A közel négy évtizede alapított Egyházfórum nyomtatott folyóirat a megújulás útjára lépett. Ennek jegyében mostantól a Szemlélek Alapítvány munkatársai látják el a gyakorlati teológia kérdéseit tudományos igényességgel taglaló lap vezető szerkesztői és olvasószerkesztői feladatait.
„A munkában töltött hosszú évtizedek után előbb-utóbb mindenkinél eljön az idő, amikor szeretne hátrébb lépni, és átadni a stafétabotot. Nincs ez másként egy folyóirat élén sem. Nemcsak a kor, hanem a társadalmi és technológiai változások miatt is, amelyekkel az idősebbek már nehezebben tudnak lépést tartani. Nem is beszélve arról, hogy időnként szükség van rá, hogy kinyissuk az ablakokat, és friss levegőt engedjünk be a szobába – írja az Egyházfórum 2025/2., most megjelent számában Wildmann János teológus, a folyóirat alapítója.
Az „ablaknyitás” jelen esetben az Egyházfórum Alapítvány és a Szemlélek Alapítvány megállapodását jelenti. A folyóirat vezető szerkesztői feladatait mostantól lapunk főszerkesztője, Szőnyi Szilárd, az olvasószerkesztői és korrektori teendőket pedig – a Szemléleknél hasonló tevékenységet végző – Rab Krisztina látja el. Az Egyházfórum kiadása, terjesztése, a digitális térben való aktívabb jelenléte terén további megújulás várható, miután a két szervezet nyitottan tekint az együttműködés lehetőségeinek bővítése felé.
A változás együtt járt a szerkesztőbizottság megújulásával is, melynek tagjai mostantól: Csepregi András, Csiszár Klára, Csizmadia Zoltán, Gégény István, Huszár Kristóf, Rosta Gergely, Szőnyi Szilárd, Szűcs Kinga, Török Csaba, Wildmann János és Zalatnay István.
A 2025/2-es lapszám témái:
- Fókuszban: A vallás átörökítése a családban
- A szexuális bántalmazások okai
- Ferenctől XIV. Leó pápáig: interjú Csiszár Klára teológussal
- Orosz ortodoxok felhívása az ukrajnai háború ellen
Részletes tartalomjegyzék és megrendelés ezen a linken, a Wildmann Jánossal készített podcast pedig ide kattintva érhető el.
Így támogathatja a Szemléleket
A Szemlélek nem üzleti vállalkozás, kizárólag adományokból, támogatásokból működünk. Önállóságunk legfőbb záloga olvasóink nagylelkűsége. Kérjük, ha teheti, ön is csatlakozzon támogatói körünkhöz! Egyszeri vagy havi rendszeres adományát ezen a linken fogadjuk.
Támogatom




















