Tarr Zoltán: Nem a kormány dolga megmondani, mi az egyházak feladata

A református lelkészből lett miniszter szerint számos gyülekezet úgy működik most, mint a kommunizmus idején, az előző kormány gyűlöletexportjával szemben a Tisza exportcikke a részvételiség, a kereszténynek nevezett politizálás európai helyzetét pedig gyomorforgatónak látja. Tarr Zoltán minderről július 9-én, a Sopronban megszervezett Szélrózsa evangélikus ifjúsági találkozón beszélgetett Prőhle Gergely országos felügyelővel.

– Nem akartam miniszter lenni, politikus, párttag végképp nem. Ezeket el is mondtam Magyar Péternek, de megértettem, hogy jelenleg itt van szükség rám. Mostanra megtanultam: nem szabad elárulnom a miniszterelnöknek, hogy mit nem szeretnék – ez a derűt fakasztó vallomás is elhangzott a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter részéről a Szélrózsa találkozó első napján. A Prőhle Gergely evangélikus országos felügyelő által moderált beszélgetés olyan sok érdeklődőt vonzott, hogy a programot az eredetileg tervezett előadóteremből át kellett költöztetni a főleg koncertekhez használt nagyszínpadra. Prőhle Gergely – jó érzékkel – nem közéleti kérdésekkel nyitott, hanem Tarr Zoltán egyházi szolgálati korszakának érdekességeire, kihívásaira helyezte a fókuszt. A jelenlévők egy része még nem is élt a rendszerváltás idején, így ők különös érdeklődéssel hallgathatták, hogy egyházi körökben – és itt elsősorban a református felekezetre utalt a miniszter – a kilencvenes éveket nem csupán a nagy szabadsággal együtt járó útkeresés határozta meg, hanem vádaskodás és a keservek felemlegetése is jellemezte az évtizedet. Az ezredfordulóig kellett várni, hogy a fiatalok, a „jövő egyháza” saját kezükbe vehessék saját közösségeik irányítását, saját céljaik megvalósítását.

– Az egyház szerintem leginkább a gyülekezeteiben él. Az lenne a legjobb, ha engednénk szárnyalni a helyi közösségeket.

Sajnálatos látni, hogy ehelyett mennyire állványimádóak lettek a magyar egyházak. Ez a súlyos teher nyomja most őket

– fogalmazott Tarr Zoltán, mondván, ez abból is fakad, hogy az előző kormányzat „betonhívő” volt. – Ez a teher azért különböző mértékben nyomja a magyar keresztény felekezetek vállát – vetette közbe Prőhle Gergely, mire egyből érkezett is a pozitív reakció a nézőtérről, jelezve, hogy mindenki értette: az evangélikusok politikai függetlenségének nagy fokú megőrzésére utalt az országos felügyelő. Ezt egy számadat is megerősítette: állítólag az elmúlt 10 év során 70 százalékról 90 százalékra növekedett a Magyarországi Evangélikus Egyház pénzügyi önfenntartó képességének mutatója.

Saját, református felekezetére utalva a miniszter szókimondóan jelezte: míg ő maga zsinati tanácsosként a függetlenség, az egyházi szuverenitás híve volt, egy idő után „az egyház őrállói nem engedték”, hogy ezt az elvet érvényesíteni tudja. – 2015-ben olyan erős diszkrepancia állt be Bogárdi Szabó István püspök vezetésével, amely miatt távoztam az egyházi vezetői szolgálatból, mert nem voltam hajlandó felvállalhatatlan megállapodásokba belemenni. Hiszem, hogy az egyháznak lehet más a véleménye, mint az aktuális kormányzatnak – mondta.

Így érkeztünk el kronológiában Tarr Zoltán politikai színrelépéséig, amit, mint mondta, nem tervezett, de úgy éli meg, hogy „most más formában szolgálom az Urat”. Elmondása szerint a Szemléleknek 2024 márciusában adott interjúja volt a választóvonal, amelyre azért tudott vállalkozni, mert bár a kegyelmi botrány – annak különösen a magyar reformátusságot sújtó válsága – sokakat felháborított, de ő abban a kivételezett helyzetben volt, hogy másokkal ellentétben a nyilvánosság előtt is fel merte vállalni a véleményét. – Soha nem hagytam, hogy az egyházam egzisztenciális bilincset rakjon rám – hangsúlyozta.

