Fogorvos, szabad idejében, ami meglehetősen kevés, válsághelyzetben lévő kismamáknak próbál segíteni. Tavasszal jelenik meg új könyve „Abortusz helyett az életet választottuk, és nem bántuk meg” címmel. Védekezésről, felelősségről, nemi erőszakról, abortuszról és a fiatalok felvilágosításáról kérdeztük az öt gyermekes édesanyát.
– Létrehoztál egy weboldalt, ahol nehéz helyzetben lévő nők írják le a történeteiket. Mi volt a célod ezzel?
– Az oldal gondolatébresztő szeretne lenni a krízishelyzetben lévő nők számára. A történetek reménysugarat jelenthetnek a hasonló szituációba kerülő családoknak. Meg szeretném mutatni, hogy sok helyzetben ugyan az abortusz tűnik a legkézenfekvőbb és talán az egyetlen megoldásnak, ennek ellenére mindig van másik út. Ez az út lehet, hogy göröngyösebbnek tűnik, de utólag visszanézve egy – a gyermekét választó – édesanya sem bánta meg a döntését.
Olyan édesanyával, édesapával, nagyszülővel azonban többel is beszélgettem, akiknek akár sok évvel az abortusz után is nehéz volt a szívük.
– Milyen történeteket gyűjtöttél össze?
– Ahány történet, annyi féle élethelyzet. Vannak olyan családok, ahol nehéz anyagi körülmények miatt merült fel az abortusz, mások nem szerettek volna több gyermeket, vannak, akiknél egészségügyi okból az orvos javasolta (pl. ajak-, szájpadhasadék, szívbetegség, egyéb rendellenesség miatt), és van, ahol az apa vagy épp az anyós erőltette az abortuszt. Akad olyan, ahol az édesanya nem érezte magát felkészültnek egy újabb gyermekre, vagy a terhesség és a szülés egészségügyi kockázatot jelentett volna rá nézve. Vannak örökbeadó és örökbefogadó édesanyák, és olyan, ma már felnőtt emberek is elmesélték a történetüket, akik annak idején maguk voltak a veszélyben lévő magzatok. Vannak olyan édesanyák is, akinek volt korábban abortusza, és azt olyan nehezen, fájdalmasan élték meg, hogy legközelebb hiába kerültek még lehetetlenebb szituációba, egyértelmű volt számukra, hogy a gyermeküket választják.
– Kik a történet elmesélői?
– Szeretném hangsúlyozni, hogy a történetmesélők átlagos, közülünk való, hétköznapi emberek – nem megszállott abortuszellenes harcosok -, akik életükben legalább egyszer döntés elé kerültek és akkor az életet választották. Ha a honlapot olvasgatva akár csak egy édesanya is elgondolkozik, és végül a terhességmegszakítás helyett a gyermekét választja, akkor már úgy érzem, hogy megérte a munkánk.
– Mi indított el téged azon az úton, hogy készíts egy ilyen oldalt?
– A történetek összegyűjtésének gondolatát egy kisfiú, Benjámin indította el. Ő volt az első ajak-, szájpadhasadékos (sokan úgy ismerik, hogy nyúlszáj és farkastorok) kis páciensem. Boldogan mesélt az iskolájáról, a barátairól és a focimeccseiről. A vele való megismerkedéssel nagyjából egy időben hallottam egy szülésznővel készült rádióriportot, melyben a hölgy arról számolt be, hogy ha már az ultrahangon felfedezik ezt az elváltozást, a szülők azonnal az abortuszt választják. Ekkor kezdtem el azon gondolkodni, milyen jó, hogy Benjámin megszülethetett, élhet, álmodhat, játszhat és szerethet. Évekkel később, ahogy kezembe vettem a helyi újságot, megakadt a szemem az egyik címlapsztorin. „Benjámin karriert csinál az USA-ban” állt nagy betűkkel, alatta egy mosolygós képen az a fiú, aki 4 éven keresztül járt hozzám fogszabályozásra. Olyan tehetséges amerikai foci játékos lett, hogy több főiskola is ösztöndíjat kínált fel neki. Újságolvasás közben valószínűleg több édesanya is álmodozva felsóhajtott: „Bárcsak az én gyermekem lenne!”. Csak kevesen ismerik a történetét, hogy mikor az édesanyja őt várta, az orvos abortuszt javasolt és a család is úgy gondolta, hogy ez az egyetlen lehetőség. Az anyuka azonban az életet választotta. Megszülte a kisfiút, aki kicsit máshogy nézett ki, mint a többi kisbaba, de számára mégis ő volt a leggyönyörűbb gyermek az egész világon. Különleges odafigyelést igényelt a szoptatás és az etetés is. Kishíján a szíve szakadt meg, mikor műtétekre vártak, és számtalan éjszakát virrasztott végig mellette. Nehéz volt mind testileg, mind lelkileg, de a közte és gyermeke közötti szeretet erőt adott neki, és előbb-utóbb mindenki elismerte, hogy igenis jól döntött.
