Beer Miklós: Életközelben szeretnék maradni

Bátor jövőtervezésre, közös álmodásra invitálja a Szemlélek olvasóit a nyolcvanadik születésnapját ünneplő katolikus püspök.

– Nem volt könnyű elérni telefonon. Jól sejtem, hogy egymást érik a köszöntő hívások?
– Most valóban forró dróton élek.

– Azért kezdtem ezzel, mert néhány napja Veiszer Alinda műsorában arra utaltál, hogy bizonyos szempontból, egyházi vezetői oldalról magadra maradtál. Ugyanakkor a Szemlélek olvasói részéről sorra érkeznek a jókívánságok születésnapod alkalmából. Hogyan éled meg ezt a kettősséget?
– Nagyon sok szeretet vesz körül, igyekszem inkább erre odafigyelni. Nem érzem magam egyedül. Egészen különleges élmény számomra, ahogy ezekben a napokban megtalálnak a régi tanítványaim, barátaim, a kerek születésnap alkalmából kifejezik a szeretetüket. Megható ezt átélni.

– Fel tudod idézni, miként indult a papi pályád, amely a katolikus világegyház nagy megújulási időszakára esett?
– Szép ajándék az életemben, hogy pont akkor jártam a teológiára, amikor a II. Vatikáni Zsinat zajlott. 1961-ben kezdtem a szemináriumot, 1962-ben kezdődött a zsinat, 1965-ben lett vége, 1966-ban szenteltek pappá. A hivatásom indulásakor óriási élmény volt a zsinat szellemisége, az aggiornamento, az ablaknyitás, a megújulás. Tulajdonképpen egész eddigi életem hátterét ez határozta meg, amit Ferenc pápától most újra hallunk:

merjünk álmodni az egyházunk jövőjéről, hogy az evangélium örömhírét aktualizálni tudjuk a mai világunk számára.

– Mit üzenne a 80 éves Beer Miklós annak a pályája elején álló, fiatal Miklós atyának, avagy korunk ifjú, lelkes egyházépítőinek?
– Meggyőződéssel vallom, hogy komolyan kell venni az ismert fohászt: Uram, adj bátorságot, hogy tudjak változtatni azon, amin változtatni kell, adj alázatot, hogy ne akarjak változtatni azon, amin nem kell, és adj bölcsességet, hogy különbséget tudjak tenni e kettő között. Ez az életfilozófiám, ezt üzenném visszafelé, ifjú önmagamnak, tulajdonképpen a II. Vatikáni Zsinat is ezt fogalmazta meg.

– Nagyon úgy tűnik, hogy hiába lettél nyugalmazott püspök, nem sikerül nyugalmi állapotba kerülnöd. Mik a terveid a következő évekre?
– Az elmúlt években

abban találtam meg a személyes feladatomat, hogy meghallgassam az emberi sorsokat, amit Ferenc pápa a közelség perspektívájaként szokott emlegetni.

Nincs olyan hét, de talán olyan nap sem, hogy valaki meg ne keresne a személyes problémájával, vívódásával, akár gyászával, hitkeresésével. Hála Istennek sokan az örömükkel fordulnak hozzám, most is hat fiatal párnak segítek felkészülni a házasságkötésre. Ebben látom most a küldetésemet, hogy fiatalok, idősek, betegek, akár a peremen lévők számára elérhető legyek. Életközelben szeretnék maradni.

– Indulása óta figyelemmel kíséred a Szemlélek küldetését. Mit üzennél magazinunk olvasóinak?
– Meghallgatni egymást, a párbeszéd kultúráját építeni – ebben látom a Szemlélek feladatát. Fel kell rázni az embereket, hogy együtt álmodjunk az egyház jövőjéről.

Részletek a Veiszer Alinda által készített születésnapi videós beszélgetésből, amit ide kattintva lehet támogatásért megnézni.

Nyolcvan év

„Még szoktatom a fülem hozzá. Állítólag másokkal is megtörtént már, és kibírták.”

Apa

„Sokszor találkozom ezzel a kérdéssel, hogy igazságtalanság, hogy valaki 100 évig él – ő 42 évig élt… Visszagondolva az egész életutamra, az Úristenbe vetett hittel – vagy ahogyan Ferenc pápa oly gyakran mondja, odafigyelve az Úristen logikájára –, ott másképp rendeződnek a dolgok, más értelmet kapnak az események. Az egyik oldalról ő ennyit kapott, így volt teljes az élete. A másik oldalról meg (…)

azzal, hogy az árvaságot átéltem, kaptam az Úristentől esélyt arra, hogy jobban megértsem az árva gyerekek sorsát, a nélkülöző emberek sorsát.

A mai eszemmel meggyőződéssel vallom, hogy én ezzel „felkészítést” kaptam.”

Kitelepítés

„Az árvaság is egy élmény, amit nem lehet tanulni, nem lehet könyvből olvasni. De a hajléktalan lét, a bizonytalan lét, a teljes kiszolgáltatottság állapota, ezt is átélhettem. Persze, nyolcéves gyerekfejjel én ezt élveztem: pesti gyerekként ugrálhattam a szalmakazal tetején az ottani gyerekekkel, meg lovagolhattam, amikor vitték a lovakat itatni. Nem értettem, hogy anyámnak miért nem tetszik ez a dolog – utólag értettem meg, mit jelent az, hogy egyik pillanatról a másikra elveszíteni a lakást, az otthont, az otthon biztonságát. (…) Ez is egy olyan élmény, ami segít ahhoz, hogy talán egy kicsit érzékenyebb a lelkem azok iránt, akik hasonló sorsot kapnak.”

