Neked sikerült valaha meggyőzni bárkit a másik politikai tábor tagjai közül? Gondolkodtál már rajta, hogy vajon miért nem? Hodász András coachként szerzett tapasztalataiból táplálkozó írása a választások elé – és utánra.
A vitáink tele vannak feszültséggel, és ennek korántsem csupán az uszító plakátok és a propaganda az oka – nem mondom, hogy nem járulnak hozzá, de ilyen mértékű indulat felszításához kevesek lennének. Az viszont nyilvánvaló, hogy majdnem lehetetlen értelmes párbeszédet folytatni. Amikor kliensekkel dolgozom, és megjelenik a harag, számomra mindig az az elsődleges kérdés, hogy mi a gyökere. A harag ugyanis nagyon beszédes érzelem, és többet mesél a kliensről, mint amennyit ő maga gondolna.
Mostanában szívesen megyek bele közéleti vitákba a kommentszekcióban, és hasonló gondolatok foglalkoztatnak. Sokat beszélünk ugyanis a társadalmi megosztottságról, de keveset arról, hogy vajon mi a kialakulásának oka, és mit lehetne tenni ellene. Fontos megértenünk, hogy a politikai indulat mögött sokszor feldolgozatlan sérelem és rengeteg félelem áll. Ezt kell megértenünk, ha be akarjuk temetni az árkokat. Mert remélem, hogy eljön annak is az ideje.
Bárki nyer április 12-én, legfontosabb feladata, hogy újraegyesítse a nemzetet.
Nézzük a politikai indulat mögött rejlő okok szigorúan szubjektív, és – hely híján – szűkre szabott listáját!
Feldolgozatlan történelmi sérelmek
A párokkal való munkám során gyakran megjelenik a szűnni nem akaró harag, aminek többek között az is oka lehet, hogy a múlt sérelmeiért soha nem kért bocsánatot a másik fél, így nem következhetett be a kiengesztelődés és a továbblépés.
A magyar történelem tele van veszteséggel, megszállással, árulással, alkalmazkodási kényszerrel és megalázottsággal, minden politikai oldalon és társadalmi csoportban. A keresztény jobboldali embereknél a mai napig felbukkannak az 1989 előtti traumák. Részint jogosan, hiszen soha senki nem kért bocsánatot értük, nem történt jóvátétel, még az ügynökakták ügyét sem rendeztük megfelelően.
Sokunk családjában ez zsigeri valóság: erőszakos államosítás, padláslesöprés, politikai üldözés.
Nagyapám ötvenhatos hős, aki csak a hetvenes években szabadult a börtönből.
Bár itt voltak a szovjet csapatok, magyar emberek súgtak be, vertek meg és fosztottak ki magyar embereket. Ez bizalomvesztés, árulásélmény, megaláztatás, tehetetlenség. Itt volna az ideje a múlt feldolgozásának, mert amíg ez nem történik meg, a harag újra és újra fel fog bukkanni.
Aktív sérelmek a közelmúltban
Hányszor hallottam, hogy a Gyurcsány-kormány milyen támogatásokat tartott vissza az egyházaktól! Jogos sérelem. Ahogy még számtalan egyéb sérelme is van a jobboldalnak a 2010 előtti időkből, többek között az őszödi beszéd és a rá adott kormányzati reakció. Napestig lehetne sorolni.
Ahogy jogos az a rengeteg fájdalom is, amit az ellenzéki oldal 2010 után szenvedett el. Sokan úgy élték meg, hogy kulturálisan, politikailag vagy egzisztenciálisan megalázták, kiszorították, ellehetetlenítették őket. Sokan hagyták el az országot emiatt, családok szakadtak szét.
Megint csak: ki kell mondani, hogy meg lehessen beszélni. A kiengesztelődéshez empátia, a fájdalom validálása, és kölcsönös bocsánatkérés szükséges.
Talán a legfontosabb: a félelem
A harag mögött gyakran félelem van. (Ranschburg Jenő írt a folyamatról: félelem-harag-agresszió.) Félelemből pedig van bőven mindkét oldalon. Az egyik táborban sokan úgy élik meg, hogy
az ország, a biztonságuk, az identitásuk vagy az általuk fontosnak tartott világrend állandó fenyegetés alatt áll.
