Amikor egy apáca lép át határokat: visszaélés miatt indult eljárás az egyik rendi közösségben

A Pannonhalmi Főapátság fenntartásában működő Balatonfüredi Szent Benedek Gimnázium, Technikum és Kollégiumban történt visszaélésről számol be ma a Válasz Online. Egy, a Nyolc Boldogság közösség női ágához tartozó apáca ellen többszörös határátlépés ügyében vizsgálat indult, aminek következtében a szerzetesnőt elbocsátották. A példaértékű eljárást taglaló cikkből szemlézünk.

Az apáca „két éve került egyházi szolgálatra a balatonfüredi középiskolába, ahol hitéleti feladatokkal bízták meg a délelőtti tanítási idősávban, másrészt az esti kollégiumi órákban. Végzettsége szerint hittanár, illetve – kapaszkodjunk meg – gyermek- és családvédelmi tanácsadó. A nővér ellen a fenntartó pannonhalmi főapáthoz idén nyáron érkezett bejelentés, majd a Nyolc Boldogság Közösség nemzetközi elöljárója, Johannes-Maria Poblotzki előzetes egyházi kivizsgálást indított, és az apácát azonnal visszahívták az iskolai munkából.”

„A tanárok és diákok egybehangzó beszámolói szerint az apáca különösen bizalmas kapcsolatot alakított ki a kollégiumban lakó egyik tanulóval és az ő szűk körével – míg a klikken kívülieket rendre megalázta. Különösen sok »minőségi« időt töltött két fiúszobában, akár a 22 órai villanyoltás után is velük maradt. Ha megkérték, cigarettát és alkoholt vásárolt a kiskorú diákoknak, a közös iszogatásokra is rendre ő hozta a szeszt. A nővér általában rendkívül kritikus volt a lányokkal, gyakran illette őket a prostituált szó népnyelvi változataival. Nem fogadta el, hogy az általa pártfogolt tanuló bárkivel is járjon, több volt barátnőt zaklatott – annak ellenére, hogy szülői oldalról is figyelmeztették, ne folyjon bele ilyen durván a fiatalok magánéletébe.

A fiúval való kapcsolata tanár–diák-viszonyból érzelmi függőségbe csapott át;

édességet vitt neki a szünetekben, simogatta, puszilgatta az udvaron, közös tetoválásuk is lett, illetve többször felfeküdt szerzetesi ruhában a fiú ágyába, hogy így olvasgassanak. Teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy az apáca nem képes egészséges határt szabni a diák–nevelő-kapcsolatnak, kivételezett (egyházi) helyzete miatt azonban a volt iskolaigazgató érinthetetlenként kezelte – a többi kollégiumi nevelővel, vezetővel szemben egyértelműen őt favorizálta, ezért többen is elhagyták az intézményt.”

A Válasz Online szerint az eljárás során az derült ki, hogy közvetlen szexuális bűncselekmény valószínűleg nem történt, a közösség elöljárója azonban értesítette a római szerzetesi dikasztérium fegyelmi osztályát. A szerzetesnő ugyanis megalapozottan gyanúsítható kiskorúak veszélyeztetésével, két esetben akár a zaklatás tényállása is felvethető, továbbá utalnak jelek a hatalommal való visszaélés, a verbális és lelki erőszak, illetőleg a toxikus légkör kialakításának gyakorlatára.

Mivel az ügyet a fenntartó és a szerzetesi közösség az első perctől kezdve komolyan vette, s mindent megtett a történtek feltárására, az iskolába járó diákok családjának tájékoztatására, a Válasz Online megállapítja: „A balatonfüredi eset igazolni látszik, hogy

van remény – ha nem is a múlt, de legalább a jelen visszaéléseinek feldolgozására,

a további bűnök elkerülésére. Hortobágyi T. Cirill főapát így fogalmazott a szülőknek írt üzenetében: »Iskolafenntartó szerzeteselöljáróként fájó szívvel kérünk bocsánatot valamennyi gyermektől, szülőtől és érintett tanártól, akiket intézményünkben sérelem ért. A valódi bocsánatkérés szívből jön, felelősséget vállal a bántó viselkedésért, elismeri a másik fájdalmát, és felajánlja segítségét a gyógyulásban.«”

A teljes írás ezen a linken olvasható.

*

Nem irigyeljük azokat az egyházi vezetőket, akiknek a fentiekhez hasonló ügyeket kell kezelniük. Nem elég, hogy magával a visszaéléssel kell foglalkozni, egyházi és akár hatósági vonalon eljárni, sebeket gyógyítani, de még a sajtó is ott kopogtat az ajtón. Érzékeljük, mekkora a nyomás az érintett közösségek eljöljáróin, és magunk is valljuk, hogy ezekhez a kérdésekhez csak tapintatosan szabad közelíteni. Főleg, hogy a kivizsgálás nem minden szakaszában lehet tisztán látni, ott van az ártatlanság vélelme, illetve az a veszély is, hogy a gyanúsított/elkövető rágalmazási vagy más perrel támad vissza. Ezért még a legjobb szándékú, példaértékű eljárást lefolytató egyházi vezetők közül is többen ódzkodnak attól, hogy egy ügy úgymond idő előtt kipattanjon. Úgy gondolják, hogy a visszaélések méltányos, az emberi méltóságot – és a jogot – tiszteletben tartó kezeléséhez a médianyilvánosság csak sokkal később indokolt.

Hogyan lehetne megtalálni az egyensúlyt az abúzusok elhallgatása, illetve a botrányok azonnali világgá kürtölése között? Ez a kérdés feszít mostanában sokakat. És valóban: fontosnak tartjuk, hogy a sajtó, miközben tájékoztató alapfeladatát végzi, legyen figyelemmel arra is, hogy mi szolgál egy ügyet, és mi nem. Ugyanakkor látjuk, hogy az újságíróknak még mindig mekkora szerepük van a szőnyeg alá söprés, elhallgatás „kultúrájának” felszámolásában. Hogy nem egy esetben az illetékes egyházi vezetés csak akkor lép egy-egy helyzetben, ha arra a nyilvánosság rákényszeríti. Jelenleg egyház és média kölcsönösen tanulja a másikat, és reményeink szerint előbb-utóbb jobban értik majd egymás észjárását, szempontjait. Ahogy pedig a napokban Hortobágyi Cirill pannonhalmi főapát fogalmazott a Telex és a Szemlélek sorozatában megjelent írásában: „A nyilvánosság nekünk nem ellenségünk, hanem partnerünk a feltárások folyamatában.”