Míg a Jehova Tanúi korábban tiltották a vérátömlesztést – és ebbe többen belehaltak –, minapi határozatukkal lehetővé tették, hogy a hívek lelkiismereti alapon döntsenek a más embertől származó négy fő véralkotóelem elfogadásáról. Ez újra ráirányítja a figyelmet a vallási tekintély felsőbbrendűségére, és más egyházak számára is kényelmetlen kérdéseket vet fel.
A teljes vérátömlesztés tilalma továbbra is érvényben maradt, a változás – a vörös- és fehérvérsejtek, a vérlemezkék és a vérplazma elfogadásának engedélyezése – mégis jelentős lépés. Ezt az enyhítést a Vezetőtestület „clarification” (tisztázás) címszóval jelentette be: indoklásuk szerint bár a Biblia előírja a vértől való tartózkodást, nem rendelkezik arról, miként kell megítélni a vér egyes összetevőinek orvosi felhasználását.
Korábban sok Tanú számára a vér megtagadása az Isten iránti engedelmesség és a hithez való hűség kérdése volt. Aki vérátömlesztést fogadott el, vagy engedélyezte azt a gyermeke számára, szembekerült a közösség vallási elvárásaival, és akár a kiközösítést is kockáztatta.
A napokban egy nő dühösen szembesítette a gyülekezetet és a nyilvánosságot azzal, hogy édesanyja hajszál híján életét vesztette amiatt, hogy a szervezet korábban az úgynevezett „vérkártya” aláírására kötelezte. Ez a nyilatkozat baleset, eszméletvesztés vagy sürgősségi ellátás esetén jelzi az orvosoknak, hogy
a beteg nem járul hozzá bizonyos vérkezelésekhez.
Mivel a Vezetőtestület most gyakorlatilag engedélyezte azt, amiért korábban emberek akár az életükkel fizettek, vagy ami miatt kiközösítették őket, a döntés a hozzátartozókban – érthető módon – felháborodást váltott ki.
A Jehova Tanúi vérrel kapcsolatos tanítását több bibliai szövegre alapozzák, különösen az Apostolok cselekedetei 15. fejezetének egyik intésére: „Tartózkodjatok a bálványáldozati hústól, a vértől, a megfulladt állattól és a paráznaságtól” (Apcsel 15,28–29). A szervezet ezt a tiltást a modern vérátömlesztésre alkalmazta, szerinte a vér az életet jelképezi, az élet pedig Isten tulajdona, ezért tilos visszaélni vele.
A kritikusok szerint ez komoly értelmezési csúsztatás. A bibliai szövegek eredeti összefüggése ugyanis az étkezéshez, az áldozati gyakorlathoz és a vallási közösség életéhez kapcsolódik. A vérátömlesztés pedig modern orvosi eljárás, amelynek fogalma nem szerepelt az ókori szövegekben. Emiatt jogos a kérdés, hogy
egy ókori étkezési tilalom alapján meg lehet-e ma tiltani egy életmentő beavatkozást.
A merev szabály súlyos gyakorlati következményekkel járt. Orvosoknak és hozzátartozóknak világszerte mérlegelniük kellett a beteg vallási meggyőződését, az orvosi kötelességet és az élet védelmét. Különösen fájdalmas volt ez a gyermekek esetében, amikor a szülők elutasították a vérkezelést, miközben a szakemberek a kórházban a gyermek életét próbálták megmenteni. Több ügyben bíróságnak kellett dönteni a szülő vallási nézete és a gyermek életének megóvása között, és a vér megtagadása számos esetben a gyermek életébe került.
Ezért a mostani módosítás után felmerül a múlt tisztázásának igénye is. Ha a korábbi téves értelmezés miatt emberek életmentő kezeléseket utasítottak vissza, akkor az egyház vezetőinek, akik Isten nevében közvetve mások életéről hoztak döntéseket, a következményekkel is el kell számolniuk. Különösen akkor, amikor később maguk változtatják meg az addig szilárdnak hitt előírást.
Az egyik legismertebb ügy a 16 éves Bethany Hughes esete volt. Amikor 2002-ben akut leukémiát diagnosztizáltak nála, kezelése vérátömlesztéseket is igényelt volna, de Bethany ezt vallási okból elutasította.
