A Szemlélek múlt heti felvetése, hogy Fabiny Tamás alkalmas lenne köztársasági elnöknek, három különböző nyilvánosságban futott végig. Nem szokásom kommentszekciókat olvasni, most mégis végignéztem mindhármat. Ami kirajzolódott belőlük, az nem elsősorban Fabiny Tamásról szól.
A szerző közgazdász, menedzsment-tanácsadó és evangélikus teológushallgató
Elöljáróban fontos tisztázni: ismerem, tisztelem és szeretem Fabiny Tamást. Éppen ezért ütött meg, amit a hozzászólásokban olvastam. Nem az, hogy sokan elutasítják – hanem hogy nem őt utasítják el.
Ugyanaz a hír, három közönség
A Szemlélek július 21-i írását még aznap átvette a HVG és a Népszava is. Ugyanaz a felvetés huszonnégy órán belül, de három, egymástól jól elkülönülő olvasókör. Közel négyszáz hozzászólást néztem meg. Nem közvélemény-kutatásként, hiszen ismerem a mondást: aki kommentel, az a leghangosabb kisebbség. Arra viszont alkalmas volt a három kommentfolyam, hogy megmutassa, milyen érvek, reflexek és beidegződések jelennek meg, amikor egy egyházi vezető neve közéleti vonatkozásban kerül elő.
Az alábbi számok kerekítettek, és saját besorolásomból származnak. A Szemlélek oldalán a hozzászólók valamivel több mint fele támogatta a felvetést, negyede elutasította. A HVG-nél nagyjából háromnegyed volt az elutasítás, a Népszavánál ennél is több. Az arányok különbsége nem meglepő, de a szerkezetük igen.
A támogatók szinte kivétel nélkül a konkrét embert jellemezik.
Hiteles. Egyenes. Van tartása. Nem állt be a sorba. Távol tudott maradni a hatalomtól.
Ötvennél is több hozzászólás ismétli lényegében ugyanazt a személyiségrajzot Fabiny Tamásról, több helyen konkrét emlékekkel, prédikációkkal, találkozásokkal alátámasztva.
Az elutasítók viszont nem róla beszélnek. „Egyházi személy semmiképpen!” „Papot ne!” „A lelkészek maradjanak az egyházaiknál!” „Nem kell semmilyen felekezetű pap!” Ezekben a mondatokban Fabiny Tamás neve elő sem fordul. Az elutasító hozzászólásokból kevesebb mint tíz olyat találtam, amely a nyugalmazott püspök személyéről mond bármit is negatív éllel. A Népszava szálán pedig egyetlenegy sem volt.
A két tábor tehát nem vitatkozik egymással. Az egyik egy embert lát, a másik egy funkciót.
Amikor az elutasítás megelőzi a tájékozódást
Az elutasításnak volt egy nyersebb formája is. Nem a durva hangnemre gondolok, bár abból is akadt bőven.
Több hozzászóló leírja, hogy fogalma sincs, kiről van szó.
„Ki ismeri?” „Be kellene mutatkoznia.”
Egy megjegyzés szerint tízmillióan ugranak fel egyszerre, hogy megkérdezzék, ő kicsoda. Sőt, több kommentelő a nevét is elrontja – ezek a hozzászólók egy füst alatt el is utasítják a személyét.
Nem pusztán tudatlanságról van szó, és nem is rosszindulatról, hanem arról, hogy az ismeret nem szükséges feltétele a döntésnek. A kategória önmagában elég: ha valaki egyházi vezető volt, akkor a válasz megvan, mielőtt bárki bármit megtudott volna róla.
A szociálpszichológia régóta tudja, hogy az ítélet rendszerint megelőzi az érvelést. Jonathan Haidt kutatásai szerint erkölcsi kérdésekben először reagálunk, és csak utána keresünk okokat arra, amit már eldöntöttünk. Az érvelés nem elvezet a következtetéshez, hanem utólag igazolja azt. Haidt képével:
az értelem nem a hajtó, aki irányítja az elefántot, hanem az, aki magyarázatot ad arra, amerre az elefánt már elindult.
Ehhez járul egy másik, prózaibb mechanizmus. Emberek megítélésében az egyszerű és alapértelmezett út a kategorizálás: nő, idős, színes bőrű, rendőr, pap stb. Ahhoz, hogy valakit ne kategóriaként, hanem személyként lássunk, figyelem és érdekeltség kell. Ez viszont erőfeszítés, és csak akkor tesszük meg, ha valami motivál rá.
A keretezés nem segített
Aki egyházi körökben dolgozik, ismeri a leggyakoribb magyarázatot: rosszul kommunikálunk. Ha jobban elmagyaráznánk, ha több érvet adnánk, ha korábban megszólalnánk, akkor másképp fogadnának minket.
Sajtószemlénk éppen ezt cáfolja. A HVG rövid hírben számolt be a felvetésről, tárgyszerűen és nem ellenségesen. Az írás felvezetése a Szemlélek értékelését adta vissza: bár Fabiny Tamás egyházi háttere megfontolandó ellenérv, annak a szemléletnek, amelyet ő képvisel, helye volna a Sándor-palotában. A Népszava emellett – a Szemlélek nyomán – felidézte a német Joachim Gauck példáját, aki evangélikus lelkészként lett szövetségi elnök, megemlítette Fabiny széles világi elfogadottságát, és azt is, hogy hívők és nem hívők nyelvén egyaránt jól beszél.
