„A »Pető-ügy« nem csak rólam szól” – interjú a gyermekvédelmi vád koronatanújával

Hat bíborost – köztük Erdő Pétert – vádol egy nemzetközi áldozatsegítő szervezet, hogy eltussoltak vagy nem megfelelően kezeltek egyháziak által elkövetett szexuális visszaéléseket. A Survivors Network of those Abused by Priests (SNAP) beadványának magyar érintettjével, Pető Attilával beszélgetett Bujk-Földesi Tünde.

– Mikor, hogyan értesültél a SNAP beadványáról?

– A SNAP a múlt héten tartott egy sajtótájékoztatót, amelyen bejelentették, hogy hat bíborossal szemben eljárást kezdeményeznek a Szentszéknél. Ekkor még nem nevezték meg, hogy kikről van szó. Pár nappal később olvastam a hírekben, hogy Erdő Péter is köztük van.

– A magyar bíborossal szemben kizárólag a te ügyedet hozták fel. Hogyan fogadtad ezt?

– Azon nem lepődtem meg, hogy hivatkoztak rá, hiszen talán ez a legismertebb hazai, egyházi személy által elkövetett gyermekabuzálási eset, amivel sokat foglalkozott már a sajtó. Azt viszont

megdöbbentőnek tartom és fájlalom, hogy a szervezet nem keresett meg, mielőtt benyújtották a beadványukat.

– A SNAP azért most állt elő az ügyekkel, mert úgy gondolja, hogy Ferenc pápa egészségi állapota miatt hamarosan konklávét tartanak. A beadvány célja „megtorpedózni”, hogy esetleg olyan bíboros kerüljön az egyházfői székbe, aki gyermekvédelmi ügyekben elmarasztalható. Mit gondolsz erről?

– Szerencsére magát a beadványt nem az én feladatom véleményezni, hanem a Szentszéké. Az időzítést viszont – tekintettel Ferenc pápa egészségi állapotára – tiszteletlennek tartom. Ugyanakkor megértem a SNAP álláspontját is: azt szeretnék elérni, hogy

olyan személy kerüljön majd a pápai székbe, akit nem terhel felelősség szexuális visszaélési ügyben.

– Honnan értesültek az ügyedről?

– Nem tudom. Pár éve megjelent egy angol nyelvű cikk a 444.hu-n, amelyben részletesen megírták a bántalmazásom és a későbbi eljárás részleteit, talán itt olvastak róla. A SNAP harminc éve működő szervezet, folyamatosan figyelemmel követi a világ minden tájának híreit. A sajtó szerint Erdő Péter neve felmerült a következő pápaválasztás esélyesei között, így érthetőnek gondolom, hogy jobban utánanéztek a magyar eseteknek.

– Volt korábban kommunikáció közted és a SNAP között?

– Nem. Tudtam, hogy létezik ez a szervezet, de nem vettem fel velük a kapcsolatot, és ők sem kerestek.

– Ha megkerestek volna a panasz benyújtása előtt, mit mondtál volna nekik?

– Nem mindegy, hogy az elkészítéséhez kértek volna segítséget, például dokumentumokat, vagy azt kérdezték volna, szeretném-e, hogy eljárás induljon a velem történtek miatt. Sokat gondolkoztam ezekről az elmúlt napokban. A „Pető-ügy” nemcsak rólam szól, hanem a többi áldozatról is, akikért túlélőként felelősséget érzek. Miattuk is fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy nem csupán a szexuális visszaélés súlyos bűn, hanem a megfelelő kivizsgálás elmulasztása is, ahogy azt Ferenc pápa rendeletben rögzítette. Szeretném, hogy az egyházi elöljárók elismerjék, ha hibáztak, és vállalják érte a felelősséget.

Ezzel együtt már a megbékélés útjára léptem.

Egy olyan munkacsoport tagja vagyok, amely azon dolgozik, hogy kommunikációs csatornákat építsen az áldozatok, a gyermekvédelmi szakemberek és az egyház között. Arra törekszem, hogy helyreálljanak a megsérült kapcsolatok. Én nem kezdeményeztem volna, hogy elinduljon a mostani eljárás. Elképzelhetőnek tartom, hogy a Szentszék megkeres majd az üggyel kapcsolatban – ha így lesz, a rendelkezésükre fogok állni.

– Hétfőn találkoztál Michael Wallace Banach apostoli nunciussal. Az elhangzottakról nyilván nem kérdezlek. A megbeszélés előzményeiről, hátteréről, körülményeiről mit tudsz megosztani a nyilvánossággal?

– Nuncius atyával megállapodtunk, hogy a beszélgetés tartalmát, a találkozásunk körülményeit nem osztjuk meg a nyilvánossággal. Érzékeny, őszinte és nyitott beszélgetést tudtunk folytatni, amire nagy szükség volt, és ezért nagyon hálás is vagyok Michael atyának.

 A 444.hu mellett a Válasz Online is többször foglalkozott Pető Attila ügyével, erősen árnyalva a máshol megjelent írásokat és a főegyházmegye felelősségét. (Az írások ezen és ezen a linken érhetők el).

Így támogathatja a Szemléleket

A Szemlélek nem üzleti vállalkozás, kizárólag adományokból, támogatásokból működünk. Önállóságunk legfőbb záloga olvasóink nagylelkűsége. Kérjük, ha teheti, ön is csatlakozzon támogatói körünkhöz! Egyszeri vagy havi rendszeres adományát ezen a linken fogadjuk.

Támogatom