Végül bírósági beavatkozás nyomán vért kapott, de a kezelés már nem hozott eredményt, és életét vesztette.
Apja pert indított a Jehova Tanúi ellen, mondván, a szervezet és annak jogászai olyan környezetet teremtettek, amelyben lánya nem volt képes átgondolt döntést hozni a vérátömlesztésről. A per végső kimenetele lényegében az lett, hogy Bethany apja nem tudta felelőssé tenni a Jehova Tanúi szervezetét lánya haláláért.
A védőoltások története is hasonló kérdéseket vet fel. A Jehova Tanúi Watch Tower (Őrtorony) című kiadványaiban 1921 és 1952 között olyan állítások jelentek meg, amelyek a vakcinát a bibliai alapelvekkel összeegyeztethetetlennek mutatták be. Egyik fő érvük szerint az oltás megsérti az Isten által Noéval kötött szövetséget – amely valójában szintén étkezési előírás: „Csak a húst az éltető vérrel együtt meg ne egyétek” (1Mózes 9,4). A szervezet egészségügyi szempontból is támadta a védőoltásokat, hatástalannak, illetve veszélyesnek állítva be őket. A kritikák hatására végül 1952-ben a hívek lelkiismeretére bízták az oltás kérdését, kijelentve, hogy „az mégsem sérti a Noéval kötött szövetséget, s a védőoltással szembeni minden, Szentíráson alapuló kifogás megalapozatlan”.
A két fenti tiltásban közös, hogy egyházi vezetők egy egészségügyi kérdést tettek hitelvvé és vallási engedelmességi próbává.
Itt válik különösen fontossá a bibliaértelmezés felelőssége.
Meg kell különböztetni magát a szentírási szöveget, annak történelmi összefüggéseit, a belőle levont teológiai következtetést és az intézményi szabályt. Minden emberi magyarázat veszélyessé válik, amikor Isten közvetlen parancsaként jelenik meg, és lezárja a kérdezés és a megismerés lehetőségét. Vallási közösségekben természetesen léteznek az életmódot és az egészséget érintő előírások – a zsidóságban éppúgy, mint más felekezetekben –, és ezzel nincs probléma mindaddig, amíg egy szabály követése nem kerül összeütközésbe az élet védelmével.
Mert ha egyszer megváltoztatják a tanítást, joggal tehetjük fel a kérdést: miért kellett korábban többször súlyos árat fizetni egy félreértett, félremagyarázott szabály betartása érdekében? Miért kellett valakinek a saját vagy a szerette életének kockáztatásával bizonyítania a hűségét egy olyan tanításhoz, melyet később módosíthatónak nyilvánítottak?
A lelkiismeret szabadsága felelősséget feltételez. Szükség van bibliai tanításra és közösségi útmutatásra, a hívőknek azonban bizonyos kérdésekben lehetőséget kell kapniuk a mérlegelésre is. Egy vallási közösségnek jeleznie kell, melyik állítás következik közvetlenül a Szentírásból, és melyik a vezetés értelmezése.
A Jehova Tanúinak esete más egyházak számára is kellemetlen kérdéseket tartogat. Mi történik, amikor egy korábban kötelezőként hirdetett tanítás módosításra szorul? Képes-e a közösség elismerni a tévedését? Megnevezi-e a korábbi szabály negatív következményeit? Gondol-e azokra, akik engedelmesen követték az előírást, miközben akár az egészségük vagy az életük került veszélybe?
Egy tanítás megváltoztatása ugyanis önmagában nem rendezi el azok történetét, akik korábban hitből és engedelmességből a hibásnak bizonyult tanítás szerint éltek, vagy éppen amiatt veszítették el szeretteiket.
Így támogathatja a Szemléleket
A Szemlélek nem üzleti vállalkozás, kizárólag adományokból, támogatásokból működünk. Önállóságunk legfőbb záloga olvasóink nagylelkűsége. Kérjük, ha teheti, ön is csatlakozzon támogatói körünkhöz! Egyszeri vagy havi rendszeres adományát ezen a linken fogadjuk.
Támogatom