Egyik sem segített, sőt a több érvet felvonultató cikk kapta a rosszabb fogadtatást.
Persze más a HVG és a Népszava közönsége, de a jelenség így is beszédes. Az érvek nem hatoltak át. Nem azért, mert gyengék voltak, hanem mert nem is olvasták őket érvként.
Rossz felekezetet utasítanak el
Itt jutottam el ahhoz, amit a legnehezebb volt feldolgoznom.
Fabiny Tamás evangélikus, ahogy én is. A magyarországi evangélikusság a népesség alig két százaléka, és a történelmi egyházak közül ez az, amelyik a legkevésbé fonódott össze az elmúlt tizenhat év hatalmi rendszerével. Bevallom, erre büszke voltam. A Szemléleken egy hozzászóló ki is mondja: az orbáni korszak legsötétebb időszakában is ez volt a legfüggetlenebb egyházközösség. Most viszont többnyire azt látom, hogy ez a különbség kívülről nem látszik.
A Népszava kommentszekciójának szótára végig katolikus.
Csuha. Atya. Mise. Sekrestye. Bársonyszék. Pápa. Inkvizíció.
Tudom, a köznyelvben a „pap” és a „csuhás” minden felekezet lelkészére ráhúzható, tehát egyetlen szóból még nem lehet következtéseket levonni. De a szótár egésze beszédes. És amikor a hozzászólók konkrét kollaborálókat, felelősöket neveznek meg, akkor is más nevek jönnek elő: katolikus és református egyházi vezetők, politikusok, botrányok szereplői.
Fabiny Tamás egyetlen ilyen felsorolásban sem szerepel.
Nem azt állítom, hogy a múlt felelősségét felekezeti alapon kellene kiosztani. Inkább azt, hogy a nyilvános bizalmatlanság tizenhat év után már nemigen tesz különbséget. Az evangélikus egyház nyugalmazott püspöke ugyanúgy fizeti annak a magatartásnak az árát, amelyet az ő egyháza tanúsított legkevésbé, és amelyet ő maga bírált a leghangosabban. Erre van egy régi mondás, amelyet Ezékiel és Jeremiás is – elutasítóan – idéz:
az atyák ettek egrest, és a fiak foga vásott el tőle.
A próféták szerint ugyanakkor Isten nem így számol. A kép nem illik ide pontosan, mert itt nem nemzedékekről van szó. A szerkezet viszont ugyanaz, és a jelek szerint sokan még mindig így gondolkodnak.
Nem kommunikációs válság
Persze Fabiny Tamás elutasításának egy része komoly és elvi: állam és egyház szétválasztása, a törvények aláírásának lelkiismereti kérdései, a főparancsnoki szerep és a lelkészi hivatás feszültsége. Ezek jogos érvek, és a leghosszabb, legkidolgozottabb hozzászólásokban meg is jelennek.
Az elutasítások zöme viszont bizalmi. „Tizenhat év után.” „Az egyházaknak sok évet kell dolgozniuk, hogy visszaszerezzék az elfogadottságukat.” „Ez ma Magyarországon stigma, jó okkal.”
A különbség döntő, mert az elvi kifogásra az egyháznak nincs ráhatása. A bizalmira van.
Néhány hete azt írtam itt, hogy az egyházak új szabadsága csak lehetőség: attól függ, képesek-e működésükkel visszaépíteni a bizalmat.
Most megvolt az első nyilvános próba, és a válasz ismét kijózanító.
Amit itt látunk, az nem kommunikációs zavar. Ez az a réteg, amelyet korábban a jéghegy víz alatti részének neveztem: nem az, amit az egyházak mondanak, hanem az, ahogyan működnek. Hogyan születnek a döntések, ki visel felelősséget, mi történik, ha valaki hibázik, van-e következménye a hallgatásnak? Ezt nem lehet jobb kommunikációval javítani, mert a bizalmatlanságot nem szövegek okozták, hanem az elmúlt évek működése.
Egyetlen hozzászólás volt a közel négyszázból, amely nyitva hagyta a megítélés ajtaját. A szerzője azt írta: ha idéznek Fabinytól olyan megszólalást, amelyben elítéli az egyházon belüli visszaéléseket, akkor elgondolkodik rajta. Egyetlen ember, tehát semmit nem bizonyít. De pontosan azt kérte, amiről itt szó van. Nem jobb kommunikációt. Hanem számonkérhetőséget, saját házon belül.
Így támogathatja a Szemléleket
A Szemlélek nem üzleti vállalkozás, kizárólag adományokból, támogatásokból működünk. Önállóságunk legfőbb záloga olvasóink nagylelkűsége. Kérjük, ha teheti, ön is csatlakozzon támogatói körünkhöz! Egyszeri vagy havi rendszeres adományát ezen a linken fogadjuk.
Támogatom
Pontosan az a szomorú helyzet, amit a szerző leír. Minden szavával egyetértek. Nagyon hosszú és következetes út vezethet csak változáshoz.