Függetlenül attól, hogy a fenyegetés mennyire reális, ez súlyos egzisztenciális szorongást tud okozni.
A másik oldalon sokak tapasztalata, hogy fenyegetik a személyes szabadságukat, ráadásul politikailag potens szereplők teszik ezt (lásd húsvéti nagytakarítás, poloskázás stb.), ami súlyosbítja a félelmet, és szintén egzisztenciális szorongást okoz.
Vagyis nem pusztán véleménykülönbség van, hanem rettegés, ami haragot és gyűlöletet szül, és ez is könnyen csúszik át verbális agresszióba, megbélyegzésbe, gúnyba, dehumanizálásba. Ezt látjuk a kommentek hangvételében is. Ilyen érzelmi állapotban a pusztán logikus érvek ritkán jutnak el a másikhoz.
Tedd fel magadnak a kérdést: amikor legutóbb dühös lettem egy komment írása közben, valójában mi történt bennem? Honnan jött az indulat? Mi okozta?
Amikor tehát megosztottságról beszélünk, látnunk kell mögötte a lélektani folyamatokat, amelyek megértése nélkül nem fogjuk tudni újraegyesíteni az országot.
A lélek sebeihez és félelmeihez kizárólag empátiával és őszinte odafordulással lehet közeledni.
Fontos leszögezni: az empátia nem azt jelenti, hogy egyetértek a másikkal, sem azt, hogy feladom a meggyőződésemet. És főleg nem azt, hogy relativizálom az igazságot. Az empátia azt jelenti, hogy megpróbálom megérteni, mi zajlik benned, mitől félsz ennyire. Nem dolgom eldönteni, hogy igazad van-e, a feladatom csupán a megértés.
Ez az a pont, ahol a legtöbbször elbukunk a vitáinkban. Mert valójában nem kérdezünk, hanem támadunk, nem megérteni akarunk, hanem győzni. Hangosabbnak, erősebbnek lenni, magunkhoz ragadni az utolsó szó jogát. És innen nehéz és rögös a visszaút a párbeszédhez. Ha ellenségnek tekintem a másikat, nincs miről beszélgetnem vele.
Párkapcsolati workshopokon gyakran hangsúlyozok egy nagyon egyszerű, mégis fontos alapgondolatot:
amíg a másik ember nem érzi magát biztonságban, nem fog változni. Sőt, azt sem fogja meghallani, amit mondasz.
Nem azért, mert buta, hanem mert védekezik. És te nem az az ember vagy, aki elgondolkodtató érveket mondd neki, hanem aki fenyegeti a biztonságát, szakmai szlenggel élve nyomogatod a triggerpontját.
Pontosan ezt látjuk országos szinten is. Ha a másik tábor tagja azt érzi, hogy lenézik, kigúnyolják vagy veszélyben van, akkor még jobban bele fog kapaszkodni a saját igazába. És minél erősebben próbálod meggyőzni, annál mélyebbre ássa magát a meggyőződésében. Így terjed és növekszik a harag, a szétszakítottság, és mélyülnek az árkok. Lehet mindenért a propagandát okolni, de valójában mi is hozzájárulunk a folyamathoz, miközben tehetnénk ellene.
Ha tehát valóban változást akarunk, akkor tényleg magunkon kell kezdenünk. Hiszem, hogy április 12-e után új országra kell ébrednünk, de ez elsősorban rajtunk múlik. Azon, ahogy beszélünk egymással. Mert a kiabálás, a gúny, a morális fölény demonstrálása rövid távon elégedettségérzéssel jár, hosszú távon azonban csak
továbbmélyíti azokat a sebeket, amelyek miatt sok helyen már családtagok sem állnak szóba egymással.
Most ünnepeltük a húsvétot, a feltámadás ünnepét. Jézus győzelmét a halál és a sötétség felett. Itt az idő, hogy a mi szívünkben is győzzön a fény.
Így támogathatja a Szemléleket
A Szemlélek nem üzleti vállalkozás, kizárólag adományokból, támogatásokból működünk. Önállóságunk legfőbb záloga olvasóink nagylelkűsége. Kérjük, ha teheti, ön is csatlakozzon támogatói körünkhöz! Egyszeri vagy havi rendszeres adományát ezen a linken fogadjuk.
Támogatom