Öröm

„Amikor egy támogatott család levelet írt vagy felhívott, hogy „Atya, köszönjük, most már állunk a lábunkon!” – ez mindig nagyon nagy megelégedettséget és örömöt okozott, hogy volt értelme segíteni őket, helyzetbe hozni őket.”

Papság

„Nem normális állapot, amit most csinálunk, hogy 18 éves gyerekeket elfogadunk teológushallgatóként, akinek még tényleg fogalma nincs, hogy mit is akar. Az igazán nagyszerű papjaink azok lettek, akik már egyetem után jöttek. Valamilyen más egyetemen diplomát szereztek, és utána találtak rá a papi hivatásukra. Én mindenkit rábeszélek, akivel kapcsolatom van, hogy tessék továbbtanulni, és ne teológiára jelentkezzen, ha kacérkodik a papsággal, akkor sem. Tanuljon, váljon felnőtté, érett emberré a hitében, a személyiségében.”

Egyház

„Mindnyájan érezzük, püspökként és papként is, hogy

valami nincs rendben az egyházunkban. Egyre kevesebb papunk van, és a mentális meg a pszichikai állapot is nagyon labilis a fiataloknál. (…) Úgy látom, egyre inkább csökken az egyház befolyása.

Nem hatódnak meg már az emberek attól, hogy vallásos szövegeket hallanak.”

Hittanoktatás

„Nagyon nagy hiba volt a kötelezően választható hittan bevezetése. Elvesztettük a gyerekeket: járnak hittanra, csak elszakadtak az élő egyháztól. Korábban, még a rendszerváltás előtt (…), senki nem bántott azért, hogy minden délután gyerekkacajtól volt hangos a templomkert. De odajöttek a gyerekek, mert ott volt a Tizi bácsi, az voltam én, játszottunk Komámasszony, hol az ollót?-t, meg akármit. Odajöttek a gyerekek, de ott hozzászoktak a templomhoz is. Részt vettek a vasárnapi misén, a családjukkal is kapcsolatom volt. (…) Ma már letudják az iskolában a kötelezően választott hittant, és a szülők meg vannak nyugodva, hogy ők megtettek mindent a gyerekért, de nincs már élő kapcsolat.”

Oktatás

„Az oktatásügy problémái nagyon régóta itt vannak, jelen vannak, és számomra érthetetlen módon nem történik semmi. (…) Nem értem, hogy a kormány részéről miért nincs készség a párbeszédre, ezt tényleg nem értem. (…) én úgy látom, hogy ott rontottuk el, ott romlott el a rendszer, amikor az önkormányzatok kezéből kikerültek az iskolák. Ez a személyes kapcsolat megszűnt. Nagyon sok polgármester barátom van, mindegyik azt mondja, hogy amíg önkormányzati kezeléseben voltak az iskolák, addig személyes kapcsolat volt, és azonnal tudtak reagálni, ha valami probléma volt. De most ez a KLIK-rendszer, ez az erőszakos központosítás elvette ezt az életadó gyökeret az iskolákból.”

Kordonbontás

„Nem örülök neki, ugyanakkor néha én is azt mondom, hogy valahogy jelezni kell, hogy baj van.”

Egyházi iskolák

„Egy kedves barátom mondta, hogy

felelőtlenség egyházi kezelésbe átvenni olyan iskolát, amelyet nem tudunk tartalommal, lelki tartalommal megtölteni.

Azzal, hogy kiírjuk az iskolára, hogy katolikus iskola, attól még miért lenne minőségileg más, mint egy állami iskola? Nem tudunk tanárokat találni, mert nincsenek, még kevésbé hitében elkötelezett pedagógusok.”

„Legnagyobb probléma az anyagi kiszolgáltatottság. A háttérben itt látom az okot. (…) megijednek, hogy ha kormánykritikus megnyilvánulásaink vannak, akkor elveszítjük a támogatást. Ez is egy nagy hiba. Nincs őszinte párbeszéd. Az lenne az ideális és a nagyszerű, ha az egyházi iskolák igazgatói, tanárai azt mondanák az gyerekeknek, hogy beszéljünk őszintén, gyerekek, mondjátok el ti is, hogyan látjátok, mellettetek vagyunk. Keressük a párbeszéd útját! (…) A párbeszédért többet kellene tenni, az őszinte párbeszédért. Ha az egyházi vezetőink nem éreznének semmiféle anyagi függést az állami költségvetéstől, ha tényleg kialakulna egy nagyon őszinte párbeszéd-kultúra, ahol tényleg a jövő nemzedéknek a lelki-szellemi fejlődése lenne egyértelműen a téma, és nem mellékszempontok, az olyan jó lenne.”

Szabadon elkötelezett - ez a két szó fejezi ki legjobban mindazt, aki vagyok, ahogyan gondolkodom. A párbeszéd a lételemem: rengeteget tanulok a másokkal való dialógusokból. Hiszek benne, hogy mindenkit gazdagabbá tesz, ha kevesebbet ítélkezünk és többet kérdezünk.

1 hozzászólás

  1. Miklós püspök egész élete az emberközeli alázatos szolgálatról, segítő készségről, a „nyitott kapukról”, az igazi krisztusi emberről szól. Úgy, ahogy azt Ferenc pápa is megfogalmazta.