szellemiségű nyilatkozatokat tett. „Te vagy a főnök odahaza. Szerető, szolgáló főnök vagy, de nem lehetsz a feleséged rabszolgája, és nem engedheted neki, hogy uralkodjon a család felett. Nem erre lett teremtve, és nem is tesz jót a szívének” – találjuk abban a korábbi előadásban, amelyre az ARD tévétársaság „hip misszionáriusokról” szóló dokumentumfilmjének szerkesztői bukkantak rá. Hartl ugyanakkor hangsúlyozza, hogy ma már nem minden korábbi kijelentését vállalja.

Jobboldaliak-e a konzervatív katolikusok?

Jóindulatú értelmezéssel elismerhetjük, hogy az anya–apa–gyermek(ek) alkotta nukleáris család – és így a társadalom egészének – erősítése legitim törekvés az egyházban, következésképpen az egész társadalomban. Ugyanakkor látni kell, hogy társadalmunkban a baloldali ideológia képviselőinek hatására gyakran automatikusan jobboldalinak, mi több, szélsőjobboldalinak bélyegzik az e modellt hirdetőket.

Ezzel párhuzamosan azt látjuk, hogy az egyházakat belső és külső nyomás is éri, hogy liberalizálják családpolitikai és szexuáletikai álláspontjukat. Ennek egyik nyilvánvaló eszközeként

Hirdetés

a hitbeli meggyőződéseket a nacionalista ideológiával mossák össze, és minden vallási felfogást egyaránt gyanúsnak kiáltanak ki.

Velem is rendszeresen ez történik: azokat a katolikus keresztényeket, akik kiállnak az egyház tanítása mellett, sokan automatikusan „jobboldalinak” bélyegzik. Ráadásul mivel Trump MAGA-mozgalma erősen kötődik a vallási konzervativizmushoz, a gyanú menetrendszerűen bennünket is elér: a konzervatív katolikusok nyilvánvalóan Trump hívei, ebből következően azzal kell támadni őket, hogy nem demokraták.

Trump veszélyes

Másutt már kifejtettem: személyesen nem ismerem az Egyesült Államok elnökét, de nyilvános viselkedése rendszeresen megdöbbent. És bár egyes hagyományhű keresztények a védelmükbe veszik, hangsúlyozva, hogy milyen egyértelműen lép fel az abortusz ellen, meggyőződésem, hogy ember- és teremtésellenes politikát folytat, ami, legalábbis ebben a tekintetben, összeegyeztethetetlen a keresztény hittel. És nem zárnám ki azt sem, hogy, amennyiben az szolgálná az érdekeit és a nagyzási hóbortját, azonnal megváltoztatná az abortuszról hirdetett álláspontját. Igencsak lehetséges, hogy többéves részvétele Jeffrey Epstein üzelmeiben további súlyos erkölcsi kérdéseket felvető részletek hoz majd napvilágra. Mindezek miatt megbízhatatlannak, elnöki tevékenységét pedig veszélyesnek gondolom.

Ef 5:21-6:7

(…) Az asszony engedelmeskedjék férjének, akárcsak az Úrnak, mert a férfi feje az asszonynak, ahogy Krisztus feje az Egyháznak: testének ő a megváltója. Amint tehát az Egyház alá van vetve Krisztusnak, az asszony is mindenben férjének. Férfiak, szeressétek feleségeteket, ahogy Krisztus is szerette az Egyházat, és feláldozta magát érte, hogy a keresztségben szavával megtisztítva megszentelje.

(…) Gyermekek, engedelmeskedjetek szüleiteknek az Úrban, mert így van rendjén. Ez az első, ígérettel egybekötött parancs: „Tiszteld apádat és anyádat, hogy boldog és hosszú életű légy a földön.” Apák, ne keserítsétek meg gyermekeiteket, hanem neveljétek őket fegyelemben az Úr útmutatása szerint. Szolgák, engedelmeskedjetek földi uratoknak, félő tisztelettel és egyszerű szívvel, akárcsak Krisztusnak. (…)

Társadalmilag meghatározott hatalmi viszonyok

A fenti összefüggésben Pál háromféle kapcsolatot ír le, melyekben – kora társadalmi viszonyai közepette – először mindig a gyengébb fél szerepel először: a férfiak viszonylatában a nők, az apák viszonylatában a gyermekek, és a gazdájuk viszonylatában a rabszolgák. Nézetem szerint először leíró jelleggel tárgyalja ezeket a társadalmi kapcsolatokat, a bennük foglalt erőviszony-egyenlőtlenségekkel együtt. Pál ismeri a teremtéstörténet narratíváját, amely szerint az emberiség Isten iránti engedetlenségének következményeként a hatalom és a vágyakozás, negatív következményeikkel együtt, meghatározzák a férfi és a nő közötti kapcsolatot is: „Vágyakozol férjed után, és ő uralkodni fog feletted” (Móz 3:16).

Mármost elfogadni a bűnbeesés utáni társadalmi viszonyokat egy dolog, de Krisztus és az ő szeretete révén az emberi méltóság eredeti egyenlőségének ősi emléke újra megjelenik a Krisztusba vetett hit által formált életekben – és képes alapvetően megváltoztatni őket.

Ha valóban az „alávetés” a megfelelő kifejezés, akkor Pál máris teljesen új módon értelmezi azt.

Pál ezért a meglévő hatalmi egyenlőtlenséget a szeretet és a kölcsönös(!) alávettség új keretébe ágyazza; a kölcsönös felelősségvállalás és mindkét nem Krisztusnak történő alávetettségébe.

