A művészetterapeuta javaslata: gyermekvédelmi szakpszichológusi képzést az egyetemekre!

Platthy István művészetterapeuta és mesterpedagógus rajztanár, országos gyermekvédelmi szakértő. A pécsi Csontváry Képzőművészeti Stúdió vezetőjeként kiemelkedő munkát végez a népművészet motívumainak alkalmazásában a vizuális nevelés és a művészetterápia területén. Tevékenységéről, hitéről és arról is beszéltünk, mitől lehetne hatékonyabb a gyermekvédelem.

– Hogyan kerültél a nevelőotthonok világába?

– Egy katolikus karizmatikus közösségbe jártam, ahol a pap azt tanította, hogy az életünk minden területét Istennek kell szentelnünk, és minden döntésünkben ki kell kérnünk a tanácsát. Ezt szó szerint vettem, és amikor megkaptam a diplomámat, imádságban kértem Istent, mutassa meg, hova pályázzak. Egész éjjel virrasztottam, és hajnalban eufórikus istenélményem volt. Gondolatban kaptam egy szót: „nevelőotthon”.

– Akkor tudtál mit kezdeni vele?

– Először azt sem igen tudtam, mit jelent, de utánajártam, és megtudtam, hogy hátrányos helyzetű, problémás családokból kiemelt gyermekek és árvák számára nyújt otthont. Beléptem Pécsen a Megye utcai intézménybe, épp az igazgatóhelyettes jött velem szembe, akit korábbról ismertem. Elmondtam neki, hogy szeretnék itt dolgozni. Megkérdezte, mi a végzettségem, és amikor megtudta, hogy biológia–rajz szakos tanár vagyok, örömmel fogadott, és felvetette, hogy tartsak majd rajzszakkört. Azóta végzem itt művészetterápiás és művészettel nevelési tevékenységeimet.

– Ez mit takar pontosan?

–  Nagyon sok minden iránt érdeklődöm – csillagászati, pszichológiai, biológiai, történelmi, régészeti, képzőművészeti és néprajzi ismereteimet a gyerekek javára fordítom. Különösen serdülőkkel és fiatal felnőttekkel szeretek foglalkozni, közöttük érzem magam a legjobban.

– Honnan ered benned a mások segítésének vágya?

– Ez a lelkület Jézus Krisztus hatására alakult ki, akit magamba fogadtam. Mély, személyes kapcsolatom van Istennel, és ezt próbálom átadni a gyerekeknek is – nem moralizálva, hanem a személyes kapcsolat révén. A gyermekotthonban a vallás és az etika egyébként is csak a személyes istenkapcsolat révén működik igazán.

– Évtizedekig vezetted a pécsi gyermekotthont – milyen út vezetett idáig?

– Először nevelőként kezdtem az intézményben – hétvégéken kirándulásokat szerveztem, és pályázatok útján pénzt szereztem szabadidős tevékenységekhez. A képzőművészeti foglalkozások után a gyermekek rajzait egy itt dolgozó pszichológus kollégával elemeztük, felismerve a művészetterápia gyógyító erejét. Az igazgatóváltás után kulturális nevelő lettem, így szerveztem az intézmény kulturális életét és a rajzterápiát. Népszokásokat és hagyományokat elevenítettünk fel – a farsang, a pünkösdi királyválasztás és a karácsonyi betlehemezés összekovácsolta a közösséget. Keresztény fiatalokat hívtunk, hogy mutassák fel a hitet a gyerekeknek, és közösen imádkoztunk, hogy személyes istenkapcsolatot alakíthassanak ki. 1998-tól csaknem 20 évig vezettem az intézményt, de igazgatói tevékenységem mellett mindig is igyekeztem művészetterápiás foglalkozásokat tartani. 2017-től főállású művészetterapeutaként tevékenykedem a gyermekvédelemben, több település lakás- és gyermekotthonaiban.

– Gyakran nyúlsz népi motívumokhoz. Ez hogyan segíti a gyerekek fejlesztését?

– Foglalkozásainkon megfigyelhető, hogy a gyerekek képzelete és kreativitása jelentős mértékben csökkent. Ez részben az okostelefonok és a virtuális valóság elterjedésének tulajdonítható. A gyerekeket elárasztó hatalmas mennyiségű képi információt az agyuk egyre nehezebben dolgozza fel. A kutatások szerint az online és az offline világ közötti különbséget a mai gyerekek egyre nehezebben tudják felismerni, mivel számukra ezek az egyesített valóság részei. Ennek következtében a népi motívumok alkalmazása a pedagógiai gyakorlatban lehetőséget biztosít, hogy kreatív gondolatokat és formákat alkossanak, valamint újra kapcsolódjanak a természethez és belső világukhoz.

– Konkrétan hogyan építed be a tantervbe a népművészetet?

–  A népművészeti motívumok struktúrája és szimbolikája, melyek az emberi pszichében az ősidőktől jelen vannak, hozzájárulnak a gyermek kreatív gondolatainak előhívásához. Ezek a természet változásainak rendjéhez kapcsolódó motívumok egy-egy református templom mennyezeti kazettáin és az üzbég hímzéseken is fellelhetők.

Fontos, hogy a gyermekek ne másolják, hanem továbbalkossák e motívumokat, saját gondolataikkal gazdagítva azokat.