Minden a gyümölcseiről ismerszik meg.
Benjámin édesanyja az életet választotta, és ennek az életnek csodálatos gyümölcsei lettek.
– Mit gondolsz társadalmunk abortuszhoz való hozzáállásáról?
– Úgy tapasztaltam, hogy az abortusz kérdése jelentősen megosztja a társadalmat. Mindkét tábor számtalan érvet sorakoztat fel, és hosszan tudja erősítgetni a maga igazát. Szerintem az abortusz kérdéséhez kizárólag empátiával, szeretettel és együttérzéssel szabad hozzászólni. Számtalan nehéz életszituáció van, és soha sem szabad egyik édesanyát sem bántani, megítélni vagy felelősségre vonni, bárhogy is döntött. Van azonban egy dolog, ami vallási meggyőződéstől függetlenül tudományos tény, és több szülész-nőgyógyász professzor – például Chazan vagy Matthews-Roth – lenyilatkozta már: az embrió a fogantatása pillanatától saját genetikai állománnyal rendelkező, önálló emberi lény, aki a fejlődési fázisának még csak az elején tart. Ez a kis ember ugyan egy édesanya hasában található, de korántsem az anya testének a része. Ennek függvényében a vita abban áll, hogy jogunk van-e megölni egy még nem megszületett embert, vagy nem.
– Hogy alakul a sorsuk a mégis megszületett gyermekeknek? Az él a köztudatban, hogy bizonyára nyomorúságosan fognak felnőni, segítségre pedig nem számíthatnak majd az anyák.
– A minap olvastam az interneten egy hozzászólást: „Azt szeretem az abortuszellenesekben, hogy ők csak addig foglalkoznak az abortusz kérdésével, amíg a gyerek megszületik. Onnantól nem érdekli őket, hogy milyen nehéz, szegény vagy beteges körülmények között él az a gyerek, nekik csak az a fontos, hogy élhet.” A honlap pont ezt a kijelentést cáfolja meg, mert a történetek nyomon követik a gyermekek sorsát, a végén található egy rövid jellemzés a gyermekről, egy-egy kedves emlék vagy valamilyen kedvenc játék. Akadnak közöttük már felnőttek is, és van, aki azóta már maga is szülővé vált. Pont arra akarunk rávilágítani, hogy ezeknek a gyermekeknek is van helye és feladata a Földön.
-Mi a helyzet azokkal a nőkkel, akik nemi erőszak során estek teherbe?
-Hadd hozzam ide egy hölgy történetét, a saját szavaival: „Mindig megrendülve olvasom, amikor bárki azt írja, hogy jobb, ha a nemi erőszakból fogant gyerek meg sem születik, mert soha senki nem fogja szeretni, nem lesz jó élete. Én nemi erőszakból fogantam. Ütött apám és anyám is. Volt eddig 18 nehéz és 23 nagyon klassz évem. Lediplomáztam, van egy tündéri férjem, egy gyönyörű kislányom és a nagyon klassz évek száma életem végéig növekedni fog. Amikor azt olvasom, hogy a nemi erőszakból fogant gyereknek jobb, ha abortálják, nagyon megrendülök. Nem. Nem jobb. Kérlek, ne öljetek gyerekeket semmilyen indokkal. Azt senki nem tudja biztosan kijelenteni, hogy egy megfogant ember élete rossz lesz-e vagy jó.”
