Az „átláthatósági” törvény elhalasztásának tanulságai

A Szemlélek gyorsértékelése arról, hogy a kormány szerdán úgy döntött: őszre halasztja az átláthatóságinak nevezett törvény parlamenti szavazását.

1.

Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a kormány kommunikációs gépezete nem szokott meghátrálni. Hogy most mégis visszavonulót fújtak vagy lassítottak, az azt is jelentheti, hogy az érintett szervezetek és médiumok ellehetetlenítésével kapcsolatos diskurzus árát jelenleg nem kívánják megfizetni. Volt tehát értelme kiállni, tiltakozni, nemzetközi partnerekhez fordulni a jogállamiságot súlyosan veszélyeztető, ezer sebből vérző javaslat ellen.

2.

A független sajtó, a civil szervezetek és az állampolgárok még képesek tematizálni, befolyásolni a politikát. Úgy tűnik, időszakos eredményekre még van esély. Ezekben rejlik az a kevés, de fontos társadalmi mozgástér, amihez továbbra is érdemes ragaszkodni.

3.

Ha igazak a hírek, hogy kormányzati/kormánypárti körökben is fenntartások fogalmazódtak meg a tervezettel kapcsolatban, akkor levonható a tanulság: talán az egyházak is vehették volna a bátorságot, hogy megfogalmazzák aggályaikat.

4.

Bár nem az egyházak voltak célkeresztben, nemzetközi kapcsolatrendszerük miatt valószínűleg jogi ügyeskedésre lett volna szükség ahhoz, hogy mentesüljenek a törvény hatálya alól; elképzelhető, hogy valamicskét ez is nyomott a latban.

5.

Ma még nem tudhatjuk, hogy meghátrálás történt-e, vagy a kormány azért halasztotta őszre a szavazást, hogy továbbra is napirenden tartsa a kérdést, ezzel hónapokra meghosszabbítva a fenyegetettséget.

6.

A kormány az „átláthatósági” törvényt a nemzet és a kereszténység védelmének fontosságával igyekezett igazolni. Ha a szavazás elhalasztása csak taktika, akkor az arra is rávilágít: ezek az értékek nem belső iránytűként, hanem retorikai fegyverként szolgálnak, amelyeket a kormány akkor vet be, ha a politikai cél megkívánja – és akkor szorít háttérbe, ha érdekei úgy diktálják.

7.

Akár így, akár úgy, ebből következően a jövőben is lesz értelme kiállni a jogállamiságot súlyosan veszélyeztető, ezer sebből vérző javaslat ellen.

A Szemlélek álláspontja a kérdésben változatlan, lásd korábbi írásunkat.
támogass

Így támogathatja a Szemléleket

A Szemlélek nem üzleti vállalkozás, kizárólag adományokból, támogatásokból működünk. Önállóságunk legfőbb záloga olvasóink nagylelkűsége. Kérjük, ha teheti, ön is csatlakozzon támogatói körünkhöz! Egyszeri vagy havi rendszeres adományát ezen a linken fogadjuk.

Hirdetés
Támogass
Támogatom