Amikor elkészül az alkotásuk, „tükörként” eléjük tartva megkérdezem, szerintük milyen érzelmek jelennek meg a rajzon, és ezt az alkotó hogyan formálta meg, mivel fejezte ki, önkéntelenül is. Az érzelemfelismerés, és ebből fakadóan a mentalizáció fejlesztése különösen szükséges, mivel kiskorukban az elégtelen szülői érzelemtükrözés miatt az érzelmek felismerése, szabályozása is nehézséget okoz számukra, ami állandó viselkedésproblémákhoz vezet.

– És hogyan működhet terápiaként a művészet? 

– A viselkedés szabályozásának alapja az érzelmek felismerése önmagunkban és másokban. Egy kisbaba nem ismeri fel az érzelmeket, azokat a szülők tükrözik vissza. Ám ha ez hiányos, vagy a szülők saját torzult érzelmeiket vetítik vissza, a kisgyerek fals módon éli meg az érzelmeket, és traumatizálódik.
A művészetterápia során nem szükséges mélyreható verbális kommunikáció, elegendő, ha a gyermek rajzokban vagy más alkotásokban fejezi ki magát. Ez a fajta indirekt eljárás hatékonyan segíti a gyermekek lelki gyógyulását anélkül, hogy verbálisan meg kellene fogalmazniuk érzéseiket.

– Hogyan zajlanak a művészetterápiás foglalkozások?

– A gyermekvédelem lakásotthonaiban a fejlesztőpedagógiai munka, a pszichológiai szolgáltatásnyújtás, a lelki gondozás és a művészetterápiás tevékenység a gyerekek, serdülők életterében zajlik, vagyis a fejlesztőpedagógus, pszichológus, hittantanár, művészetterapeuta „házhoz jön”. Én például a csoportban zajló foglalkozásokat az ebédlőben tartom, mely gyakran egybeépült a konyhával is. Van, hogy az éppen ügyeletben lévő gyermekfelügyelő is bekapcsolódik az alkotási folyamatba. Ennek vannak előnyei és hátrányai is. Előnye például, hogy gyorsan átlátható a lakóközösség működésének dinamikája, nem áll fenn a túlzott medikalizálódás veszélye. Hátránya, hogy az egyéni foglalkozás során nehezebb megteremteni az intim teret.

– Szerinted hogyan lehetne továbbfejleszteni a gyermekvédelmet, és több embert vonzani a nevelői, gyermekfelügyelői pályára?

– Nagy előrelépés lenne, ha létre lehetne hozni a gyermekvédelmi szakpszichológusi képzést az egyetemeken, mely sokat lendíthetne a nevelés hatékonyságán a gyermekotthonokban, lakásotthonokban, nevelőszülői hálózatokban. A jelenleg itt dolgozó pszichológus kollégák többsége pályakezdő, és nem rendelkezik a szükséges speciális ismeretekkel, illetve terápiás szemlélettel. Így gyakran sodródnak az árral, nem tudnak kellő szakmaisággal részt venni a gyermekotthonok életében, és többségük rövid idő alatt elhagyja a pályát.

– Konkrétan mivel tudná segíteni egy speciálisan képzett szakpszichológus jelenléte a gyermekotthonokban dolgozókat?

– Például abban, hogyan bánjanak a gyerekekkel, és közösségfejlesztő csoportjátékokkal javíthatnák a lakásotthonok és a gyermekotthoni csoportok életét. Továbbá fontos lenne, hogy szociális készségfejlesztő játékokat tartsanak, amelyekbe bevonnák a szolgálatban lévő kollégákat is. Ez a Vadaskertben is alkalmazott játékos szociáliskészség-fejlesztés lehetőséget adna a gyerekeknek, hogy megtanuljanak egymásra figyelni, az érzelmeiken uralkodni. Ezáltal mind a gyerekek, mind a felnőttek jobban éreznék magukat, és vonzóbbá válna a szakma is. A jó érzelmi légkör nem égetné ki a gyerekekkel foglalkozó szakembereket, hanem erőt és lelkesedést adna nekik. Fontos, hogy az érzelmi viszonyrendszer megmaradjon: a felnőttek pótapai vagy pótanyai szerepben működjenek, a gyerekek pedig egészséges gyermek szerepben maradjanak. Így a gyermekek, serdülők kevésbé agresszívekké, de együttműködőbbé válnának, és a kollégák sem égnének ki. Ezért javasolnám, hogy az egyetemek indítsanak ilyen szakokat. Az sem volna megvetendő szempont, ha az új egyetemi képzés eredményeként hatékony tudományos kutatás indulna el a gyermekvédelemben, amely motorja lehetne a fejlődésnek.

– Úgy tudom, fontos számodra a traumatudatos nevelési szemlélet kialakítása. Mit jelent ez pontosan?

– Tudva, hogy az agresszív viselkedés mögött trauma húzódik meg, másképp állunk a gyermekhez, nem egy dühös kamaszt, hanem egy szenvedő lelket látunk benne. Például amikor egy serdülő agresszív viselkedést mutatott felém, kiderült, hogy a nem tudta feldolgozni a nagymamája halálát, de a közös imádság segített neki megnyugodni. Az ilyen traumatudatos szemlélet elterjedése nagyon fontos lenne a gyermekvédelemben.