A magyar püspökök fele elesett Mohácsnál – a végzetes csata egyházi mérlege

Az ötszáz évvel ezelőtti mohácsi csata nemcsak a magyar hadsereg, hanem az egyház tragédiája is volt. A harcolók közel ötödét egyházi csapatok adták, a 14 magyarországi püspök közül 11 részt vett az ütközetben, heten életüket vesztették. A Collegium Professorum Hungarorum keretei között zajló kutatási program most elsőként tárja fel átfogóan, milyen szerepet játszott a klérus az eseményekben – és azt is, hogyan fonódott össze az egyházi hatalom a politikai érdekekkel. A történteket a programot koordináló Fedeles Tamás – a Pécsi Tudományegyetem egyetemi tanára, a Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport tudományos tanácsadója – segítségével elevenítjük fel.

„A mohácsi csatatéren a magyar sereg közel ötödét az egyházi csapatok tették ki. A Magyar Királyság tizennégy püspöke közül tizenegyen vettek részt az ütközetben; heten elestek, így az ország elveszítette főpapjainak felét. Rajtuk kívül számos szerzetes és pap is fegyvert fogott, amikor az uralkodó körbehordoztatta a hadba hívó véres kardot. A katonai segítségnyújtás mellett az egyház anyagi támogatást is biztosított a törökellenes harcokhoz” – sorolja Fedeles Tamás a klerikusok szerepvállalását az oszmánok elleni védekezésben. A történész hozzáteszi: az egyháztörténeti megközelítés mindezek ellenére eddig jórészt kimaradt a mohácsi tragédia körülményeit vizsgáló kutatásokból. A csata félezredik évfordulójára meghirdetett Mohács 500 projekt alkalmat kínált a hiányosság pótlására.

A kutatási program 2023 májusában indult Fedeles Tamás vezetésével, Püspöklexikon (1458–1526) – A Magyar Királyság egyházmegyéi és főpapjai Hunyadi Mátyás és a Jagellók korában címmel. Huszonkét hazai szakember, valamint felvidéki, erdélyi, szlovák és cseh történészek vizsgálták a saját régiójuk levéltáraiban, illetve a vatikáni levéltárakban őrzött forrásokat. „Hetvenöt püspök életrajzát állítottuk össze, akik 1458 és 1526 között álltak szolgálatban; emellett a Magyar Királyság tizennégy egyházmegyéjének történetét is feldolgoztuk” – részletezi Fedeles Tamás. Az összegyűjtött információkat a közel hatszáz oldalas Püspöklexikon című kötetben teszik közzé; szándékaik szerint a kézikönyv szakmabeliek és a nagyközönség számára egyaránt haszonnal forgatható.

A lexikonban szerepel az a tizennégy főpap, akik a mohácsi csata idején az egyházmegyék élén álltak; közülük tizenegyen vettek részt az ütközetben. „Az érsekek, püspökök és az egyházi társadalom alacsonyabb rétegeit alkotó klerikusok részvétele a különböző harci cselekményekben a mohácsi csata idején már hosszú múltra tekintett vissza Európa-szerte.

Az évszázadok óta élő keresztes eszméhez a kánonjogászok megteremtették a megfelelő törvényi kereteket, így a klérus tagjai üdvösségük kockáztatása nélkül harcolhattak a hitetlenek ellen”

– írja Klerikusok fegyverben című tanulmányában Fedeles Tamás.

A hadba vonuló főpapok közül Tomori Pál kalocsa-bácsi érsek a legismertebb, aki egyházi feladatai mellett a királyi hadsereg egyik főkapitányaként is szolgált. Róla tudható, hogy rendelkezett harctéri tapasztalatokkal: 1526 előtt fontos szerepet játszott a déli határvédelemben, és a Dózsa György-féle lázadás leverésében is részt vett. A többi püspök katonai képzettségéről és a csatában nyújtott teljesítményéről kevés forrást találtak a kutatók. A mohácsi ütközetben hét főpap esett el, köztük Tomori. A túlélők egyike, Brodarics István szerémi püspök két évvel később Historia verissima („Igaz történet”) címmel megírta visszaemlékezését; ez máig a legfontosabb és leghitelesebb korabeli forrás a történtekről.

A mohácsi csatáról kevés személyes beszámoló maradt fenn. Az áldozatok száma közel tízezerre tehető, de a történészek eddig alig háromszáz főt, köztük tizennyolc egyházi személyt tudtak azonosítani. Az ütközet után ellentmondó hírek jelentek meg túlélőkről, eltűntekről és elhunytakról; később többet sikerült tisztázni, de vannak személyek, akiknek a sorsa ismeretlen maradt.

Fedeles Tamás önálló kötetben – amely ősszel jelenik meg Magyarország főpapjai Hunyadi Mátyás és a Jagellók korában (1458–1526) címmel – vizsgálta a késő középkori főpapok társadalmi és politikai szerepét is. „Olyan kérdésekre kerestem a választ, mint például: kikből lettek püspökök? Mennyiben befolyásolta kinevezésüket a pápa vagy az uralkodó? Mekkora beleszólásuk volt a főpapoknak a hatalmi döntésekbe?”

A források rávilágítanak, hogy a korszakban a püspöki kinevezések mögött sokszor politikai és gazdasági érdekek húzódtak meg, és meghatározó volt a családi és kapcsolati rendszer is.

Hirdetés

Például Hunyadi Mátyás felesége, Aragóniai Beatrix unokaöccsét nyolcévesen tették meg érsekké, majd nem sokkal később bíborosi rangot is kapott.

A király részéről ez stratégiai döntés volt: egy befolyásolható, hűséges rokonát akarta a legfelsőbb egyházi székbe ültetni. Máskor az uralkodók szándékosan hagyták betöltetlenül a megüresedett érseki és püspöki hivatalokat, így maguk rendelkezhettek az egyházmegyék bevételeivel. Brodarics István püspöki kinevezésében sem csupán egyházi érdemei játszottak szerepet; a kancellári tisztség betöltéséhez főpapi rangra volt szüksége. Diplomataként szolgálta a Jagellókat, és jó kapcsolatot ápolt a Budára delegált pápai követtel, ezáltal hozzájárult ahhoz, hogy a Magyar Királyság elnyerje a Szentszék támogatását. Fedeles Tamás hangsúlyozza, hogy ebben a korszakban Európa-szerte jellemző volt az egyházi és a politikai szerepek szoros összefonódása.

A hamarosan megjelenő Püspöklexikon a bő hároméves kutatómunka eredményeit mutatja be. „A vállalkozás hiánypótlónak tekinthető, ugyanis a korszak köz- és egyháztörténetében eligazodást nyújtó, modern szemléletű kézikönyvek száma meglehetősen csekély, jóllehet rendkívül nagy szükség lenne ezekre” – írják a kötet szerkesztői, Fedeles Tamás és C. Tóth Norbert. A késő középkori egyházmegyék jelentős része ma Magyarország határain kívül található, így a lexikon az egész Kárpát-medencében érdeklődésre számot tarthat, ezért a hazai megjelenést követően angol nyelven is szeretnék kiadni a könyvet.