A politika és a kereszténység kapcsolatára áttérve erősen fogalmazott: az a kereszténynek nevezett politizálás, ami Európában tapasztalható, „egészen gyomorforgató”, erre épp az előző magyar kormányzat volt a legjobb példa. Szerinte alaposan meg kell változtatni azt, amire kereszténydemokráciaként szoktunk hivatkozni. – Néha szinte szeppukut volna kedvem elkövetni a parlamentben, ahogy hallgatom azokat az ellenzéki képviselőket, akik keresztény értékekről beszélnek, miközben pontosan tudható, hogy a szavaik és az életvitelük között mekkora a szakadék. Attól nem lesz keresztény a politika, ha állandóan keresztény Magyarországról beszélünk. Elképesztően messze kerültek hazánkban e téren a szavak a valóságtól.

A túltolt állami kereszténység óriási hitelességi válságot okozott a hívek körében: olyanná lett például a református gyülekezeteink működése, amilyen a kommunizmus idején volt. Félelem, elhallgatás a jellemző napjainkban – mutatott rá.

Tarr Zoltán szerint két nagy sikerterméke volt a Nemzeti Együttműködés Rendszerének: a demokrácia meghekkelése, valamint a gyűlöletexport, ami még a tengerentúlon is érezteti hatását. Ehhez képest a Tisza Párt küldetése a demokrácia megújítása, az ő exportcikkük a részvételiség – szeretnék, ha az emberek éreznék, hogy közük van az életükhöz. Úgy tapasztalja, olyannyira nagy érdeklődés kíséri ezt a folyamatot, hogy még Dél-Amerikából is felfigyeltek a magyarországi közéleti változásra, állítólag élménytúrákat szerveznek külföldről, hogy minél többen „beleszagoljanak a remény levegőjébe”.

Hirdetés

Kritikus, nem túl kényelmes kérdésekben sem volt hiány a program során, s a miniszter elismerte: olyan most az államigazgatás helyzete, mintha elöl szaladna a mozdony, a vasúti kocsik meg próbálják legalább az irányt tartani, ha a tempót nem is bírják. De ez szerinte a megörökölt, lassú, abszurd, pazarló közigazgatásból is fakad, amely mára elavult, jelentős korszerűsítésre szorul, például papírhalmok nyomtatása helyett digitalizálásra van szükség. Magyar Péter jelenlegi markáns kommunikációja szerinte abból fakad, hogy az elmúlt 16 év hazugságait nem lehet csak úgy elfelejteni, s a sokak által kifogásolt „harsányság” – amelyet mások viszont kifejezetten üdvözölnek – rá is jellemző, bár kétségkívül kevésbé vehemens a stílusa, mint a kormányfőnek. Tarr Zoltán szerint „elképesztően brutális, döbbenetes, erőszakos leuralás jellemezte az elmúlt 16 évet”, és ahhoz, hogy megváltozzon a politikai kultúra, elengedhetetlen a hazugságok számonkérése. Szerinte ugyanakkor tiszteletben kell tartani azon választók véleményét is, akiket zavar a miniszterelnök némely megszólalása.

Minthogy az ő minisztériumához tartoznak az egyházi ügyek is, érdeklődve várta a hallgatóság, milyen változás várható a kormány és vallási szervezetek kapcsolatában. Tarr Zoltán a „szabadon lélegezni” kifejezéssel utalt rá, hogy nem a kormány dolga megmondani, mi az egyházak feladata, az államnak csupán a jogszabályi kereteket kell meghatároznia, amiben az egyházak önállóan, szuverén módon működhetnek.

– Nem fogunk kérni semmit az egyházaktól, és nem is fogunk úgy pénzt adni nekik, hogy cserébe kérünk, elvárunk valamit

– határozta meg az új egyházpolitika vezérelvét a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter. Ennek a kijelentésnek az ad különös nyomatékot, hogy a belsős szállóige friss változata szerint a három hazai evangélikus püspökből mind az öt a helyszínen hallgatta a miniszter szavait (Szemerei János, Kondor Péter és Keczkó Pál mellett a már nem egyházkerületi vezetőként szolgáló Fabiny Tamás és Gáncs Péter is ott volt Sopronban).

A nyilvános beszélgetés lezárásával nem ért véget az együttlét, hiszen következtek a „társadalmi kapcsolatok”: fiatalok tucatjai várták Tarr Zoltánt, ki egy kézfogásra, ki dedikálásra, a többség pedig szelfire akarta elkapni a minisztert. S bár jogosnak tűnhetne a kritika, hogy egy ennyire politikai jellegű beszélgetés miként kaphat helyet egy saját függetlenségét nagy becsben tartó keresztény felekezet rendezvényén, jó, ha tudjuk: evangélikus értelmezésben az önállóság nem jelent elzárkózást, így korábban például az ugyancsak református Balog Zoltánt is vendégül látták, aki akkor ugyanígy miniszterként szólt a jelenlévőkhöz.