,,Fuldoklunk az alkoholproblémában, de a drogosokat üldözzük” – interjú Topolánszky Ákossal

Volt-e értelme idén Alaptörvénybe foglalni a drogterjesztés és -használat tilalmát? Egyetért-e a fogyasztás kriminalizálásával? Mennyivel veszélyesebb az alkohol és a cigaretta, mint a tiltott szerek? Mi a véleménye a tűcsereprogramról? Topolánszky Ákos református lelkésszel, addiktológussal, az első Orbán-kormány államtitkárával a mai kábítószer-ellenes világnap apropóján Kozek Lél beszélgetett.

– Az ezredfordulón, még kábítószerügyi szakmai államtitkárként nem kezdeményezte, hogy az alkotmány tiltsa a drog használatát és fogyasztását. Ha megteszi, lehet, hogy ma már drogmentes ország lennénk?

– Természetesen ez nem kihagyott ziccer volt, hiszen az alkotmánnyal önmagában nem lehet befolyásolni az embereket. A Büntető törvénykönyv pedig már úgyis büntetni rendelt minden, a kábítószerekkel kapcsolatos magatartást.

A kriminalizálást a legvégső állami lépésnek tartom.

Akkor alkalmazható, ha előtte minden más eszközt is kipróbáltak a probléma kezelésére, és nem azok hoztak eredményt. De ez manapság már nem aktuális, pedig az első Orbán-kormánynak még ez volt az álláspontja.

– Ezek szerint felesleges, hogy a parlament idén alaptörvénybe iktatta a kábítószer előállításának, terjesztésének, fogyasztásának és népszerűsítésének tilalmát?

– Az alaptörvénybe iktatás csak kiemeli a már meglévő büntetőpolitikai kereteket, egyben deklarálja az állam elképzeléseit ezen a területen. Ez politikai termék, ugyanakkor nem mondanám, hogy felesleges, hiszen a tényleges jogszabályokat is szigorították. A törvény immár kiterjed a kórházi és szakmai segítőkre is, és információátadási kötelezettségük van a páciensekről.

– Miért gondolja, hogy ez alapvetően politikai termék?

– Egyfelől nem egyeztettek a szakmai szervezetekkel, a jogszabályt rendkívül rövid időn belül, társadalmi egyeztetés nélkül szavazták meg, a terület vezetésére egy ebben a kérdésben járatlan politikust, nem pedig szakembert neveztek ki. A szakmának jelenleg nincs képviselete a kormányban.

– A probléma Horváth László drogellenes kormánybiztos választókerületében is jelen van, tehát azért van tapasztalata a kérdésben.

Hirdetés

– Amire a kormányzat eddig nem adott választ. Azon a területen (Heves megye – a szerk.) ráadásul a drogpolitika összekapcsolódik a mélyszegénység és a szegregációk világának kérdésével. Az úgynevezett új pszichoaktív szerek az elmúlt tíz évben terjedtek el Magyarországon, ami különösen érinti a szegregátumokat, ahol a drogfogyasztás – a kutatások és a szakemberek egybehangzó véleménye szerint – nem valamiféle alkalmi öröm kiváltására, hanem a nyomor és a kilátástalanság embertelen következményeinek kitakarására, elfelejtésére szolgál. A drog más, legális pszichoaktív szerek, például az alkohol és a gyógyszerek helyét vette át, illetve telepedett még inkább rájuk, mivel viszonylag könnyű beszerezni és meglehetősen olcsó is.  Vagyis ezeket az embereket a jogszabállyal nem védtük meg, csak kriminalizáljuk őket.

– A miniszterelnök a pszichoaktív szerekről csak az idén februári évértékelőn kezdett el beszélni.

– Pedig ezt a problémát a szakma már tíz éve, folyamatosan jelzi, és stratégai beavatkozási terveket is készített. Körülbelül nyolc éve az illetékes minisztériumnak is jeleztünk szempontjainkat és a beavatkozás lehetséges irányait – sajnos eredménytelenül. 2020 óta nincs stratégia sem, amely keretet teremthetne egy összerendezett és tényalapú, szakmailag megalapozott programnak, de nincs költségvetés sem.  A harmadik magyar drogstratégia 2013-ban azt irányozta elő, hogy 2020-ra drogmentes ország legyünk. Ehhez képest azóta kétszeresére nőtt a kábítószerfogyasztás miatt meghalt emberek száma, az ellátást nyújtó intézetek száma jelentősen csökkent, a prevenció gyakorlatilag megszűnt, pedig a leghatékonyabb fellépés az volna.

– Mi volna a leghatásosabb megelőzés?

– Az volt a leghatékonyabb, amikor a 2000-es évek elején minden érettségiző fél éven keresztül egy legalább ötalkalmas, szakértők által tartott belátásalapú foglalkozáson vett részt. Ezt 2001-ben indítottuk el, de 2010 után megszűnt, a második Orbán-kormány már nem folytatta.

Az államnak nem felelősségre vonni, hanem felelősséget vállalni kellene,

főleg a szegregátumokban, a kirekesztett emberek esetében, amiben elsőrendű felelőssége van.

– Mi a véleménye arról, amikor a prevencióba bevonnak híres embereket, például a Curtis nevű rappert?

