Igenis van okunk ünnepelni: a betlehemi csoda mindannyiunké. Mindannyiunké, élethelyzettől függetlenül.
A Szemlélek tematikus évet hirdetett 2022-re, amelynek célja a békés társadalmi párbeszéd előmozdítása, a keresztény értékrendhez igazodva.
Ennek a kezdeményezésnek a keretében olyan személyeket mentorálunk, akik saját szakterületükön már tapasztalatra tettek szert, de a nyilvánosság terepein még nem bontakoztatták ki képességeiket.
Asztalos Katalin pszichológus írása is a Szemlélek mentorprogramjának részeként készült.
Vannak helyzetek, amelyekről egyszerűen nem tehetünk: nem úgy alakult az életünk, vagy akár csak az elmúlt néhány hónapunk, ahogy szerettük volna, vagy éppen nem abban az állapotban vagyunk, amire vágytunk.
Nem azért, mert nem imádkoztunk eleget, nem is feltétlen azért, mert valamit rosszul csináltunk. Az élet néha nem, vagy nem „úgy” válaszol a kérdéseinkre, de nem azért, hogy próbára tegyen bennünket, hogy a szenvedés által még jobbá váljunk, hanem mert az élet magában hordozza a szenvedést is.
Karácsony ünnepe kifejezetten nehéz időszak lehet azoknak, akik gyermekre vágynak, de nem sikerül nekik, akik társra vágynak, de nem találnak egymásra, akik barátokra vágynak, mégis magányosak, akik szeretnének egy jól működő családot, de sosem volt benne részük, akik mostanában vesztették el valamelyik szerettüket…
A médiában a karácsonyról megjelenő idealizált kép még inkább a hiányaink felé irányíthatja a fókuszunkat.
A karácsony a hiányosságainkra emlékeztethet minket – mindarra, amit nem kaptunk meg az élettől. Fájdalmunk kifelé tereli a figyelmünket, arrafelé, ahol jelen van mindaz, ami a saját életünkből hiányzik. Néha észre sem vesszük, hogy pótcselekvésekkel igyekszünk elnyomni fájdalmunk hangjait – talán annyira fáj, hogy nem is tudunk figyelni másra, csak magunkra.
Ahelyett, hogy megélnénk, inkább túléljük a szeretet ünnepét…
Karácsony üzenetében talán az a legszebb, hogy lényegében mindegy, hogy milyen – felkészült vagy nem felkészült – állapotban vagyunk, Krisztus mindenképpen megszületik. Nem válogat, nem mondja, hogy oda születek, ahol megérdemlik, ahol jól felkészültek a nagy napra, hanem megszületik akár a legnagyobb nyomorba is. Megszületik a drogosok, a bántalmazottak, a prostituáltak, az elhanyagoltak, a magányosak közé éppúgy, mint a jól működő, szeretetteljes kapcsolatokba.
Jézus születése emlékeztet minket, hogy mindegy, honnan jöttünk, hová tartunk, hogy jót vagy rosszat cselekedtünk: a szeretetre mindannyian méltóak vagyunk!
Nem azért, mert kiérdemeltük, hanem mert szeretetből lettünk teremtve, és azért is, hogy szeressünk.
A sebzett szív megtanít, hogy alázattal legyünk az Élet felé. Mert a megpróbált lélek tudja: nem megérdemeljük vagy kiérdemeljük az élet örömeit, hanem megtanuljuk elfogadni a sötétség és a világosság folytonos dinamikáját. Szükséget szenvedve, sebzetten érthetjük meg igazán, mennyire nagy szükségünk van egymásra, így vehetjük észre, hogy a legnagyobb fájdalom közepette is tudunk adni, és rácsodálkozhatunk, hogy mélyről jövően kapcsolódunk a Megváltóhoz, és rajta keresztül embertársainkhoz.
Mert az igazi Ajándék bennünk születik
– benned, aki gyermekáldásra vágysz, benned, aki magányos vagy, benned, aki elveszítettél valakit! Benned születik, aki fájdalomban élsz. S ha szállást adunk neki, mindannyian hordozójává válhatunk a bennünk megszületni vágyó Krisztusnak.
