Németországban már a Vatikán által meghirdetett szinódus előtt elindult egy Szinodális Útnak (Synodaler Weg) nevezett reformmozgalom, amellyel kapcsolatban sokféle aggodalom is megfogalmazódik.
A Synodaler Weg 2019. december 1-én kezdődött, részben az egyházon belül visszaélések keltette botrányra adott válaszul, kezdeményezője a német püspöki kar és a Német Katolikusok Központi Bizottsága (ZdK). A konferenciákon a püspökök a laikusokkal együtt keresik a jövő útját, szeretnék meghallgatni a különböző álláspontokat, ütköztetni a véleményeket – de mindig Jézus evangéliumára alapozva. A tanácskozások négy fő kérdésköre:
- a hatalommegosztás az egyházban,
- a papi hivatás korunkban,
- a nők az egyházi szolgálatokban és hivatalokban, illetve
- a szeretetben megélt szexualitás és partnerkapcsolat.
Csupa égetően aktuális, és az egyház egészét foglalkoztató kérdés, amelyek szerepelnek a vatikáni témák között is.
A német út azonban több ponton is jelentősen eltér a világegyházétól. A Synodaler Weg közgyűlésébe ugyanis ugyanannyi laikust delegált a ZdK, ahány tagja a püspöki konferenciának van, ezen felül szerzetesek, papok, állandó diakónusok, és további laikusok is vannak a küldöttek között, méghozzá azonos értékű szavazati joggal. Az alapszabály kimondja, hogy a konferencián született döntések nem kötelező érvényűek, és nem érintik a püspökök, illetve a püspöki konferencia hatáskörét, az egyház egésze szintjén szabályozandó kérdésekben született határozatokat pedig megküldik a Szentszéknek.
Több területen mégis meglehetősen szabadon értelmezik a vatikáni álláspontot Németországban.
Az egyik ilyen terület például az egynemű párok helyzete. A német püspöki konferencia elnöke 2020 óta a limburgi püspök, Georg Bätzing, aki már hivatali ideje elején kifejezte azon véleményét, hogy bár házasságot nem köthetnek az egynemű párok, illetve az elvált és újraházasodott katolikusok, mégis szükség lenne valamilyen nyilvánosan is látható megoldásra, ezért elképzelhetőnek tartja az ilyen helyzetűek megáldását Róma hivatalos elismerése nélkül is. Tavaly májusban ez meg is valósult: akkor 111 istentiszteletet tartottak, ahol megáldották a jelentkező párokat. Az eseménysorozat nagy nemzetközi visszhangot váltott ki, és az idei akciót már azzal hirdették meg a #liebegewinnt oldalon, hogy „veletek közösen akarunk történelmet írni”.
Bätzing püspök volt az is, aki a májusban tartott „Katholikentag” (katolikus naggyűlés) záró szentmiséjén megáldoztatta a volt belügyminisztert, az evangélikus Thomas de Maizière-t, a 2023-ban Nürnbergben rendezendő „német evangélikus naggyűlés” (Deutscher Evangelischer Kirchentag) elnökét. A hivatalos indoklás szerint erre egyedi esetekben van lehetőség, ha az evangélikus testvér hiszi Krisztus valóságos jelenlétét az oltáriszentségben.
Néhány napja a német szerzetesi elöljárók konferenciája (DOK) is kinyilvánította nyitottságát a változásokra, az egyre szélesebb oltárközösségtől a „nem bináris emberek szerzetbe lépésén” át, akár a nők diakonisszává vagy pappá szenteléséig.
München püspöke, Reinhard Marx is úgy nyilatkozott, hogy „elérkezett a női diakonátus ideje”. A Domradio Franz Meurert, „az egyházmegye szociális plébánosát” kérdezte ennek kapcsán, aki válaszában elmondta: „másképp nem megy, a nők nélkül már nem is lenne semmi. Nem lennének már egyházközségek. Az a véleményem: az egyház szubszidiaritásban él, alulról. (…)
A szubszidiaritás elsősorban azt jelenti, hogy mindent, amit az emberek helyben meg tudnak oldani, azt rájuk kell bízni.
Ha pedig helyben az derül ki, hogy az egyház teljesítményének hordozói nők, az világos jelzés sokak hite számára is.”
Meurer atya példaként említi a katekézisben részt vevő női oktatókat, az elkötelezett női munkatársakat a legkülönbözőbb területeken, vagy a bencés női rend új kolostorát Raderbergben, és azzal érvel az újítások mellett: „meg kell értenünk végre, amit már Einstein is mondott: nem lehet az új problémákat régi módszerekkel megoldani.”