– A nemzetközi szakirodalom és a mi meggyőződésünk szerint is prevenciót csak evidenciák alapján, arra képzettséggel rendelkező és akkreditált programok keretében szabad tartani. A kutatások szerint híres emberek bevonása kifejezetten ártalmas tud lenni, ha nem párosul a döntésképességet megerősítő szakmai programelemekkel. Sőt, szerepeltetésük a legtöbb esetben azt a képzetet erősítheti: nem baj, ha függővé válsz, majd kijössz belőle. Ugyanakkor az sem jó stratégia, ha csak azt mondjuk: „no drog”, de nem segítjük képessé tenni a fiatalokat a felelős döntési helyzetben való érett megoldásokra. A kábítószer, az alkohol, a cigaretta úgyis „szembe fog jönni”, ezért inkább az a kérdés, hogy miként reagálunk rájuk.

– Rendvédelem vagy szociálpolitika?

– A szakma álláspontja szerint a szociálpolitika a hatásosabb fellépés. Nem beszélve arról, hogy önmagában kínálatcsökkentő, tehát a kizárólag rendőrségi/igazságszolgáltatási intézkedésekkel drogügyeket végigvinni sokkal drágább, mint ha az állam a kezelés/ellátás intézményrendszerébe ruházna be. 2001 elején végeztünk erről egy kutatást, és azt találtuk, hogy a kínálatcsökkentő rendőri intézkedések háromszor többe kerülnek, mint amit akkoriban a gyógyításra és megelőzésre fordítottunk, annak ellenére, hogy keveseket ér el, akkor is elsősorban az egyszerű fogyasztót. Viszont

aki segítséget akar kérni, ma bajban van.

Az egész ellátórendszer drámaian zsugorodik. Nagyon kevés, mindössze 13 drogterápiás intézet létezik az országban, ebből három egyházi fenntartású. Ezenkívül néhány helyen van járóbeteg-ellátás is, de ott az a döntő, hogy az illető jó helyen lakik-e, hogy elérje őket. És minden intézmény komoly finanszírozási és jogi nehézségekkel küzd.

– Amúgy rendőri eszközökkel fel lehet számolni a drogkereskedelmet?

– Aligha. A rendőrség az országba érkező kábítószerek legfeljebb öt százalékát képes lefoglalni. A járható út tehát a kereslet szűkítése volna, hiszen mivel nem igazán kell félni a lebukástól, a drog szinte szabad terméknek számít.

– A dílerek módszeres feldobása nem jó válasz erre a problémára?

– Lehet, de a rendőrség szerintem így is legfeljebb 10 százalékot volna képes lefoglalni. Évente egyébként körülbelül négyezer embert ítélnek el kábítószerüggyel összefüggésben, akiknek több mint 80 százaléka fogyasztó. Ők azok, akik kizárólag maguknak ártanak. A büntetési tételek pedig igen szigorúak, és egyre szigorúbbak – több elkövetői magatartás esetében azonosak a gyilkosra kirótt büntetési tételekkel, pedig például a marihuánafogyasztásba még senki nem halt bele. A legális pszichoaktív szerekről, az alkoholról vagy a dohánytermékekről ugyanez nem mondható el, miközben hatalmas össztársadalmi problémát jelentenek. Például az illegálisnak minősített kábítószerek használatába is sokkal kevesebben halnak bele, mint a fenti legális szerekbe. Az alkoholfogyasztás évente körülbelül 7000 áldozatot követel – vagyis egy droghalálra kétszáz alkoholhalál jut. A dohányzás terén még rosszabb a helyzet, bár ebben a témában az utóbbi időben történtek eredmények.

– Pszichoaktív szertől függően differenciált büntetési tételeket határozna meg?

– Inkább azt mondanám, hogy nem a kriminalizáció fog eredményt hozni, hanem a teljes spektrumú ellátás, a megfelelően finanszírozott egészségügyi, szociálpolitikai eszközök. Valamint az ellátási lánc teljes felépítése, ami kezdődik a megelőzési programok biztosításával, folytatódik az ártalomcsökkentés és az alacsonyküszöbű programok elérhetőségével, a kapacitásával és a sokszínűségével is a szükségletekre reagáló járóbeteg-ellátással, drogambulanciával, a szakmai irányelveknek megfelelően felépített fekvőbeteg-ellátással, terápiás intézeti ellátásokkal, majd végződik az utógondozással és a társadalmi reintegráció programjaival. Amíg ezt a hálót megfelelő minőségben és kapacitásban nem biztosítja az állam, addig nem annyira jogos megfogalmazni a csupán az állam szigorát kifejező büntetőjogi elvárásokat. Feladatunk amúgy is az élet szolgálata, nehéz helyzetekben is. János apostol első levelében sem azt olvassuk, hogy az Isten büntetés, hanem azt, hogy szeretet.  

– Mi az álláspontja a tűcsereprogramról? Ez évek óta vita tárgya.

– A tűcsere- és más ártalomcsökkentő programok arra valók, hogy azokat, akik aktuálisan nem tudnak lemondani a drogfogyasztásról, a lehető legjobb egészségügyi állapotban, életüket megvédve tarthassunk meg mindaddig, míg változtatni lesznek képesek a magatartásukon. Ez annyira magától értetődő, mint amikor a dohányost ellátják a tüdőosztályon. Azt kell megérteni, hogy a pszichoaktív szerek kettéválasztása legális és nem legális szerekre politikai döntés. A pszichoaktív szereknek az összessége káros, ezért igen ártalmas, hogy az alkoholt költségvetési pénzből is reklámozhatják.

Valósággal fuldoklunk az alkoholproblémában, és közben a drogosokat üldözzük.