-Mit látsz, Magyarországon jellemzően miért jutnak el az abortuszig a nők? Mi az, amivel segíteni lehet őket, hogy mégis az élet mellett döntsenek?
-Mivel nincs 100 százalékos védekezési módszer, ezért nem kell ahhoz valakinek felelőtlennek lennie, hogy ilyen szituációba sodródjon. A történeteket olvasgatva két olyan okot találtam, ami miatt az anyukák és a családok a leggyakrabban az abortuszon gondolkoznak. Az egyik, hogy nem tervezetten, nem jó időben érkezik a baba, a másik, hogy vagy a babánál, vagy az anyánál valamilyen egészségügyi probléma merül fel. A legtöbb esetben én úgy látom, hogy az anyukák nagy százaléka öszönösen szereti a gyermekét és ragaszkodik hozzá. Ilyenkor egy apró reménysugár, bíztatás, támogatás is elég lenne, hogy a gyermeke élete mellett döntsön.
A gondot sokszor mi, hozzátartozók okozzuk, mikor nem állunk teljes vállszélességgel egy elkeseredett kismama mellé.
Nem vígasztaljuk, nem támogatjuk, nem segítünk neki reálisan átgondolni a történteket, hanem kígyót-békát dobálunk rá, és legjobb, vagy egyetlen megodásként a gyermek elvételét javasoljuk neki. Nem egy apuka és nagyszülők látták be utólag – miután a baba mégis megszületett -, hogy nem tették jól, mikor az abortuszt erőltették.
– És ha egészségügyi okokkal állunk szemben?
– Egészségügyi probléma esetén a nőgyógyászok szerepére hívnám fel a figyelmet. Gyönyörű és nehéz hivatásuk van, amely sokszor hatalmas felelősséggel jár együtt. Megértem, hogy a legtöbben a tökéletességre törekednek, és jogosan tartanak az esetleges orvos perektől, de mégis olyan jó lenne, hogy ha vizsgálat során bármi rendellenességet látnak az ultrahangon, akkor részletesen tájékoztatnák a kismamákat. Elmagyaráznák nekik, hogy pontosan milyen rendellenességről van szó és mindezzel mire számíthatnak a szülők, ha mégis a baba élete mellett döntenek. Az is nagyon jó lenne, ha abban az esetben, amikor akár egy apró esélyt is látnak rá, hogy a rendellenesség magától rendeződik, akkor lehetőségként felkínálnák a várakozást. Sok olyan történetet ismerek, amikor az orvos terhességmegszakítást javasolt, ennek ellenére gyermeke teljesen egészségesen született. Azt se felejtsük el, hogy mi emberek nem vagyunk sem Mindenhatók, sem jövőbe látók, sem tévedhetetlenek.
– Miben látod a legnagyobb hiányosságot?
– Sajnos még mindig nagyon sok tévhit kering a témában. Főképp a fiatalok körében.
Mindaddig, amíg egy 20 fős, kilencedikes osztályban csak egyetlen egy fiatal gondolja úgy, hogy az abortusz nem jó dolog, addig mi, életpártiak nem teljesítettük a feladatunkat.
Fel kell hívnunk a figyelmüket a védekezési módszerek hiányosságaira, és arra is – bár banálisan hangzik -, hogy ha egy lány teherbe esik, az két ember együttlétének a következménye.
Összességében pedig, öt gyermekes édesanyaként azt tudom mondani, egy gyermek nem akkor jön „jókor”, amikor mi úgy gondoljuk. Ha mindig arra vártam volna, hogy megfelelő legyen a szituáció, akkor egyikük sem született volna meg. Hiszek abban, hogy ahová a jó Isten báránykát ad, oda ad legelőt is.
