Péter nem is félelemből tagadta meg Jézust? Az apostol tettének alternatív értelmezése

A húsvéti Jézus-passió emberi drámái közül Péter háromszori tagadása az elfogatás éjszakáján a legtöbbet idézett. Valóban jól értjük, miért és hogyan tagadta meg a tanítvány a mesterét? A mi tagadásaink gyökerei vajon nem Péter gondolataiból és tetteiből erednek? Meskó Zsolt gondolatkísérlete új megközelítésbe helyezi az apostol és a mi tagadásainkat.

A hagyomány Péter tagadását abban látja, hogy Jézus elfogatásának éjszakáján – beteljesítve a jövendölést – háromszor mond nemet a kérdésre, hogy ismeri-e Jézust. Három ismeretlen érdeklődésére háromszor letagadja, hogy a közvetlen környezetéhez tartozik.

Megtagadni egy barátot, a mesteremet félelem hatására elítélendő cselekmény, de azon az éjszakán, amikor a barátra, mesterre halál vár, mégis érthető, szinte jogos önvédelemnek tekinthető. Mit várnánk Pétertől: vallja be azonnal, hogy bizony a legbelső tanítványok egyike, ezzel kínálja fel magát a kivégzésre? Ezt várjuk valójában Pétertől, ezt tennénk magunk is, ha mi lennénk ott? S ez volna az a hatalmas bűn, a háromszori megtagadás, amelyet azóta mi is elítélünk, s a kakasszóra összenézünk:

ily egyszerűen, ily bután hogyan lehetett elbukni?

Úgy érzem, nem ez volt a péteri tagadás igazi mélysége, s nem ez a háromszori elhatárolódás mérgezi a mi életünket is.

Péter hatalmas erejű, szenvedélyes, hirtelen fellobbanó halászember volt. Termetben talán Jézusnál is erőteljesebb felépítésű, nála is izmosabb férfi. Egy akaratos ember, aki érzi és tudja, hogy a fizikai erejével bármit elérhet. A 12 fős társaság vezéralakja, szinte óvó-védő apafigura, akinek társaságában biztonságban érzik magukat a többiek. Egy testőr, aki vigyáz Jézusra és a többiekre is.

Képzeljük el ezt a karaktert, ahogy összeroppan egy mellkasáig sem érő, vékony szolgálólány kérdésére. Nekem nehezen megy. Azt hiszem, valami másról, másról is szól ez a történet.

Amikor Jézus elmondja tanítványainak, mire készül (Mt 16,23), mi vár rá – „megölnek, de harmadnapra feltámadok” –, Péter felcsattan, és szemrehányóan félrevonja Jézust. „Isten mentsen, Uram, ilyesmi nem történhet veled!” Erre meglepő módon Jézus veszíti el türelmét, és így kiált Péterre: „Távozz tőlem, Sátán! Botránkoztatsz, mert nem arra van gondod, amit Isten akar, hanem arra, amit az emberek akarnak!”

Kemény szavak! De miért ez a kifakadás? A mester utána a tanítványaihoz fordul, és így szól: „Aki követni akar, tagadja meg önmagát, és vegye fel a keresztjét, s kövessen!”

Mi Péter vétke itt, ami kiváltja Jézus haragját? Péter a saját feje után megy, és nem akarja elfogadni az isteni akaratot, jelen esetben Jézus útját a keresztre, a feltámadásba. Nem érti pontosan, mi történik, csak meg akarja menteni Jézust, még az isteni szándékkal szemben is.

Képzeljük el ezt a hirtelen haragú embert – akit még Jézus is csak úgy tud lecsillapítani, hogy rárivall –, ahogy összerezzen, ha valaki megkérdezi tőle: nem közéjük tartozol-e?

Hirdetés

Szerintem ez a Péter, ahogy rászól Jézusra, rászólna a lányra is: „Ugyan már, hagyjál!”, s talán még el is lökné magától.

Mégis, akkor mi történik a főpap házának udvarán, ahová Jézust kihallgatni vitték? Szerintem Péter nem adta fel Jézus megmentésének gondolatát. Lásd, kardot ránt, és lecsapja a főpap szolgájának fülét az elfogatáskor. Tehát miután Jézus azt mondta neki: „Távozz, Sátán!”, még mindig nem adja fel tervét, és fizikai erőszakra is képes lesz. Csak a túlerőt látván fut el.

Ez a Péter szerintem azért követi Jézust, mert még mindig keresi Jézus megszabadításának útját. Azok a tanítványok, akik félnek, akik már a közelébe sem mernek menni, így kvázi már megtagadták, rég eltűntek az éjszakában, csak Péter követi őt tettre készen. Ő lenne a gyáva, a félelmében tagadó? Nem. Ő a saját akaratát követő, Isten akaratát elfogadni képtelen ember, aki csak azért is megmutatja. S amikor megszólítják, nem félelmében mond nemet, hanem hogy őrizze inkognitóját, és így keresse a lehetőséget Jézus megmentésére.

Háromszor próbál Jézus közelébe férkőzni, háromszor ismerik fel, háromszor mond nemet.

De számomra nem ez a tagadás, hanem az, hogy háromszor fordul szembe az isteni akarattal, és annak ellenében szeretné Jézust – a saját akaratának megfelelően – szabadon látni.

Ez az igazi tagadás: szembeszállni az isteni tervvel… Nem úgy lesz, ahogy te mondod, Jézus… „Hogy mondhatsz ilyet?” Hanem úgy, ahogy én! S ha egyszer felismernek, nem baj, majd megyek a másik oldalról, s ha ott is, majd a harmadikról, s ott is a saját fejem után! És csak akkor eszmélek, amikor a jézusi jövendölés, a kakasszó leoldja szememről a hályogot.

Ebben a Péterben már én is magamra ismerek. Majd én, veled, Uram, de nélküled! Majd én megmutatom neked, hogyan kell csinálni. Majd én! Legyen meg az én akaratom!

Add, Uram, hogy a hajnali kakasszó ne várja meg háromszori tagadásomat; adj fület lelkemnek, hogy már az első után meghalljam a még szunnyadó kakas megváltó hangját! Köszönöm, hogy felveszed helyettünk a keresztünk!