Ez azt jelenti, hogy Pál látja és hangsúlyozza, hogyan változnak át meglévő viszonyok és alakulnak át új, egyenlő méltósággal rendelkező felek kapcsolatává. Értelemszerűen ugyanez vonatkozik a rabszolgák és gazdáik, valamint a gyermekek és az apák közötti kapcsolatra is. Minden hatalmi viszony az Úrhoz fűződő kapcsolatban találja meg a mértékét, aki a megtestesült szeretet – és aki radikálisan megalázta magát értünk, hogy mi növekedhessünk benne. A férj és feleség közötti kapcsolatban Pál radikális követelése: a férjeknek úgy kell szeretniük feleségüket, ahogy Krisztus szerette az egyházat! Vagyis: Krisztus szeretetből meghalt az egyházáért. (…)

A házasság célja: a házastársak kölcsönös java

Mindezen fejlemények fényében a katolikus egyház legutóbbi hivatalos tanítása a házasságról többé már nem beszél a nők férfiaknak történő explicit alárendeltségéről. Ehelyett régóta elismeri, hogy a házasság – illetve annak formái a történelem során és az egyes kultúrákban – különféle kifejezést és alakot nyertek, Jézusban és általa azonban visszatér eredeti céljához Isten üdvösségi tervében.

A katolikus egyház is egyértelműen érzékelhető fejlődésen megy keresztül ezen a területen. A II. Vatikáni Zsinaton például mélyebb megértést nyert az emberi személy méltósága, különösen a szabadság tekintetében, ami a házasság mélyebb megértéséhez is vezetett.

Míg korábban a házasság elsődleges „célja” az utódnemzés volt, második fő célként ma már a házastársak kölcsönös java is megjelenik.

A házasságot ma az élet és a szerelem személyes egyesülésének fogalmával határozzák meg. Ez a fejlődés legmélyebb kifejezésre a „Gaudium et spes” kezdetű zsinati dokumentumban (47–52) talál, de a Katolikus Egyház Katekizmusában (1601–1617) is megjelenik – mindig hangsúlyozva az egymásért és az utódokért viselt közös felelősséget. Anélkül, hogy a szövegek bármelyik partner, legkevésbé a feleség alárendeltségét említenék.

Bizonytalanság a nemi szerepek körül

Ha ez a fejlemény a katolikus gondolkodásban is megfigyelhető, akkor miért tűnik még mindig vonzónak egyesek, különösen katolikus keresztények számára a fent említett „tradwives” modellje, és ezzel együtt a „férfias férfi” dominanciájának hirdetése? Megfigyeléseim szerint ez elsősorban a nemi szerepekkel kapcsolatos széles körű bizonytalansághoz kapcsolódik, amely egész kultúránkat áthatja. A biológiai nem és a gender (a nemi szerepek kialakulása egy adott társadalomban) közötti kapcsolatról folyó legitim polémia egyes vitákban radikális konstruktivizmusba torkollik, amely

a biológiailag meghatározott nemről is azt állítja, hogy alkalmasint az is konstruált valóság.

Ez végül, Ferenc pápa szerint, a férfi és a nő közötti különbség és kölcsönös függőségük tagadásához vezet (vö. Amoris Laetitia, 56).

A férfiak és a nők továbbra is különböznek

(…) A férfiak és a nők különbözőek! Ezért csatlakozhatunk, és kell is csatlakoznunk Ferenc pápához, aki határozottan bírálja a nőket elnyomó és az ellenük irányuló erőszakot elősegítő patriarchális struktúrákat. Éppen ezért a pápa a nők emancipációját „örömre okot adó jelenségnek” nevezi, „amelynek köszönhetően a régi diszkriminációs formák felszámolásra kerülnek” (Amoris Laetitia, 54). Ugyanakkor Ferenc fontos szerepet szán a férfiaknak a családi életben, „különösen a feleség és a gyermekek védelme és támogatása terén… Az apa hiánya nagy hatással van a család életére, a gyermekek nevelésére és társadalomba történő beilleszkedésére. Ez a hiány lehet fizikai, érzelmi, mentális és lelki. Ez a hiány megfosztja a gyermekeket az apai viselkedés megfelelő példájától” (Amoris Laetitia, 55).

(…) Ezért – és ezt itt kifejezetten ki kell emelni – az Egyház azt is üdvözli, ha egy férfi és egy nő olyan kapcsolati modellt választ,

amelyben a nő elsősorban anyai szerepét tölti be, a férfi pedig elsősorban a fizetett munkát végzi.

Az a tény, hogy a legtöbb kultúrában, legalábbis a gyermeknevelési szakaszban, még mindig ez a többségi modell, arra utal, hogy ez a családok jólétének szempontjából rendkívül értékes. Természetesen a szerepek megosztása eltérő is lehet, ha az egyes családtagok úgy látják jónak, vagy ha a körülmények másként diktálják. Ami mindig elengedhetetlen, az a szeretet kultúrája és mindkét partner felelősségvállalási hajlandósága.

Ebben az értelemben – és a fent említett szövegek (II. Vatikáni Zsinat, a Katolikus Egyház Katekizmusa, Amoris Laetitia) alapján – úgy vélem, hogy egyházunk családról, a nőiességről és a férfiasságról alkotott felfogása elengedhetetlenül fontos hozzájárulás egy társadalom, különösen egy demokratikus társadalom virágzásához, amely a keresztény emberképen alapul. Véleményem szerint ez a megközelítés középutat jelent a tradicionalista emberképet képviselő nézetek – amelyek a Biblia szó szerinti értelmezése révén a politikai jobboldal felé sodródnak –, valamint a radikálisan konstruktivista modell között, amely elmossa a különbséget férfiak és nők között, és nyitott a baloldali ideológiákra, amelyek elődeik, Marx és Engels nyomdokaiba lépve a klasszikus családmodell teljes felszámolására törekednek.